Sokan azért mennek a hegyekbe, hogy kicsit eltávolodjanak a civilizációtól, kicsit mentesülni akarnak a munkával járó kötelezettségek alól. Sokan szeretnék kicsit maguk mögött hagyni azokat az ismerőseiket, akikkel nem túl jó a kapcsolatuk. Mindezek ellenére soha nem tehetjük meg, hogy nem vesszük fel a telefont, ha egy ismerős szám hív minket.
Augusztus első napjaiban több lengyel portál is beszámolt arról, hogy a lengyel Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR), a szlovák Hegyi Mentőszolgálat (HZS) és a lengyel és szlovák rendőrség is hosszú időn át eltűntként keresett egy férfit, aki több napig nem adott életjelet magáról. Több nap után aztán kiderült, hogy végig biztonságos helyen volt egy lengyel turistaközpontban, egyszerűen csak nem vette fel a telefonját. Ez a felelőtlen viselkedés természetesen óriási kritika áradatot zúdított az illetőre, néhányan azonban próbálták megvédeni a férfit, rámutatva arra, hogy a hegyekben általában azért nem vesszük fel a telefont, mert nem akarjuk elrontani a túra hangulatát, vagy egész egyszerűen csak ott és akkor nem akarunk beszélgetni a hozzátartozóinkkal, egy kis időt nélkülük szeretnénk tölteni. A hegyekben azonban minden ilyen érvet elfogadhatatlannak tartunk, hiszen az ezzel érvelők valószínűleg nincsenek tisztában a hegyek sajátosságaival, veszélyeivel, valamint azzal, hogy a tudatosság, a hozzátartozók tájékoztatása egyik legfontosabb alapelve a hegyekben tervezett túrának.
Minden, a magashegyekbe tervezett túra előtt legalább egy személyt tájékoztatni kell a terveinkről. Ezek nem feltétlenül a szülők kell hogy legyenek, amennyiben ez számukra kockázatosnak tűnik, és a kelleténél nagyobb aggódást vált ki belőlük. Ez a személy lehet egy barát, vagy ismerős, aki a túra során az „őrangyalunk” lesz. Akkor is értesítsünk valakit, ha csoporttal indulunk a hegyekbe. Más személyek jelenléte a turistaúton még nem jelneti azt, hogy nem történhet velünk semmi baj.
Az olyan stílusú információ, hogy „…megyek a Tátrába…”, nem információ. Meg kell adni a tervezett pontos útvonalunkat, napról napra, amelyet a hátramaradt személynek meg kell jegyeznie. Szintén meg kell adni annak a menedékháznak vagy szállásnak a nevét és címét, ahol az éjszakát kívánjuk tölteni. Amennyiben lehetséges, minden befejezett túra után értesítenünk kell ezt a személyt, hogy biztonságban vagyunk. Ugyancsak értesítenünk kell akkor, ha az eredeti tervhez képest változtatunk az útvonalunkon, amely a hegyen egy sor különböző ok miatt bármikor bekövetkezhet.
Bármilyen hegyi túrára csak teljesen feltöltött mobiltelefonnal induljunk el. Hosszabb túrákon a telefontöltőre vagy más energiaforrásra is szükségünk lehet, melyet a menedékházakban tudunk használni. A telefont nem csak arra használhatjuk, hogy ha bajba kerülünk, azon keresztül hívjunk segítséget, hanem az „őrangyalunktól” érkező hívások fogadására is, aki valószínűleg csak azt akarja tudni, minden rendben van-e? Őrangyalnak olyan személyt jelöljünk ki, aki nem fog 15 percenként hívogatni, de érez magában elég felelősséget ahhoz, hogy felhívjon, ha legalább egy napja nem hívtuk őt.
Mindezek a lépések nagyon kevés időt vesznek igénybe, és nagyon kis költséggel járnak. Amennyiben nem történik velünk semmi, gondolhatunk rá úgy is, mint felesleges aggódás, ha azonban valami szerencsétlenség történik velünk, ezek a lépések elengedhetetlenek életünk és egészségünk védelmében. Ha mi magunk nem is tudjuk értesíteni a hegyimentőket, a megbeszélt kapcsolatfelvétel hiánya miatt megteheti ezt az a személy, akit megbíztunk azzal, hogy figyeljen ránk. Talán szükségtelen magyarázni, hogy a hegyekben vannak olyan helyzetek, amikor minden perc döntő lehet. Ha senki nem tudja, hol vagyunk, senki nem fogja tudni, ha történik velünk valami, és ezért senki sem fog keresni minket. Ha valaki csak azt tudja, hogy „valahol a Tátrában” vagyunk, és nem adunk magunkról semmilyen életjelet, a hegyimentők rengeteg időt fognak veszíteni azoknak a területeknek az átkutatásával, ahol nem vagyunk. Ez az elvesztegetett idő kulcsfontosságú lehet számunkra.
A közeli hozzátartozóinkat nem értesíteni terveinkről, túránk útvonaláról és céljáról, valamint a velük történő rendszeres telefonkapcsolat hiánya legalább olyan alapvető hiba, mint cipő nélkül túrázni a hegyi ösvényeken. Még a hozzátartozóinkkal való nem tökéletes kapcsolat, vagy a civilizációtól való menekülés vágya sem lehet mentség az ilyen viselkedésre.
