370 évvel ezelőtt, 1643. május 1-én született id. Buchholtz György (1643-1725) felkai tanár, evangélikus lelkész, Tátra-kutató. A Tátrát 1664-től járta turistaként, természettudósként és bujdosóként. Korának egyik legjobb Tátra-ismerője volt, túráit azonban egy kivételével nem ismerjük. 1664. július 16-án, amikor a ma Késmárkhoz tartozó Mateócon tanított, tanítótársaival egy orvvadász vezetése mellett tudás- és kalandvágytól vezérelve a Tarajkáról megmászta a Nagyszalóki-csúcsot, végrehajtva ezzel csúcs első ismert megmászását. Érdekességként említhető, hogy tízen indultak a csúcs meghódítására, de csak négyen jutottak föl a csúcsra, a többiek az út során kidőltek a sorból, és inkább visszafordultak. Ez volt a második tátrai csúcs, amelyet megmásztak, és a kézzel írott családi krónikában fennmaradt leírás szerint a túra három napig tartott. Nyomtatásban először Augustini ab Hortis Sámuel közölte 1774-ben megjelent munkájában.
Fennmaradt viszont egy Buchholtztól származó leírás, amelyet 1719-ben, 76 éves korában vetett papírra. Bár ez a Das weit und breit erschollene Ziepser-Schnee-Gebürg c. leírás igen részletesen mutatta be a hegységet (sok egyéb adat mellett ebben a műben lettek először feltüntetve a Tátra magassági régiói), sok hatása nem lehetett a Magas-Tátra feltárására, mivel csak 1899-ben, Lőcsén jelent meg nyomtatásban. Ez a mű tekinthető az első Tátra-leírásnak, tanúsága szerint a szerző ismeri a hegység legjellegzetesebb csúcsait, völgyeit és tavait, valamint említést tesz a savanyú-forrásról, amely köré több mint száz évvel később Tátrafüred létesült. A műben a Tátrát négy régióra, mégpedig rét, erdő, törpefenyő és sziklarégióra osztja. A leírás mellé Berzeviczy István készített egy kb. 140x21 cm méretű panorámaképet, amely Kakaslomnicról tekintve ábrázolja a hegységet, ám ez a panoráma sajnos elveszett.
Neve a Nagy-Tarpataki-völgyben található Buchholtz-tavak helynévben maradt fenn. Id. Buchholtz György és a Tátra történelmében szintén jelentős szerepet betöltő fiai, ifj. György és Jakab tiszteletére a Magyarországi Kárpátegyesület 1902-ben emléktáblát helyezett el Tarpatakfüreden, a Kolbach-szálló falán, ez azonban 1927-ben, amikor a szálló leégett, az épülettel együtt elpusztult.
