30 éve zuhant le a Kő-pataki-tó felvonó két kabinja Hír

Nagy Árpád

2022/01/07

Hirdetés

30 évvel ezelőtt, 1992. január 8-án elszabadult a Tátralomnic (Tatranská Lomnica) és a Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso) között közlekedő kabinos felvonó egyik kabinja, amely nagy sebességgel nekiütközött az alatta lévő kabinnak. Az ütközés következtében 42 méter magasságból mindkét kabin lezuhant, ennek következtében négy középiskolás fiú életét vesztette.

A január második hetét a Magas-Tátrában síeléssel töltő középiskolások elégedettek voltak azzal a nappal, ami végül egész jól sikerült. Amikor reggel felébredtek, az időjárás nem úgy nézett ki, hogy ki érdemes lesz kilépni a szálláshelyükről. Amikor azonban a felvonóval egy kicsit magasabbra jutottak, teljesen más, síelésre tökéletesen ideális körülményeket találtak. Most már lefelé tartottak. Kisebb csoportokban szálltak fel a kabinokba, és arra gondolnak, hogy mit fognak lent ebédelni. Nem gondolják, hogy hamarosan egyiküknek sem jut eszébe enni. Az egyik kabinban lévő fiúk észreveszik, hogy valami nincs rendben azzal a kabinnal, amelyik közvetlenül utánuk indult lefelé. Semmi sem állítja meg, egyre gyorsulva száguld feléjük. A másodpercekkel később bekövetkező becsapódás mindkét kabint leszakítja a tartókötelekről, melyek az utasokkal együtt 42 métert zuhannak.

A fülke nem csatlakozott a teherhordókötélhez.

A Tátralomnic – Kő-pataki-tó között közlekedő drótkötélpályán 1992. január 8-án történt a tragédia. A privigyei (Prievidza) gimnázium második évfolyamának diákjai sítanfolyamon vettek részt, és a köd, ami az alacsonyabb magasságokban lehetetlenné tette a síelést, a fenti pályákra kényszerítette őket. Végül a rossz időjárás miatt ott is bezárták a pályákat, és tanáruk visszarendelte őket. Addig semmi baj nem történt, amíg az első fiúk be nem szálltak a kabinba, amely visszavitte őket Tátralomnicra. Mint a vizsgálat később kiderítette, az egyik kabin nem a vonókötélhez, hanem csak a teherhordókötélhez volt csatlakoztatva, amikor elindult lefelé. A vezérlőkar azonban egy hiányzó rugó miatt ezt a hibát nem érzékelte, és a kabin anélkül kezdett ereszkedni, hogy bármi is megállította volna, és pillanatokon belül nagy sebességre gyorsult. A paradoxon az, hogy a drótkötélpályát egy hónappal a baleset előtt teljesen felújították, e meghibásodott kabint még előző nap is ellenőrizték.

Az egyik diák beszorult az oszlopba

Négy fiú utazott az első kabinban, beszélgettek egymással, viccelődtek, és eltartott egy darabig, mire rájöttek, hogy valami nincs rendben a felettük lévő kabinban. Egyikük még azt is mondta, hogy ha a másik kabin közelebb jön, ki fog ugrani fog. Nem sikerült neki. A másik kabin, amelyet abban a pillanatban semmi sem tudott lassítani, és amely két osztálytársukat szállította, felgyorsult, és pillanatok alatt utolérte őket. Semmit sem tehettek.

Az ütközés a lehető legmagasabb ponton történt, és mindkét fülke 42 méteres magasságból (egy 15 emeletes lakóház magassága) a földre zuhant. A hatalmas csattanás az egész környéken hallatszott, a drótkötélpálya megállt, és a Hegyi Mentőszolgálat tagjai azonnal a helyszínre indultak. A romok között összezúzott holttestek borzalmas látványa fogadta őket. Az egyik fiú a zuhanás során kirepült a kabinból, és a hatalmas erő az tartóoszlop szerkezetének lökte mintegy 20 méter magasan a föld felett. Ekkor még élt, de eltörött a gerince, és az oszlop vasszerkezete úgy szorította, mint egy bilincs. Az egyik hegyimentő kiszabadította és lehozta, de nem sokkal később meghalt.

Az egyik szülő tévesen azt gondolta, hogy a fia is meghalt

Két másik diák a helyszínen meghalt, egy pedig egy hónappal később a kórházban. A másik kettőnek hihetetlen szerencséje volt, bár a földet érés után, miután eszméletüknél voltak, sokkot kaptak. Egyikük sokkos állapotban próbált elmenekülni a helyszínről, annak ellenére, hogy lyuk volt a térdén. A másik, aki végül orrtöréssel megúszta, az első másodpercektől kezdve tisztában volt a tragédia nagyságával. Egyik súlyosan sérült osztálytársa, aki nem sokkal később meghalt, még képes volt segítséget kérni.

A tanulók szülei hamar értesültek a balesetről, de senki nem tudta, vagy nem akarta nekik megmondani, hogy ki sérült meg, és ki vesztette életét, erről csak órákig tartó bizonytalanság után tájékoztatták őket. Az egyik túlélő fiú szülei kétségbe estek, amikor azt mondták nekik, hogy menjenek és azonosítsák saját fiuk holttestét. Nehéz kifejezni azt a boldogságot, amit akkor érezhettek, amikor megtudták, hogy tévedés történt, és a fiú életben van.