255 évvel
ezelőtt, 1759-ben született Koppenhágában a dán származású, később
Magyarországon dolgozó Johann Jacob Stunder (1759-1811), aki az első, név
szerint is ismert festőként vonult be a Magas-Tátra történelmébe. 1797-ben
Mauksch Tamás vezetésével járt a Tarpataki-völgyben, amelyről egy akkoriban
látóképnek nevezett panorámát készített. A lőcsei evangélikus egyház anyakönyve
szerint ugyanebben az évben, 1797. október 3-án Lőcsén feleségül vette Adami
Sámuel leányát, Erzsébetet. A Nemzeti Galériában a művész két festménye, a
„Fiúképmás”, valamint a „Kislány képmása” című festménye van kiállítva, míg a
bajmóci Vármúzeumban Zay Imre grófot ábrázoló portréja látható.