![]() |
| Fotó: Natalia |
Könyörtelen nyári
hőség. A médiában szinte naponta jelennek meg hírek a Tátrában eszméletüket
vesztő turistákról, ezért a hegyimentők a hegyekbe indulók józan eszére
apellálnak. Egy 50 év körüli férfi egyedül indul a hegyre. Nincs nála hátizsák,
valójában semmi sincs nála. Időnként megáll, és leül egy sziklára. Leveszi az
ingét, és megy tovább. Félúton vagyunk a Murowaniec menedékház felé. Többször
elhaladunk mellette, nem néz ki túl jól. Amikor ismét leül, megkérdezzük,
minden rendben van-e? A válasz csak egy szó: Víz… Miközben iszik, remeg a keze.
Szeretnénk segíteni, de ő csak azt ismételgeti: „vizet…”, és mutatja, hogy
minden rendben van. Úgy tűnik, valóban jobban van, és megy tovább. Szerencsére
legalább megfelelő cipő van a lábán.
Dehidratáltság,
gyengeség, kevés folyadék. „A turisták egyre jobban felkészülnek a túrákra,
egyre jobb és jobb felszereléssel rendelkeznek. Megfelelő a lábbelijük. De
persze vannak kivételek. A nyári időszakban nagyon sok kiszáradt turistával
találkozunk, akik nem készültek fel arra, hogy egy forró nyári napon elegendő mennyiségű
folyadékot vigyenek magukkal, és azt rendszeres időközönként fogyasszák is. Nem
gondolnak bele, hogy nagyon meleg van, és ilyenkor az ember jobban izzad” –
mondta Adam Marasek lengyel hegyimentő.
![]() |
| Fotó: Natalia |
A kiszáradt ember
azonban annyira legyengülhet, hogy önállóan nem képes tovább menni, őket
hordágyon, vagy helikopterrel kell levinni a hegyről. Aztán ott vannak az
ilyenkor előforduló ételmérgezések, a gyomrot megtámadó vírusok. Az emberek
többsége a hátizsákjában hozza magával a szendvicseit, amelyek a hőségben
sokkal gyorsabban romlanak, mint átlagos időjárási körülmények között. Vizet
csak véletlenszerűen isznak. „Az is probléma, hogy legtöbben nem megfelelően
tervezik meg a túrát. Csak jóval reggeli után, 9-10 óra körül indulnak a
hegyekbe, ahová az ilyen forró napokon reggel 5-kor, még a forróság előtt
kellene elindulni” – tette hozzá a hegyimentő.
A Tátrában azt látni,
hogy alapvetően rendben vannak a felszerelések. Megfelelő lábbeli, hátizsák.
Sok turista használ túrabotot. Ennek ellenére több helyen olvashatunk arról,
hogy mennyire felkészületlen turistákkal lehet találkozni a Tátrában. Hogy
sokan szandálban, papucsban, hátukon kis válltáskával indulnak a turistautakra.
„Az általam tapasztalt
nemtörődömség akkor érte el a csúcspontját, amikor néhány nap alatt többször is
szinte minden lépésnél a teljes gondatlansággal találkoztam. Infantilizmus?
Felkészületlenség? Butaság? Nem tudom, ki hogy nevezné azt, amikor egy 6-7 éves
kislány térd fölé érő szoknyában és szandálban tart a Murowaniec menedékház
felé? Meleg van, az ösvény levisz a völgybe, valahogy csak odajut. De vajon
gondoltak arra a szülei, hogy az ösvény meredek? Hogy sziklás? Hogy az időjárás
hirtelen változhat?” – mesélte Marasek.
A hegyimentő
emlékeztet arra az esetre, amikor a Tengerszem-csúcsra vezető úton egy turista
cipőjének levált a talpa. „Gyakorlatilag zokniban járt. A cipője teljesen
tönkrement, le kellett hozni a hegyről, nem tudott tovább menni” – mondta
Marasek.
A modern technológia
sokat segít a hegyen is, de vannak olyanok, akik nem hogy a mobiltelefonjukra
nem töltik le az ingyenesen hozzáférhető, a túrázást segítő alkalmazásokat, de
még térképet sem visznek magukkal. A következő eset a Murowaniec menedékház
közelében történt, amikor két lány szólította meg a hegyimentőt. Megkérdezték,
hogy jutnak fel a Gáspár-csúcsra, és milyen messze van, mert azt hallották,
hogy van ott egy felvonó. „A barátnőn fél továbbmenni. Szeretnénk lemenni” –
mondta egyikük. Ekkor délután 16 óra volt. A lányok kisebb sokkot kaptak,
amikor megtudták, hogy a csúcs 2 órányira van. Ami ebben a hőségben
valószínűleg több időt vesz igénybe. Azt sem tudták, hol vannak, fogalmuk sem
volt, mit tegyenek. „A felvonó? Azt hiszem, voltam ott valamikor a mamámmal” –
mondta az egyik hirtelen. Azt tanácsoltam nekik, hogy ereszkedjenek vissza
Zakopanéba, ez gyorsabb lesz. A lányok még mindig haboztak, mivel térképük sem
volt. A Murowaniec menedékház előtti útkereszteződésben álló útjelző táblát sem
vették észre. Abban sem voltam biztos, tudják-e egyáltalán, hogyan tájékozódhatnak
a hegyen?
