190
évvel ezelőtt, 1805. január 2-án a Szepes megyei Felsőerdőfalván született
Still János (1805-1890), a híres hegyivezető, tanító, gazdálkodó, méhész,
zenész (a „Lock” nevű zenekara a környéken nagyon népszerű volt). 1826-ban feleségül vette Gellhof Máriát, 1832-től az alsóerdőfalvi német tannyelvű
római-katolikus falusi iskola tanítója volt. A Tátrát, különösen a
Gerlachfalvi-csúcs tömbjét először zergevadászként járta. 1834 nyarán
sógorával, a felkai Gellhof Jakabbal, a nagyszalóki Spitzkopf-Urban Márton
molnárral, valamint két ismeretlen nevű zergevadász társával együtt jutott fel
a Gerlachfalvi-csúcsra, ez volt a csúcs első ismert megmászása.
A
Gerlachfalvi-csúcs első megmászása a maga idejében még ott, a Tátra lábánál
élők körében sem keltett semmi feltűnést, annál kevésbé, mert erről sokáig nem
beszéltek, nem is érdeklődtek utána. Alpin irodalom akkor még nem létezett, a
Szepesség egy-két hetilapja is később kezdett rendszeresen megjelenni.
Amikor
1874 körül valaki egy Szepes megyei hetilapban felvetette a kérdést, vajon ki
is volt a Gerlachfalvi-csúcs első megmászója, Still János rögtön jelentkezett, és
tisztázta az ügyet egy, a Kárpátegylet akkori pénztárosához és későbbi
alelnökéhez, Döller Antal őrnagyhoz intézett levélben. Tudatta, hogy 1834-ben
négy társával együtt elsőként mászta meg a Gerlachfalvi-csúcsot. Döller ezt a
levelet, mint Still János és zergevadász túratársai javára szóló bizonyítékot
letétbe helyezte a Kárpátegylet irattárában. Hála az évkönyvszerkesztők lelkes
buzgalmának, az első megmászás emléke nem ment teljesen feledésbe. Sajnos Still
János sem ezt, sem későbbi tátrai túráit nem írta le soha részletesen, így csak
annyit tudunk, hogy ez az első megmászás 1834-ben az ún. Dromedár-háton át
történt, a Gerlachfalvi-katlanból.
Később
többen is maguknak vitatták a csúcs első megmászásának dicsőségét, többek
között Spitzkopf Márton is, ezt azonban nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani.
Az akkoriban kevésbé népszerű Gerlachfalvi-csúcsra csak 1872-ben vezette fel az
első turistát, 1872 augusztusában egy Franz Holz nevű diák, majd 1874.
augusztus 7-én Horvay Sámuel teherhordó (később szintén vezető) kíséretében
Theodor Steinberg és Hugo Elsner gnadenfeldi turisták mászták meg a csúcsot.
Still János ezután a Tátra legmagasabb pontjára induló túrára a legkeresettebb
hegyivezetővé vált. 1874-ben részt vett a Felkai-völgyből a Felkai-próbán
keresztül a Gerlachfalvi-csúcsra vezető új turistaút feltárásában, ezt később „Still
útnak” nevezték el.
Azt
sem tudjuk pontosan, hogy Still János mikor kezdte a hegyivezetést, de a
tátrafüredi vendégeket előszeretettel vezette a Lomnici-csúcsra: 1861-ig
nyolcvanszor volt a csúcson. 1875-ben 70 éves kora ellenére a Tátra első
hegyivezetője lett. Elismert egyéniség volt, 1882-ben 50 éves tanítói
munkájáért császári-királyi kitüntetést kapott. A jeles Szepes megyei történész,
Weber Sámuel 1901-ben Still János életrajzát az „Érdemes cipszerek
arcképcsarnoka” című művében közölte. Az alsóerdőfalvi temetőben a temető
közepén már akkor álló magas fakereszt mellé temették.
