![]()
A Tátra minden
bizonnyal nem a kedvenc hegysége azoknak, akik kimondottan a napsütötte, száraz
sziklákat kedvelik. A hegység igazi arcát a fél évig tartó mozdulatlanság, a
könyörtelen, havas és jeges tél mutatja meg. A havat különböző jelentésű
szavakkal szokták jellemezni. Laza, kompakt, nedves. Friss, nehéz, régi, firn.
Egész nyáron erre várunk, a karácsonyi ünnepekhez társítjuk, készülünk a fehér
őrületre, aztán a meleg menedékház kis ablakán keresztül egy forró teával a
kezünkben nézzük nem halványuló fényét az éjszaka sötétjében. A tél, amely
egyáltalán nem kellemetlen, sőt, rengeteg örömöt tartogat. A síelők várva
várják, de nem kevésbé örülnek neki a gyerekek sem, akik azonnal rohannak
hóembert építeni. A napkelte gyönyörű színekbe öltözteti a havas hegyoldalakat.
A fenyőfák ágai kecsesen meghajlanak a hó súlya alatt. A medvék téli búvóhelyét
is hó lepi be, a fehér paplan elzárja őket a külvilág ingereitől. A hó diktálja
saját szabályait, nekünk embereknek alkalmazkodni kell hozzá. Meg kell találni
benne saját utunkat. Ne keressük a veszélyt. Ne hagyjuk megtéveszteni magunkat
hamis biztonságérzettel.
A Tátrában általában
hét hónapig tart a tél. Ilyenkor a nyári viszonyokhoz képest minden a feje
tetejére áll. Amerre a jelzett turistautak vezetnek, télen sok helyen nem
biztonságos. A befagyott tavak felülete, amelyre általában nem szabad rálépni,
néha az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a meredek hegyoldalak hóval
borított lavinaveszélyes lejtőit. Egy meredek vízmosás néha biztonságosabb,
mint a csábító, vékony hóréteggel borított sziklás hegyoldal. A holnapi
hóviszonyoknak lehet, hogy semmi köze sem lesz a maiakhoz. A legtöbb
lavinabaleset kettes, vagyis mérséklet lavinaveszély idején történik, amelyet a
legtöbben úgy kezelnek, mint a szemafor zöld jelzését, amely a hegyekbe vezető
szabad utat jelzi. Vagyis a tél csalóka? Miért ez a kettősség? Miért nem
tudnunk télen eligazodni? Valószínűleg azért, mert úgy gondolkodunk, mint a
nyári turisták, akik felmennek a hegyre – látjuk a nyomvonalat, ezért nem
foglalkozunk a környező tér formáival. Bízunk a kitaposott ösvényben. Keressük
a leggyorsabb megoldást, nem ismerjük a havat, nem hallgatunk sem
tapasztalatainkra, sem ösztöneinkre, mellyel reagálnunk kell az agyunkból
érkező ingerekre. Amennyiben havas terepen szeretnénk mozogni, agyunkat át kell
programozni a télre. Annak teljes időtartamára. Ne bízzunk a hóban addig, amíg
nem próbáljuk meg azt az összes rendelkezésre álló lehetőségen keresztül
megismerni. Mindaddig, amíg nem ismerjük eléggé, elégedjünk meg a nyár árnyas
vízmosásokkal és sziklás repedésekkel.
