2013 őszétől látogatható a
Lengyel-Tátrában, a Fehér-völgyben (Dolina Białego) az Őzike-szikla (Sarnia
Skała, 1377 m) tetejére vezető új tanösvény. A tanösvény 11 tájékoztató
táblájáról a turisták felvilágosítást kaphatnak többek között az egykor tátrai
uránbányákról, a tengerről, amely egykor elárasztotta a hegyeket, de
tájékozódhatunk a völgy természeti látnivalóiról és történelméről is. „Minden
megállónál feladatokat adunk a turistáknak, pl. hogy számolják össze, hány
növényfaj található az adott helyen, vagy fejtsenek meg egy a természetről
szóló keresztrejtvényt” – mondta el Paweł Szczepanek, a Tátrai Nemzeti Park
(TPN) munkatársa.
A szakember elmondta, hogy a Fehér-völgy egyedülálló völgy a
többi tátrai völgy között, mivel különleges mikroklímával rendelkezik. „A
Fehér-völgyben minden vegetáció mintegy 150 méterrel alacsonyabban található
meg, mint más tátrai völgyekben. Az Őzike-sziklán például 1400 méter körül
találunk törpefenyőt, amely általában 1550 méterrel a tengerszint felett nő a
Tátrában. Ezt a jelenséget „Őzike-szikla jelenségnek” nevezik. Hasonlóképpen alacsonyabban
van az erdő alsó és felső határa is” – tette hozzá a szakember. A tudósok úgy
vélik, ez a jelenség valószínűleg az Őzike-szikla felett magasodó Giewont
északi falának árnyékolása miatt jött létre.
Egy másik érdekes információ,
amelyet megtudhatunk a tájékoztató táblákról, a régi uránbányákról szól. A
Fehér-völgyben a XX. század ötvenes éveiben két alagút is volt, amelyekben
uránércet bányásztak. Azt is megtudhatjuk, hogy az eocén korban tenger
árasztotta el a hegységet, valamint azt is, hogy a Vörös-hegyek miért vörösek.
Az útvonalat Stanisław Sokołowski
professzorról nevezték el, aki a XX. század húszas éveiben erdészként egyike
volt az első természetvédőknek a Tátrában, valamint úttörője egy nemzeti park létesítésének.
A tanösvényről készült útmutató a nemzeti park valamennyi információs pontján
megvásárolható.