A nyári kánikulában egy kis
felfrissülésért legtöbben a vízpart felé veszik az irányt, de mi inkább a hűs
hegyeket választottuk aktív pihenésünk helyszínéül. Nem mintha nem
szeretnénk a henyélést a strandon, de ha az ember egész évben
teljesítménytúrázik, akkor a legnagyobb hőségben is feltámadhat benne a
kilométerhiány. A baj csak az, hogy kánikulában a túrázás igen nyűgös
tevékenység, számunkra meg kimondottan utálatos. Ezért ha a júliusi forróságban
mozogni támad kedvünk, akkor egészen a Magas-Tátráig utazunk, ami – ha csak pár
napra – de idén is kiváló menedéknek bizonyult a hőség elől.
Minden évben vonattal utazunk a
Kárpátok legmagasabb hegyeihez, és minden évben Ótátrafüreden szállunk meg,
mondhatni hagyomány-szerűen. Annak ellenére, hogy ide gyakorlatilag haza
járunk, mindig új szálláshelyet választunk magunknak, és túráinkkal is mindig
új hegyeket és völgyeket hódítunk meg, ami az évek során egyre nagyobb kihívást
jelent, hiszen a legtöbb turistautat már bejártuk. Mindezzel együtt számunkra a
Magas-Tátra felhők közt magasodó csúcsai még sokadjára is felvillanyozó
látványt nyújtanak a poprádi vasútállomásról, mikor a vonatról leszállva
megpillantjuk őket.
![]()
Miután az utazással és a szállás
elfoglalásával már elment a fél nap, csak kisebb kirándulásra maradt időnk,
amit ilyenkor rendre a közeli Tarpatak-völgyben szoktunk megejteni. Persze ez
ilyenkor még nem igazi túra, inkább akklimatizációs piknikezésnek mondanám,
amikor magunkba szippantjuk a friss, tiszta levegőt, gyönyörködünk a
kristálytiszta vízű patakok és vízesések lezúduló tömegének látványában, és
élvezzük a hűs – még a napon sem melegebb –, 20 fokos hőmérsékletet. Így adjuk
át magunkat a természet és a hegyek öröknek tűnő világának, melynek idilli
hangulatát némiképp csorbítja a 2004-es és 2014-es szélviharban megsemmisült
fenyőerdők látképe. Ennek ellenére is kedvencünk a vadregényes Tátra, sőt,
számomra talán többet is jelent.
![]()
Kis bemelegítő kirándulásunkat a
Tarpatak vízeséseitől egészen a Zamkovszky menedékházig folytattuk, ahol sörrel
jutalmaztuk magunkat a cseppet sem megerőltető túra után. Az egész délutánt
azzal töltöttük, hogy napoztunk a sziklákon, söröztünk, és legfőképpen
hangolódtunk a Tátrára. Jócskán benne jártunk már az estében, amikor a
szállásunk felé vettük az irányt. Hazautunkat a csipkézett hegycsúcsok közt még
utoljára be-be köszön lemenő nap sugarai és egy róka kísérte, aki bár kissé
tartott az embertől, mégis tőlünk várta a vacsoráját. Ez nem is csoda ekkora
forgalom mellett, hiszen mindig akad valaki, aki egy jó fotóért cserébe dob
egy-két falatot a vadállatnak. Ezt a róka megértette, és régi szakmáját
láthatólag modellkedésre váltotta.
