Március első napjaiban két barátommal, Tibivel és Zsolttal
utaztunk ki a Tátrába, hogy az előttünk álló két napban a hegység két különböző
magashegyi hágóját látogassuk meg. Az első napon a veszélyesnek ítélt hótakaró
miatt a Nagy-Tarpataki-völgyből nem sikerült feljutnunk a Rovátkára, ettől
függetlenül nagy várakozással tekintettünk túránk második napja elé, amikor is
a Lengyel-Tátra közismert hágóját, a Sas út kezdőpontjának számító Zawratot
szemeltük ki célpontnak.
Reggel csípős hidegben szálltunk ki az autóból a
Bialkai-szénégető nevű parkolóban (984 m), és bizony sietősre vettük a lépést
az aszfaltozott úton, hogy minél előbb bemelegedjenek az izmaink. A
Mickiewicz-vízesésekhez (1099 m) érve már kellően átmelegedtünk, így jó
tempóban tértünk le a Halastóhoz vezető aszfaltútról a Roztoka-völgybe, majd
azon túl a Lengyel-Öt-tó völgyébe vezető zöld jelzésű turistaútra.
![]()
A
Lengyel-Öt-tó völgye általában a Lengyel-Tátra egyik leghóbiztosabb része, nem
volt ez másképp ezúttal sem, már a Roztoka-völgyben hatalmas hófalak között
vezetett a széles, jól kijárt ösvény. Lassan magunk mögött hagytuk az erdő
felső határát, egyre tágabb lett a kilátás. Jobb kéz felé láthattuk a Sas út
keleti végpontját, a Kereszt-nyerget (2112 m), balra hátranézve a Mormota-kúp
(1763 m) pedig már délelőtti napfényben fürdött. Éppen dél volt, amikor a
Siklawa-vízesés (1580 m) ezúttal csendes, befagyott zuhatagát magunk mögött
hagyva az egyre keskenyedő kék jelzésű ösvényen megérkeztünk a Nagy-tó (1664 m)
partjára.
A hirtelen kitáguló völgyben csodás panoráma fogadott. A
valószerűtlenül kék ég alatt a Nagy-tó hóval borított felszíne leginkább egy
kiszáradt sóstóhoz hasonlított, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy
ezt nem szupergyors autók, hanem sílécek nyomai szabdalták. A tó partján erőt
gyűjtve vágyakozó pillantásokat vetettünk a Halastavi-völgybe vezető Réz-hágó
(2114 m) felé vezető téli útra, melynek a hágó előtti szakaszát
lavinaszempontból túlságosan veszélyesnek láttuk (bár nem csak jól látható
nyomok, de gyalogtúrázók is látszottak az úton), ezért aztán úgy döntöttünk,
inkább maradunk a biztonságban megjárható Zawratnál.
A tó mellett vezető kék jelzésen továbbindultunk tehát a
hágó felé, amely a Lengyel-Tátra legendás „via ferrátája”, a Sas út kezdőpontja
is egyúttal. A kék jelzésből ágazik el északnyugati irányba a Sas út
legmagasabb pontjára, a Zerge-hegyre (2291 m) vezető fekete jelzés. Ideérve
Zsolt barátunk úgy döntött, ő inkább erre a csúcsra próbál meg feljutni, így
miután magára öltötte a szükséges felszerelést (hágóvas, kamásli), nekivágott a
csúcsra vezető meredek vályú megmászásának. Mi Tibivel úgy döntöttünk, továbbra
is kitartunk a Zawrat mellett, ahová egyre keskenyebb, de továbbra is jól
látható és jól kijárt nyom vezetett.
A Zerge-hegy tömbjét nagy ívben megkerülve, a
Puszta-völgyecske torkolatát magunk mögött hagyva a Kerek-púp (2105 m)
napsütötte déli lejtőjén téli tanfolyamon részt vevő magyar turisták csoportja
mellet vezetett utunk, akik éppen a hóban történő kicsúszást gyakorolták.
Visszafordulva a Bélai-Tátra legmagasabb csúcsai, a Holló-kő (2152 m) és a
Sirató (2146 m) váltak láthatóvá. Ahogy befordultunk a völgy felső katlanába,
kissé megerősödött a szél. Bal kéz felé, a Sima-hágó (1994 m) alatti keleti
hegyoldalon sítúrázók csoportja tartott a hágó felé, melyet elérve aztán szép
íveket húzva csúsztak le a völgy aljára. A Hátsó-tó fölötti részen a szél
munkájának következtében egyre firnesebb, egyre keményebb lett a hótakaró, így
aztán mi is elővettük a hágóvasakat. Ezeket felcsatolva ismét bátrabban
lépkedtünk a fagyott hóban, ekkor azonban már magunk előtt láthattuk túránk
célpontját, a Zawratot, valamint tőle balra a Svinica kereken 2300 méter magas
sziklapiramisát.
