![]()
Május 28-án furcsa
helyzet alakult ki a Magas-Tátrában. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP9 parkőrei a
téli zárlatra hivatkozva nem engedték fel a Hunfalvy-völgyi menedékházhoz (Chata
pod Rysmi) tartó teherhordókat, akik a menedékház hamarosan bekövetkező
megnyitásához szükséges anyagokat szerették volna feljuttatni a házhoz. A
parkőrök szerint a teherhordók megpróbálták őket megvesztegetni. Az esetet a
menedékház rajongóinak közösségi oldalán maga a menedékház vezetője, Viktor
Beránek írta le egy érzelmektől sem mentes bejegyzésben. Ahogy a bejegyzésből
kiderül, egy 20 fős csoport (olyanok, akik már korábban is segítették a
munkáját) szeretett volna ellátmányt feljuttatni a jelenleg zárva tartó, 2250
méter magasan található menedékházhoz, amely június 16-tól lesz nyitva a
turisták előtt. A Békás-patak hídja feletti szakaszon a parkőrök elállták a
teherhordók útját, és nem akarták őket tovább engedni a lezárt területre. Ebből
vita alakult ki, melynek következtében megállapodtak, hogy felhívják a nemzeti
park igazgatóját, és megkérték, hogy engedjék fel őket a házhoz. Miután
kiderült, hogy az igazgató kiállt munkatársai mellett, a teherhordók nagyon rossz
döntést hozva megpróbálták 1000 €-val megvesztegetni az igazgatót. Ez még
inkább meggyőzte arról, hogy fenntartsa döntését, és a parkőrök végül nem
engedték fel a teherhordókat. Viktor Beránek határozottan bírálta segítői hozzáállását,
és hangsúlyozta, annak ellenére, hogy sok mindenben nem ért egyet a nemzeti
park igazgatóságával (pl. hogy napkelte előtt nem lehet túrázni, stb.), ebben
az esetben hibáztak a segítői, és megérti, hogy az tigrisként védte
alkalmazottai álláspontját.
Beránek hozzátette,
hogy a jelenlegi helyzet nem túl pozitív jövőt vetít előre. Ő maga nagyon el
van keseredve, és nem szeretné, hogy a „lenti” világ betegségei elpusztítsák a „fenti”
világot. Sokan segítették őt a lavinákat követően, sokan több száz kilónyi árut
felvittek az újjáépítéshez, amely rendkívül megható volt számára. Ami a lenti
világban normálisnak, megszokottnak mondható, a hegyekben nem biztos, hogy
működik. Mindig tudni kell morálisan és erkölcsileg is helyesen dönteni. Mindenesetre
amikor becsomagoljuk a felszerelésünket a hátizsákba, az alapvető felszerelési
tárgyak mellett adjunk hozzá egy kis szerénységet, alázatosságot.
A történtek miatt
elképzelhető, hogy a téli zárlat utáni első napokban problémák adódhatnak a
menedékház szokásos kínálatával kapcsolatban.