Nem
csak a Tátrában, de az északi féltekén szinte bárhol általában decemberben
kapunk hírt az első lavinabalesetekről. Ritkán, de októberben is előfordulnak
balesetek, Szlovákiában az eddigi legkorábbi lavinabaleset 1974. október 17-én
következett be.
Ami
engem illet, jó pár éve követem a lavinákkal kapcsolatos eseményeket szerte a
világon, ezek közül egy október 7-i eset volt a legkorábbi még 2017-ből.
Fontos
figyelembe venni, hogy a balesetektől függetlenül a magashegységekben nem
ritkák a szeptember közepén havat hozó hidegbetörések. Ezeket eddig nem
feltétlenül kapcsoltuk össze a lavinaveszéllyel, de nagyon is indokolt, hogy ezt
megtegyük.
Mi is
kell a lavinához?
Három
dolog: instabil hótakaró, megfelelő meredekség és egy külső (pl. emberi) vagy
belső (a hó szerkezetét érintő, spontán) túlterhelés.
A
meredekség a legegyszerűbb, a 30-45 fok közötti tartomány, azon belül is a
37-38 fok számít kritikusnak.
Figyelem: a Magas-Tátra turistaútjainak
bizonyos részein (pl. hágóátkelések, Oszterva-nyereg, Tengerszem-csúcs mindkét
oldala) keresztezünk ilyen meredekségű lejtőket. Téli körülmények között a
turistajelzések nyomvonala hóbiztonsági szempontból nem tekinthető
biztonságosnak, akkor sem, ha a TANAP megtiltja az elhagyásukat! Az
instabilitás nehezebb téma, ez térben és időben változik, bonyolódik. Instabilitásról
akkor beszélünk, ha kedvezőtlen a hótakaró rétegződése: a gyenge, tartás
nélküli alsó réteg fölött keményebb, táblásabb réteg(ek)et találunk. Jó hír
viszont, hogy az ilyen helyzetek lehetséges variációit, az ún.
lavinaproblémákat régóta ismerjük, ezek paraméterei adottak, melyekre a
lavina-előrejelzés szöveges részében is kitérnek.
A
lavinaproblémák java része az „átlagos tél”, vagy éppen a tavasz velejárója, de
két probléma, és különösen azok együttes jelenléte bármikor, akár 10-20 cm hó
esetén, tehát ősszel is veszélyhelyzetet eredményezhet: ezek a széltábla és a
kitartó gyenge réteg (pontosabban a mélységi dér).
Mélységi
dér:
Egy
rendkívül gyengén kötődő, kristálycukorra emlékeztető hószemcse típus, mely
kifejezetten a még vékony hótakaró alján jön létre „normális” hószemcsék
átalakulásával. Ennek oka, hogy itt nagyon nagy – kis távolságon akár 10-20 °C –
lehet a hőmérsékletkülönbség a hó felszínéhez képest.
Miért
probléma a szél?
Ha a
légmozgás több az enyhe fuvallatnál, a szél elkezdi szállítani a felszíni
hószemcséket. Ahogy azt sokan biztosan tudják, ilyenkor kemény, lecsupaszított,
olykor hullámokra emlékeztető gazdag formakinccsel rendelkező felszín
(sastrugi) marad hátra. Lavinaszempontból az az érdekes, hogy mi történik a
szállított hóval: ahogy a hószemcsék a felszín közelében pattognak, súrlódnak,
ütköznek, olyanná válnak, mintha ledarálták volna őket: a lekerekített, finom,
könnyen egymáshoz tapadó kis részek ott, ahol végül lerakódnak – szélárnyékos
oldalakon, gerincek, bordák túlsó felén, akár kisebb mélyedésekben, vályúkban,
melyek a szélirányt keresztezik – kemény táblává állnak össze. A táblahó
vastagsága és felhalmozódásának ideje drasztikus mértékű is lehet: sokkal
gyorsabban is történhet, mint a legintenzívebb hóesés, és akkor is létrejöhet
belőle lavina, ha egyébként a lehullott hómennyiség minimális.
