A
Giewont csúcsát a nyári szezonban több ezer turista keresi fel naponta. Úgy
tűnik azonban, hogy a mészkőszikla legmagasabb pontja nem jelenti mindenkinek egyben
a túra végét is. A múlt héten, az augusztus 15-höz kapcsolódó hosszú hétvégén
egy férfi úgy döntött, hogy felmászik a Giewont csúcsán álló 17,5 méter magas
kereszt tetejére. A szemtanúktól származó információk szerint a 25 év körüli
férfi három sört ivott meg a kereszt megmászása előtt. A Tátrai Nemzeti Park
(TPN) parkőrségének vezetője szerint tettével valószínűleg az ismerősei és a
barátnője előtt szeretett volna tetszelegni.
Azzal,
amit tett, nem csak a saját, de mások életét is veszélyeztette, hiszen abban az
időpontban, amikor felmászott a keresztre, sokan mások, pl. gyerekek is
tartózkodtak a csúcson. Az eset szemtanúi a helyi médiának arról is
beszámoltak, hogy a fiatal férfi fotózott a kereszt tetején, a felvételen is
jól látszik, hogy a kinyújtja a kezét, és valószínűleg szelfit készít.
A
nemzeti park őrei az esetről tájékoztatták a határőrséget és a rendőrséget, a
férfi azonosítása folyamatban van. „A férfi tettével megsértette a nemzeti park
szabályait, ezért akár 1000 złoty pénzbírsággal is sújtható” – mondta a
parkőrség vezetője, egyben arra is rámutatott, hogy a Giewont keresztje
különleges hely, melyet mindenkinek tiszteletben kell tartani.
Ahogy
az az ugyancsak a Giewonthoz köthető alábbi hírből látható, a csúcs sajnos nem
csak a túrázni vágyókat vonzza, vannak, akik a meggazdagodás lehetőségét látják
a csúcsra tartó turistákban. A nemzeti parktól származó információ szerint a
minap egy férfi úgy döntött, hogy kihasználja a csúcsra tartó turistaáradatot,
és sört kínált a csúcsra tartó turistáknak. A TPN szabályai szerint a nemzeti
park területén tilos az ilyen jellegű tevékenység, ezért az illetőt
megbírságolták.