![]() |
| Fotó: Rafal |
Kicsivel távolabb, a
Gąsienica-Fekete-tó partján két 50 éve feletti nő szintén arról kérdeztek,
hogyan juthatnak fel a Gáspár-csúcsra? Egy fiatal lány, aki mellettük ül,
próbálja lebeszélni őket. „Későre jár, a Karb-hágón keresztül meglehetősen
meredek az út, ebben a melegben a hölgyeknek az átlagosnál hosszabb időre lenne
ehhez szüksége” – mondja nekik. Ők azonban nem hisznek neki. Erre a fiatal
elővesz egy térképet, és mutatja nekik, hogy hol vannak. „A csúcs nem tűnik túl
magasnak, de a hölgyeknek ez biztos, hogy hosszabb időt venne igénybe, és nem
tudom, fent lesz-e még lefelé szóló jegy?” – magyarázza türelmesen. A hölgyek
csak ekkor kezdik figyelmesebben tanulmányozni a fiatal lány térképét, ami nekik
nem is volt.
A turisták egy része,
különösen a fiatalok ma már GPS készüléket, vagy a mobiltelefonra előre
telepített térképeket használnak. De persze vannak kivételek...
Napsütés és eső… Szép
idő, a nap szinte égeti az ember bőrét. Ki gondolná, hogy egy ilyen napon is
jöhetnek a felhők? Pláne eső? Amikor azonban a Kościelisko-völgyben elkezd esni
az eső, az emberek pánikba esnek. Egy nő a babakocsival egy ToiToi-ba menekül.
Mellette két kisgyerek. „Sajnálom, nincs más választásom” – mondja, és elkezdi
kipakolni a kocsit. Egy idősebb férfi állítja meg, majd meglehetősen
kellemetlen szóváltásba keverednek. A nő ezután egy blúzfélét húz a
babakocsira, és elindul visszafelé.
Újabb érdekes eset…
Krakkó-szurdok és Sárkány-gödör. Egy kis völgyecske, semmi nehézség. Ami
ugyanakkor egyirányú, mivel láncos részek is vannak és egy elég magas létra. És
persze vannak olyanok, akik szembe jönnek. „Valami baj van? Nem lehet tovább
menni?” – kérdezzük tőlük. „Nem, semmi baj, tudjuk, hogy nem szabad, de a másik
oldalon csak unalmas rétek és lejtők vannak, inkább itt jövünk vissza” –
mondják ők…
Gyermekek a láncokon,
avagy ambiciózus szülők…
![]() |
| Fotó: apartamenty.pl |
A TOPR hegyimentői már
hozzászoktak a szandálokhoz, beleértve a papucsokat is, bár azt is elismerik,
hogy egyre kevesebben vannak, akik ebben túráznak. De a legnagyobb meglepetést
még mindig a kisgyermekes szülők tudják okozni. Közülük is elsősorban a
vagyonosabbak. „Egyre több az olyan ember turista, aki nagyon fiatal gyerekkel
indul a hegyekbe, a kezében vagy a háti hordozójában szállítva a kicsit, aki
néha alig néhány hónapos. Ezek a szülők azt állítják, kellően megfontoltak, és
háttérbe helyezik saját ambíciójukat” – mondta el a hegyimentő.
Az elmúlt évek egyik
nagy visszhangot kiváltó esete volt, amikor egy apa az 5 éves fiával indult a
Sas útra, amely egyike a Tátra legnehezebb turistaútjainak. Persze elakadtak,
azt sem tudták, hol vannak. Az apa könyörgött a hegyimentőknek, hogy
segítsenek, a helikopter azonban hosszú ideig nem találta őket. Az eset végül
is szerencsésen végződött.
Vagy egy másik eset a
Zawrat felé. Az apa ott hagyta a 8 éves fiát a láncok kezdeténél, mert el
kellett mennie, hogy segítsen a másik fiának…
„A gyerekeknek nagy
öröm, ha a hegyekbe kirándulhatnak. Még ha el is fáradnak, emlékezni fognak a
nagyszerű kilátásra. Néhány gyerek azonban fél a nagy magasságtól. Velük le
kell menni a völgybe, le kell ülni a patak partjára, az árnyékba” – mondja a
hegyimentő. És bár folyamatosan hívják őket különböző ízületi sérülésekhez és
végtagtörésekhez, a turistáktól nem nagyon kapnak megértést.
„Fontos, hogy menni
akarnak. A siker vágya hajtja őket. Lengyelország nagy része sík vidék, nem
várhatjuk mindenkitől, hogy ismerje a hegyeket” – mondja befejezésül Adam
Marasek. De a józan eszünket használni talán még ennél is nehezebb…
