Rekordokév a Lengyel-Tátrában - a hegyek vajon meddig bírják a rohamot? Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2022/02/09
Hirdetés
A lengyel Tátrai Nemzeti Parkot (TPN) 2021-ben rekordszámú – 4,6 millió – turista kereste fel. Volt olyan nap, amikor csaknem 45 ezer ember váltott belépőt a nemzeti parkba. Sokakban felmerül a kérdés, hogy ilyen nagy számú látogató esetén szükség lehet-e a turistaforgalom korlátozására?
A legutóbbi, a korábbi rekordot jelentő 2018-as évben 3 millió 800 ezer ember lépett be a nemzeti parkba, 2020-ban pedig 3 millió 300 ezer fő volt az éves látogatottság.
Hagyományosan a Halastóhoz (Morskie Oko) vezető útvonal volt a legnépszerűbb, azon az útvonalon több mint 1 millió 78 ezer ember túrázott 2021-ben. A Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch) vezető felvonóval 463 ezren utaztak, ez a szám 2020-ban 334 ezer ember volt.
A napi látogatottsági rekordot augusztus 3-án regisztrálták, akkor több mint 44 ezer 300 ember lépett be a TPN területére, nem számítva azokat a turistákat, akik a felvonóval mentek fel a Gáspár-csúcsra, illetve azokat, akik a Chochołowi-völgyben (Dolina Chochołowska) túráztak, ahol a witówi „8 falu közössége” (Wspólnota 8 Wsi z Witowa) árusítja a belépőjegyeket.

Jelentősen megnőtt a sítúrázók forgalma, 2021-ben tavaly mintegy 43 ezer síalpinista vásárolt belépőt, szemben a 2020-as 9 ezer személlyel.
Folyamatosan nő a nagycsaládos kártya használók száma, tavaly közel 232 ezer turista vette igénybe ezt a kedvezményt (2020-ban 149 ezer, 2019-ben pedig 126 ezer kártyahasználat volt).
Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend az online jegyértékesítés a tpn.pl weboldalon keresztül, valamint az mPay és SkyCash alkalmazásokban. A jegyvásárlásnak ezt a formáját több mint 460 ezer személy használta, 2020-ban ez a szám 277 ezer fő volt.
A TPN az elmúlt évben külön figyelemmel kísérte a kerékpáros forgalmat a Murowaniec menedékházhoz (Schronisko Murowaniec) vezető Száraz-víz-völgy (Dolina Sucha Woda) belépési ponton, ahol kb. 1500 indult kerékpárral a völgybe. Összehasonlításképpen a Chochołowi-völgyben több mint 36 ezer kerékpáros közlekedett 2021-ben.
Rekordokat hozott a 2021-es év utolsó negyedéve is. Októbertől decemberig 652 ezer turista lépett be a nemzeti parkba (2020-ban 370 ezer). Októberben 347 ezer személy lépett be a parkba (2020-ban 156 ezer), novemberben 169 ezer (2020-ban 116 ezer), decemberben pedig 136 ezer turista (2020-ban 98 ezer) indult túrázni a tátrai ösvényeken.
Forrás és fotó: https://24tp.pl

Hirdetés
Hirdetés