2021.
február 13-án késő este (21 óra magasságában) a lengyel kollégáiktól érkezett a
bejelentés a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) ügyeletére arról, hogy a nap folyamán valószínűleg
lavina szakadt le a Konrád-púp (Kopa Kondracka) déli, szlovák oldalán, amely
három lengyel síalpinistát sodort magával. Egyiküknek sikerült kiásnia magát, aki
a lengyel hegyimentőktől (TOPR) próbált segítséget kérni, akik a helyszín nem
megfelelő lefedettsége miatt telefonon nem tudtak kapcsolatba lépni a bejelentővel.
A bejelentést követően a HZS hivatásos és önkéntes hegyimentői, a
lavina-megelőzési központ munkatársai mentőkutyák kíséretében indultak a bejelentő
által megadott helyszínre. Ahol lehetőség volt rá, motoros szánokon és
síléceken igyekeztek arra a helyre, amelynek a bejelentő megadta a GPS
koordinátáit, ott azonban senkit sem találtak. A lavinamezőt átkutatva éjjel 1
óra körül megtaláltak két síalpinistát, sajnos már életjelek nélkül. Az
elhunytak kb. 12 órán át voltak a hó alatt, kb. 50-80 cm mélységben
(mindkettőjük lavinakeresője be volt kapcsolva, sőt, a férfi lavinamentő
hátizsákot viselt előkészített kioldózsinórral…).
Ezután továbbra is
sikertelenül keresték a csoport harmadik tagját. Kutatás közben a TOPR
munkatársai értesítették szlovák kollégáikat, hogy a keresett férfi időközben a
főgerincen át visszament a lengyel oldalra, és a Konrád menedékházban
(Schronisko na Hali Kondratowej) tartózkodik komoly sérülések nélkül, kissé
hipotermikus állapotban. Nyilatkozat szerint őt is elsodorta a lavina, de a
feje a felszínen maradt, de így is kb. 3 órába tellett, mire sikerült
kiszabadítania magát a hóból. Ezután lavinakeresővel megpróbálta megtalálni a barátait
(egy férfit és a feleségét), ez azonban nem sikerült neki. Ezen információk
után a hegyimentők a síalpinisták holttestét Liptóújvárra (Liptovský Hrádek) szállították,
ahol átadták a szlovák rendőrség tagjainak. A mentési akció a kora reggeli
órákban fejeződött be, abban 11 hivatásos, három önkéntes hegyimentő és három kutyavezető
vett részt a mentőkutyákkal együtt.A HZS
Laviamegelőzési Központ vizsgálata szerint a három lengyel síalpinistából álló csoport
a Nyugati-Tátra főgerincén, a Vörös-hegyek (Czerwone Wierchy) környékén
szeretett volna sítúrázni. Kb. 12:30-kor indultak a Konrád-púpi-nyeregből a Konrád-púp felé, a gerincen azonban azt
tapasztalják, hogy az időjárás sokkal rosszabb, mint várták, és a viharos szél
és a köd miatt úgy döntöttek, hogy visszatérnek a Konrád-völgybe. Itt következett
be a sorsdöntő pillanat, mert a ködben és a szélben nem északra, hanem délre, a
szlovák oldal felé indultak. A Konrád-púp déli lejtőjét traverzálva a nagyon
kemény, szélfútta hó a súlyuk alatt repedezni kezdett. Mivel az ilyen hó nagyon
törékeny, a benne lévő feszültség nagy távolságra terjed. A kemény lemezes hó
20-30 m-rel felettük, kb. 200 méter szélességben kezdett leszakadni, a
leszakadás vastagsága 40-80 cm volt. Érdekes, hogy a szakadás szinte a gerincen
történt, ahol a lejtő dőlésszöge csak 20-25 °, amely a domború lejtőkön tipikus
feszültségzónának tekinthető.
A
kialakuló lavina mindhárom síalpinistát magával sodorta, a nagyon meredek lejtőn
hatalmas sebességre gyorsult, és csak a Jávor-vályú (Javorové žľab) alsó, sekély
részén, 1530-1390 m tengerszint feletti magasságban kezdett felhalmozódni
üledék formájában. A lerakódás teljes hossza elérte a 420 m-t, szélessége 15 m,
átlagos vastagsága 1,5 m, legnagyobb vastagsága kb. 3 m. A lavina teljes hossza
a vízszintes síkban elérte a 1060 m-t, a felszínen 1450 m-t!!!
A lavina
számokban:
Leszakadási
magasság: 1930-1980 m tengerszint feletti magasságban.
Lerakódási
magasság: 1390 m tengerszint feletti magasságban.
Lavina
hossza: 1060/1450 m (horizontálisan/terepen)
Leszakadás
szélessége: 200 m
Leszakadás
vastagsága: 40-80 cm
Dőlésszög:
20-30 °
Lerakódás
hossza: 430 m
Lerakódás
szélessége: 10-16 m
Lerakódás
átlagos vastagság: 1,5 m
Lerakódás
maximális vastagság 3 m