10 évvel ezelőtt találta meg Bácskai Gusztáv a millenniumi emlékmű ma ismert második töredékét Hír
Nagy Árpád
2013/08/03
Hirdetés
Az emlékműtöredék kb. 50 m-re a megtalálás helyétől
10 évvel ezelőtt, 2003. augusztus 7-én
találta meg a Magas-Tátra és a Kárpátok legmagasabb csúcsán 1896-ban
felállított millenniumi emléktábla második ma ismert darabját Bácskai Gusztáv
hegymászó barátom. E kerek évforduló kapcsán ismét közreadom Guszti leírását a
megtalálás körülményeiről. Ez az írás már olvasható volt a www.magas-tatra.info honlap indulásának
első heteiben is, akkor azonban a honlap a mainál jóval kisebb látogatottsággal
büszkélkedhetett. Így talán nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, Guszti
érzékletes leírása az oldal mai látogatóinak, legalábbis a nagyobb részének
újdonság, és remélhetőleg érdekes olvasmány lesz.
„Két fekete kődarab fekszik az
asztalon, felszínük csillogóan sima, rajtuk felirat. Valaha összetartoztak, de
történelmünk egyik vihara szétszakította és 83 esztendei elválásra ítélte őket.
Ákos óvatos mozdulattal megérinti és összetolja a darabokat. Alig hiszünk a
szemünknek: a valaha elszakított részek tökéletes illeszkedéssel egymásra
találnak.
Előzmények
Akár a Honfoglalással is kezdődhetne
a történet, ami egy időugrással 1896-ban, az ezeréves évforduló megünneplésével
folytatódik. Ekkor állíttatta fel Egenhoffer Teréz, a XIX-XX. század
fordulójának kiemelkedő hegymászónője Magyarország legmagasabb pontján, a
Gerlachfalvi-csúcson a Millenniumi Emlékművet. A fekete dioritból készült, 146
kg tömegű emlékművet a Mátyás-templomban szentelték fel, és Egenhoffer Teréz,
valamint Galkó József hegyivezető irányításával szállították fel a csúcsra
1896. június 16-17-én. Szövege az alábbi volt:
A MAGYAR NEMZET
HONALAPITÁSÁNAK
EZREDIK
ÉVFORDULÓJA EMLÉKÉRE
ELSŐ FERENCZ JÓZSEF
BÖLCS URALKODÁSA 48
ÉVÉBEN
1896
IME A LEGMAGASABB
OLTÁR
EZREDÉVES HAZÁNKBAN
UJ EZERESZTENDŐT KÉR
AZ
EGEKTÖL IMÁNK.
Magyarországi Kárpát
egyesület.
Az emlékművet 1920-ban feltehetően
cseh katonák felrobbantották. Egyes darabjait magyar hegymászók a
Wala-szakadékban találták meg. Ezek 1930-ban a felkai Tátra-múzeumba kerültek,
ahonnan rövidesen eltűntek. Grósz Alfréd évekig kutatott a Gerlachfalvi-csúcson
a Millenniumi Emlékmű után, míg végre siker koronázta fáradozását és megtalálta
a diorittömb egy feliratos darabját. Ezt évekig rejtegette, majd eljuttatta
Komarnicki Gyulához, aki továbbította Tálos Zoltánnak, ő pedig Neidenbach
Ákosnak adta át. Az utóbbi években elérhetővé vált publikációk megmozgatták a
képzelőerőmet. Lehet, hogy az emlékmű darabjai még mindig a hegyen hányódnak?
Ismerőseim közül csak Futó Endre tartotta valószínűnek a dolgot. Ezen
indíttatással több hónapi tervezgetés után 2003. augusztus elején költöztem fel
a hegyre, néhány napos remeteséget vállalva, barátaim szemében ugyanis nem
izzott fel a kalandvágy, amikor a "hegyi guberálás" kihívására
célozgattam.