![]()
A Nagy-tótól eltérően a Hátsó-tó felszínét nem szabdalták
sílécnyomok, így tükörsima tófelszínre tekinthettünk le a folyamatosan emelkedő
turistaútról. Még egy kis kapaszkodás, miközben kereszteztünk egy meredek,
lefagyott hómezőt, amelynek hágóvas nélkül nem mertünk volna nekivágni, és nem
sokkal 3 óra előtt, 1175 méter szintkülönbséget leküzdve megérkeztünk aznapi
túránk legmagasabb pontjára, a Zawratra (2159 m). A hágóból télen-nyáron
nagyszerű kilátás nyílik északi és déli irányban egyaránt, most, ebben a
különösen tiszta téli időben azonban egészen káprázatos kilátásban volt
részünk. Nyugat felé a Svinica (2300 m), keleti irányban pedig a Sas út első
jelentősebb kiemelkedése, a Kis-Zerge-hegy (2226 m) uralja a látóhatárt.
Lengyelország felé, a Gąsienica-völgy felső részébe benézve a Gránát-csúcsok és
a Sárga-hegy (2087 m) vonzzák a tekintetet. A legvonzóbb panoráma talán
délkelet felé tárul a szemünk elé, amerre a Magas-Tátra szlovák oldalának
legjelentősebb csúcsait láthatjuk. Legszebb a kilátás a Gerlachfalvi-csúcs –
Tengerszem-csúcs – Tátra-csúcs hármasra, de a látóhatár jobb szélén, a
Sima-hegy fölött a Kriván is tisztán kivehető.
A Lengyel-Öt-tó völgyében nevének megfelelően öt tó
található, ezekből a Zawratról kettő, mégpedig az alattunk fekvő Hátsó-tó (1890
m), valamint a Liptói-határhegy (2171 m) alatt a Fekete-tó (1722 m) látható, de
a már korábban látott Elülső-tóval (1668 m), és a közvetlen közelében fekvő
Kis-tóval (1668 m) együtt a túra során a völgy valamennyi tavát láthattuk.
Miután a tiszta időben kellőképpen kigyönyörködtük magunkat,
és egy kis táplálékot is magunkhoz vettünk, elindultunk visszafelé. Egy
kitaposott nyomot követve némileg módosítottunk az útvonalon, ennek
köszönhetően Tibi le tudott menni egy, a szél által összefújt hódomb melletti
mélyedésbe, így láthattuk, hogy a szél helyenként 2-3 méter magas hófalakat
emelt a völgynek ezen a részén. Útközben kíváncsian tekintgettünk fel a
Zerge-hegy csúcsára, illetve később a csúcsra vezető útra, ahol Zsolt
barátunkat szerettük volna felfedezni.
A véletlenek szerencsés összjátéka folytán szinte egy
időben, valamivel 4 óra után érkeztünk meg a korábban megbeszélt elsődleges
találkozási helyre, a fekete jelzésű út elágazásához. Zsolt elmondta, hogy
sikerrel és biztonságban megjárta a csúcsot a mély, sokszor combig süppedő
hóban. Innen ismét hármasban folytattuk az utat lefelé. Az egyre közeledő esti
sötétség miatt úgy döntöttünk, hogy ezúttal kihagyjuk a túrából a
Lengyel-Öt-tavi menedékházat, ahol pedig legendásan finom bablevest főznek.
A kihagyott bableves nélkül is kellemes emlékekkel gondolunk
vissza erre a téli túrára, amit stabil hóviszonyok mellett sikerült
véghezvinni.
Aki szereti a téli tátrai túrákat, annak megfelelő időjárási
körülmények között bátran ajánlom ezt a túrát, ne feledjük azonban, hogy a téli
túrák során talán még inkább fontos a biztonság, így ennek a túrának csak
biztonságosnak tekinthető lavinaveszélyes időszakban, és megfelelő téli
felszereléssel (a túrabot mellett mindenek előtt hágóvas és túracsákány)
vágjunk neki.
A túra során készült további fotók itt tekinthetők meg!
Lejegyezte: Nagy Árpád