Mi
történhetett a Bibircsen (Bradavica)? A
Lavinamegelőzési Központ (HZS SLP) közleménye:
„2022.
szeptember 21-én, a Bibircsre történő mászás során két hegymászócsoport mozgott
a nyílt terepen. Mindkét csoport tapasztalt személyekből állt, egy hegyivezető
egy ügyféllel, egy másik hegyivezető pedig egy családtagjával, a feleségével. A
felső részen, a Virágoskerti-csorba (Kvetnicové sedlo) felett, ahol már sima a
terep, a csoportok helyet cseréltek. A manőver során az egyik csoport alatt
megindult egy 10x10 méteres hódeszka, amely aztán a meredek vályúban a
Szalóki-völgy (Slavkovská dolina) irányába sodorta őket. A lavinaút hossza
megközelítőleg 250 m volt, a letörés magassága 10-20 cm között mozgott. A nyitott terepen történt zuhanás következtében a lavinába került személyek az
élettel össze nem egyeztethető sérüléseket szenvedtek. A lavina a szél által
lokálisan összefújt hódeszkán jelentkező többletterhelést hatására indult el, ami
sekély terepen nem jelentene nagy kockázatot, ilyen terepen azonban tragikus
következményekkel járt.
A szlovák
hegyekben ez az első tragikus lavinabaleset a közelgő tél előtti szeptemberben.
Eddig a legkorábbi tragikus lavinabaleset a Bélai-Tátrában, a Kopa-hágón
(Kopské sedlo) történt 1974. október 17-én, vagyis ez a mostani 25 nappal
korábban történt. Ezzel összességében 328-ra nőtt a lavina regisztrált
áldozatainak száma a szlovák hegyekben.” https://rescueservice.sk
A jelentés meglehetősen szűkszavú, valószínűleg nem mentek vissza a baleset helyszínére vizsgálódni, aminek több oka is
lehet: a fennálló veszélyes körülmények, a helyszín hóviszonyainak folyamatos
változása (nem lehet rekonstruálni a helyzetet), de akár az is, hogy
szeptemberben a szakemberek még nincsenek alkalmazásban. Ebből kifolyólag nem
készült el az ilyen vizsgálatoknál szokásos hótakaró-profil, melyből
következtetni lehet a fenti lavinaproblémák jelenlétére. Ami bizonyítja egyik
vagy akár több meglétét, az maga a lavina. A hely ismerete és a bejelentést
tevő túratárs elmondása alapján a meredekség és az instabil hótakaró is adott
volt (10x10 méteres hótábla szakadt le).
A
hegyimentők helyszíni keresési ideje (egy óra) alapján arra következtethetünk,
hogy az elsodort személyeknél nem volt lavina-felszerelés, lezuhanásuk
körülményei alapján pedig arra, hogy együtt, egyszerre mozogtak, tehát nem
ítélték veszélyesnek a helyzetet. Nem is volt könnyű dönteniük: több órányi
túra-mászás után ezen a részen a csúcs már szinte karnyújtásnyira van, és egy
magabiztos mászónak nem jelent gondot az adott részt teljesíteni. Technikai
szempontból tehát nem indokolt, hogy standot építsenek, és kötélbiztosítással
oldják meg a szakaszt, de legalábbis egyszerre csak egyikük mozogjon az amúgy
kitett részen. Lavina/kicsúszás szempontból viszont nagyon is az lett volna: a
rámpa egy nagyon meredek, sziklás kuloárba vezet, melybe belezuhanni tragikus
következményekkel járhat, ahogy sajnos jelen esetben azzal is járt.
Sajnos
nem tudjuk, hogy miért alakult így, hogy milyen döntések és hogyan követték
egymást, találgatásokba pedig méltatlan lenne bocsátkozni. Előfordulhat, hogy
az áldozatok 98 %-ban helyesen eljárva vesztették életüket, miközben pár
heggyel arrébb valaki túlélt egy 100 %-ban elhibázott túrát.
Ami
mindenképpen megfontolandó: a hegyekben az időjárás egyik napról a másikra
évszakokat változhat, amihez mi emberek nem feltétlenül tudunk ilyen hamar
alkalmazkodni, hiába van birtokunkban a tapasztalat és technikai tudás, és
hiába lóg a szekrényben bevetésre készen a felszerelés.
Összeállította:
Wunderlich Balázs
