Michał
Siegieda az alábbi levelet juttatta el a tatromaniak.pl weboldal
szerkesztőségébe:
„Szeptember
9-én, közvetlenül a Honoratka-szakadékból (Żleb Honoratka) – amely mint
mindenki tudja nagyon balesetveszélyes hely – történő ereszkedés után
találkoztunk egy 12 éves kislánnyal és az édesapjával. Első pillantásra nem
hittem el, amit látok, és nem igazán tudtuk, hogy reagáljunk-e és hogyan.
Néhány perc figyelés után – miközben a gyermek láthatóan nagyon ijedt volt, a
láncba kapaszkodva nem érezte magát biztonságban sisak és más biztosító eszköz
nélkül, ráadásul tornacipőben volt – úgy éreztük, hogy a helyzet a turistaút
nehézsége és az úton tartózkodó más turisták miatt is nagyon veszélyes.
Ezért
úgy döntöttünk megkérdezzük a kislány édesapját, hogy beleegyezik-e, hogy
átadjuk a kislánynak a mi beülőinket és a hevedereket addig, amíg leereszkedik
erről a veszélyes helyről, nehogy tragédia történjen. Az apa erre azt
válaszolta, hogy „a gyerek az Alpokban szokott mászni, és köszönöm, de nem
használ ilyet…”.
Megdöbbenve
álltunk ott, és nem tudtuk, mitévők tegyünk – miközben az úriember tovább
mászott a gyerekével a legnehezebb terep és legveszélyesebb helyek (létra, Zerge-hegy)
felé. Megkérdeztem, hogy mik a tervei, a Zerge-hegyre készül, vagy esetleg még tovább,
és erősen próbáltam lebeszélni róla, mivel a Zerge-hegy nem gyerekeknek való
hely.
Az apa
a tőlem és más turistáktól érkező megjegyzések után szerencsére úgy döntött,
hogy az első lehetséges alkalommal, vagyis a Zerge-csorbából (Kozia Przełęcz) a
sárga jelzésen leereszkedik a Lengyel-Öt-tó völgyébe, amit saját szemünkkel
láttunk.
Sokáig
gondolkodtam, hogy írjak-e Önöknek, hiszen sok minden történt már a Tátrában,
sok mindent láttunk már itt, de szeretnék a turistautak kezelőjéhez fordulni,
hogy szabjon meg bizonyos alsó korhatárt a Sas út legális bejáráshoz, mivel sokszor
a felnőttek sincsenek teljesen tisztában a veszélyekkel, és a gyermekek veszélyeztetése
Lengyelországban büntetendő cselekmény.
Arra
kérünk mindenkit, hogy ne vigyen kisgyermeket a Sas útra, mert ez egészen egyszerűen
könnyen tragédiával végződhet.”
FRISSÍTÉS:
A tisztánlátás érdekében az alábbiakban közöljük a lány apjának a cikkhez
fűzött kommentárját:
„Az olvasó
leírása sajnos tények, szubjektív értékelések és az olvasó kreativitásának
keveréke.
Igen,
lassan haladtunk, a gyorsabban haladókat időnként elengedve magunk mellett. A
kitettség miatt sokkal lassabban haladtunk, mint amennyire a lányom tudna. Én
azonban ragaszkodtam hozzá, hogy minden lépésnél biztosítsam. Az én Karolinám
ideges volt, hogy kissé akadályozza a forgalmat, és ez a helyzet stresszelte
őt. De én vagyok az, aki felelős a biztonságáért, nem pedig az arra járók, akik
csak látszólag ítélik meg pontosan a helyzetet.
Igen,
Karolina hegymászó, és az ilyen nehézségek nem jelentenek számára problémát.
Nem, nem az Alpokban. Ez a rész az olvasó fantáziájának szüleménye.
Nem,
nem az olvasó javaslatának köszönhetően változtattam útvonalat. A terv az volt,
hogy a Zerge-csorbából ereszkedünk le, és ezt is tettük.
Nem,
nem „csodával határos módon nem sérült meg senki”, hanem azért, mert jól
ismerem ezt az utat, és minden lépés meg volt tervezve.
Nem,
ez nem apa ambíciója volt ez a túra. Karolina volt az, aki feltétlenül ott
akart túrázni. Nem ugráltam örömömben, hogy ki kellett vegyek egy szabadnapot,
hogy hajnali 2-kor felkeljek és induljak a Tátrába hegyet mászni, mielőtt a
tömeg megérkezik.
Talán
nehéz elhinni, de más útvonalak már túl könnyűek Karolina számára. Mert tényleg
több száz kilométert tettünk meg együtt a hegyekben. Régen én mutattam neki a
hegyeket – ma ő vonszol engem.
Mindezt
a levél írója megtudhatta volna tőlem az úton. Bárcsak megkérdezte volna. De a
levél tartalmával ellentétben nem tette. Inkább ítélkezett. Valóban felajánlott
egy beülőt és hevedert Karolinának. Igen, visszautasítottam – két okból.
Először is azok a láncok úgy vannak elhelyezve, hogy a ferrata szett használata
nagyon megnehezítette volna a túrát. Másodszor, ez közvetlenül a Zerge-csorba előtt
volt, ahonnan amúgy is lefelé indultunk volna. El kell ismernem, hogy a szerző
elég szép történetet írt ebből a rövid eszmecseréből kiindulva.
A fotón
pedig az én „ijedt” Karolinám Sas út említett szakaszán.
És
végül a saját kérésem: ha veszélyes szituációt látunk az ösvényen, ne féljünk
odamenni és kérdezni. Talán valakinek tényleg segítségre van szüksége. És
lehet, hogy a helyzet teljesen másképp alakul, mint ahogyan az olvasó gondolja.
Üdvözlettel, és találkozzunk valahol az ösvényen.”
