2013. március 14., csütörtök

Téli túra a Liptói-Tátrában


Pribylina után hagytuk el az 537-es utat északi irányba, és közel 4 órás út után érkeztünk meg egy szálloda parkolójába, ahol a kocsit hagytuk. A kék jelzést követve kezdtük meg a tulajdonképpeni utat egy völgyben, és eleinte könnyedén haladtunk a letaposott havon. Később a magasság növekedésével a hó mélyült, egyre kevésbé volt letaposva, és hamarosan fel kellett venni a hótalpakat. Az út mentén többször egykori lavinák és szélviharok nyomaival találkoztunk, sávokban illetve foltokban le volt tarolva az erdő.

Először egy menedékház mellett reggeliztünk-ebédeltünk rendesen, ahol forrás is van, rossz idő esetén kiválóan lehetne itt aludni, de nekünk vadabb terveink voltak. Az a kék és zöld jelzések találkozásáig tulajdonképpen egyszerű volt, bár fizikailag meglepően rosszul bírtam, nehéznek találtam a táskámat - bár volt is nálam egy csomó felesleges cucc, olyan vagyok, mint a gázok: kitöltöm a rendelkezésre álló teret :) Vittem szinte mindent, ami túléléshez kellhet, de egy túrán nem használja az ember.
A zöld jelzésen kezdtük meg az emelkedő meredek szakaszát a fenyők között. A Nap sütött, a hó kezdett olvadni, kásásodni, de hótalppal többnyire tűrhetően járható volt. Amikor kiértünk végre egy különösen meredek és beszakadós rész tetejére, leültünk pihenni és nézelődni, valamint próbáltam kicsit gyakorolni (kipróbálni...) a kicsúszás megállítását a jégcsákánnyal, de annyira vizes és mély volt a hó, hogy folyton belesüllyedtem. A pihenő után emelkedtünk tovább, és az erdőhatár környékén hirtelen jegesebb lett a hó, ahogy feltámadt a szél és kezdett laposabb szögben sütni a Nap. Itt nagyot csalódtam a hótalpamban, mert míg a többiek simán mentek fel, addig én amúgy is lemaradva, mivel nem bírtam a tempót, még elkezdtem visszafele csúszni is. Kis szerencsétlenkedés után levettem a hótalpat, de úgy combig-derékig süllyedtem, és annyira lágy volt a hó, hogy képtelen voltam haladni benne. Felvettem a hágóvasat, de az se segített eleinte, csak amikor kicsit még fagyott a hó felszíne. Jó alaposan lemaradva, egy technikai problémát elhárítva Nándival mi is felértünk Áron és Lajos után a fölöttünk levő lejtőpihenőre az erdőhatár fölé, ahol pont láttuk, ahogy a kelő Hold érinti a tőlünk keletre húzódó gerinc élét. Gyönyörűen megkomponált egybeesés volt!
Forrás és fotó: http://www.turatars.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...