Kalandos (idő)utazás a Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/12/30
Hirdetés
Vidám történet egy „letűnt” világból, dr. Fegyveres Mária tollából. A haon.hu felhívására az oldal egyik olvasója a Halastó (Morskie Oko), a Lengyel-Tátra egyik legszebb pontján 1976-ban velük történteket írta meg. „A tó csodálatos volt mély zöld színével, és a környező hegyekkel. Nagyon meleg volt, fürdőruhában a megmaradt havon vidáman csúszkáltunk, és hógolyóztunk. Hosszú volt az út vissza a parkolóig, és egyre többet gondoltunk a hűtődobozban levő kovászos uborkára. Miután végre felfrissültünk, tini lányunk megkérdezte: „Csukhatom?” – és már csapta is a csomagtartó tetejét. Ugyanekkor csapott a homlokára a családfő is, mert meggondolatlanul uborka fogyasztás közben a csomagtartóba tette a kulcsot. Ám ez még nem elég! – a pótkulcsot otthon felejtette. Most lett igazán meleg! Végül nagy nehezen, a hátsó ülés szétszedésével sikerült a kulcsot kihalászni. Elindultunk. Egy kanyar után vadvirágos rét, háttérben sűrű fenyves. A rét közepe táján három fenyőfa állt, ezek alá telepedtünk. Plédet a földre, elő az elemózsia. Nagy csend, sehol egy élőlény, a távolban három faház, gondoltuk erdészek laknak benne.

„Határtalan” élmény
Ebéd után a férjem, és a lányom úgy döntöttek elmennek megnézni mi csörgedezik a fenyvesben. Idő múltán egy férfi közeledett felém, és erőteljes hangon nagy gesztikulálás kíséretében valamit mondott, de egy szót sem értettem. Ezzel párhuzamosan kétségbeesett „Édesanya!” kiáltást hallottam. Kiléptem a fenyves mögül, a látvány ami elém tárult rémálomnak tűnt. A férjemet, és a 15 éves lányomat (mindketten fürdőruhában) egy lengyel géppuskás katona kísérte. Családom nagy szemeket meresztve, lesápadva közelített. Nem tudtam okosabbat tenni, hogy élét vegyem az ijesztő helyzetnek, elkezdtem nevetni mint egy kabarén. Közben megkérdeztem: „Hát veletek mi van?”
„Mi van, mi van!? – mondja a férjem mérgesen – a határfolyó csörgedezik a fenyvesben. Ez a határőr, mint disszidens gyanúsakat, és igazolvánnyal nem rendelkezőket elkapott, és tuszkolt bennünket a határőrség felé a faházakba. Hiába mondtuk, hogy zsenka ott vár a fenyők alatt.” Következett az igazoltatásunk. A fák alatti piknikes nagy szétpakolást látva a határőr is nehezen tudta a komolyságát megőrizni. Látszott, egyértelmű volt a számára, hogy holmi turistákkal, és nem disszidensekkel van dolga. Végül intett, hogy menjünk, de gyorsan. Azóta is különleges élményként őrizzük a családi krónikák között ezt a történetet.

Forrás: http://www.haon.hu; Fotó: Ambrus Ferenc
Hirdetés
Hirdetés