Sokan azért mennek a
hegyekbe, hogy kicsit eltávolodjanak a civilizációtól, kicsit mentesülni akarnak
a munkával járó kötelezettségek alól. Sokan szeretnék kicsit maguk mögött
hagyni azokat az ismerőseiket, akikkel nem túl jó a kapcsolatuk. Mindezek
ellenére soha nem tehetjük meg, hogy nem vesszük fel a telefont, ha egy ismerős
szám hív minket.
Augusztus első
napjaiban több lengyel portál is beszámolt arról, hogy a lengyel Tátrai
Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR), a szlovák Hegyi Mentőszolgálat (HZS) és a lengyel
és szlovák rendőrség is hosszú időn át eltűntként keresett egy férfit, aki több
napig nem adott életjelet magáról. Több nap után aztán kiderült, hogy végig
biztonságos helyen volt egy lengyel turistaközpontban, egyszerűen csak nem
vette fel a telefonját. Ez a felelőtlen viselkedés természetesen óriási kritika
áradatot zúdított az illetőre, néhányan azonban próbálták megvédeni a férfit,
rámutatva arra, hogy a hegyekben általában azért nem vesszük fel a telefont, mert
nem akarjuk elrontani a túra hangulatát, vagy egész egyszerűen csak ott és
akkor nem akarunk beszélgetni a hozzátartozóinkkal, egy kis időt nélkülük szeretnénk
tölteni. A hegyekben azonban minden ilyen érvet elfogadhatatlannak tartunk, hiszen
az ezzel érvelők valószínűleg nincsenek tisztában a hegyek sajátosságaival, veszélyeivel,
valamint azzal, hogy a tudatosság, a hozzátartozók tájékoztatása egyik
legfontosabb alapelve a hegyekben tervezett túrának.
Minden, a
magashegyekbe tervezett túra előtt legalább egy személyt tájékoztatni kell a
terveinkről. Ezek nem feltétlenül a szülők kell hogy legyenek, amennyiben ez
számukra kockázatosnak tűnik, és a kelleténél nagyobb aggódást vált ki belőlük.
Ez a személy lehet egy barát, vagy ismerős, aki a túra során az „őrangyalunk”
lesz. Akkor is értesítsünk valakit, ha csoporttal indulunk a hegyekbe. Más
személyek jelenléte a turistaúton még nem jelneti azt, hogy nem történhet velünk
semmi baj.
Az olyan stílusú
információ, hogy „…megyek a Tátrába…”, nem információ. Meg kell adni a tervezett
pontos útvonalunkat, napról napra, amelyet a hátramaradt személynek meg kell
jegyeznie. Szintén meg kell adni annak a menedékháznak vagy szállásnak a nevét
és címét, ahol az éjszakát kívánjuk tölteni. Amennyiben lehetséges, minden
befejezett túra után értesítenünk kell ezt a személyt, hogy biztonságban
vagyunk. Ugyancsak értesítenünk kell akkor, ha az eredeti tervhez képest
változtatunk az útvonalunkon, amely a hegyen egy sor különböző ok miatt
bármikor bekövetkezhet.
Bármilyen hegyi túrára
csak teljesen feltöltött mobiltelefonnal induljunk el. Hosszabb túrákon a
telefontöltőre vagy más energiaforrásra is szükségünk lehet, melyet a menedékházakban
tudunk használni. A telefont nem csak arra használhatjuk, hogy ha bajba
kerülünk, azon keresztül hívjunk segítséget, hanem az „őrangyalunktól” érkező
hívások fogadására is, aki valószínűleg csak azt akarja tudni, minden rendben
van-e? Őrangyalnak olyan személyt jelöljünk ki, aki nem fog 15 percenként
hívogatni, de érez magában elég felelősséget ahhoz, hogy felhívjon, ha legalább
egy napja nem hívtuk őt.
Mindezek a lépések
nagyon kevés időt vesznek igénybe, és nagyon kis költséggel járnak. Amennyiben
nem történik velünk semmi, gondolhatunk rá úgy is, mint felesleges aggódás, ha
azonban valami szerencsétlenség történik velünk, ezek a lépések
elengedhetetlenek életünk és egészségünk védelmében. Ha mi magunk nem is tudjuk
értesíteni a hegyimentőket, a megbeszélt kapcsolatfelvétel hiánya miatt megteheti
ezt az a személy, akit megbíztunk azzal, hogy figyeljen ránk. Talán
szükségtelen magyarázni, hogy a hegyekben vannak olyan helyzetek, amikor minden
perc döntő lehet. Ha senki nem tudja, hol vagyunk, senki nem fogja tudni, ha
történik velünk valami, és ezért senki sem fog keresni minket. Ha valaki csak
azt tudja, hogy „valahol a Tátrában” vagyunk, és nem adunk magunkról semmilyen
életjelet, a hegyimentők rengeteg időt fognak veszíteni azoknak a területeknek
az átkutatásával, ahol nem vagyunk. Ez az elvesztegetett idő kulcsfontosságú
lehet számunkra.
A közeli
hozzátartozóinkat nem értesíteni terveinkről, túránk útvonaláról és céljáról,
valamint a velük történő rendszeres telefonkapcsolat hiánya legalább olyan
alapvető hiba, mint cipő nélkül túrázni a hegyi ösvényeken. Még a
hozzátartozóinkkal való nem tökéletes kapcsolat, vagy a civilizációtól való
menekülés vágya sem lehet mentség az ilyen viselkedésre.