A Millenniumi emlékmű felszentelés előtt, a Mátyás-templomban
A
hegyen
2003.08.04. Hétfő
Délután 4 óra, Csobánka. Neidenbach
Ákosnál megnézem a Millenniumi Emlékmű több fotóját és a Grósz Alfréd által
megtalált töredéket. Ákos tanácsokat ad a kereséshez. 17-kor indulok, 20:50-re
Batizfalván vagyok. Jó lenne megtalálni Adriányi-Borcsányi Jolán sírját, a
születési éve ugyanis bizonytalan a hegymászás irodalmában. Az illető hölgy
1902-ben első megmászója volt a később róla elnevezett Jolán-csúcsnak.
Reménytelen, a sötétben már hiába keresem a temetőt. A falu elején, a tábla
előtt kb. 100 méterrel fejlámpafénynél még kibetűzöm a kőfeszület magyar nyelvű
feliratát, mely szerint a helyi tanító állíttatta 1908-ban.
2003.08.05. Kedd
Erős lélekjelenlétem és csekély
szlováktudásom megóv a megdöbbenéstől, amikor rájövök, hogy a temető a
Cintorinska ulica végén van. Mindjárt a bejárattal szemközti sír 1887-ből
származó magyar felirattal üdvözöl. Reggel 7-től 9-ig átnézem a sírokat. Nagyon
kevés a magyar utalás, Adriányi Jolánnak semmi nyoma. A 1930-as évek sírjai a
temető jobb hátsó részén vannak. Bolyongásom feltűnik egy kedves, idős nőnek.
Keveset magyarul is tud. A férje (Ondrej Pastrnák) a temetőgondnok, vagy valami
hasonló, nem tudja pontosan kifejezni. Tisztázzuk, hogy távoli rokonomat
keresem. Hívja a férjét, de ő sem találja a sírt. Közeli házukban kávé mellett
kiderül, hogy a matrikulában benne lehetnek a születési, elhalálozási adatok,
de az illetékes pap szabadságon van, egy hét múlva jön vissza. Emellett
elképzelhetőnek tartják, hogy a vasút dolgozóit Poprád-Veľkán (Felka) temették
el. Megegyezünk az egy héttel későbbi találkozásban.
12-kor a Hosszú-tó fölötti
völgyteraszon ebédelek. Lázas izgalmamban a kocsiban felejtettem az Ákos által
javasolt munkáskesztyűt. Hágóvas nincs nálam, jégcsákány viszont van. Jól jöhet
a kapirgálásnál. Az emlékmű darabjait a hegy nyugati oldalán találták, én mégis
ellenkező oldalon kezdem a keresést, mert egy másik rejtély is megragadott.
Teschler Imre szepességi hegymászó 1919. augusztus 12-én egyedül indult a
Martin-útra, de hóvihar tört ki és soha nem tért vissza. A mentőcsapat a
jégcsákány nyomait egészen a Tetmajer-horhosig tudta követni. Két évvel később
egy szemtanú a Gerlachfalvi-oromrésből a felkai oldalra ködös időben leereszkedve
útközben egy csontvázat látott, amit viszont a másnap elindult keresők nem
találtak. Akkori vélekedés szerint Teschler Imre lehetett. Az erre vonatkozó
adatok egybevetése után azonban nem tartom kizártnak, hogy egy másik eltűnt,
Mahler Oszkár volt az illető, akit 1910. október 23-án láttak utoljára, és
maradványait 1921 aug. 29-én találták meg a Darmstädter-út beszállásától 50
m-re. Mindenesetre Teschler Imrét valószínűleg a felkai oldalon kell keresni.
12:50 és 14:10 között pásztázó mozgással átfésülöm a Karcsmar-folyosótól
északra a keleti oldal alját. A Darmstädter-út beszállása alatt mintegy 200
méterrel kis kőhalomba tűzve intő jelként művirágok piroslanak. Kicsit
felmászok a bevágásokba is, hogy az alsóbb teraszokra belássak. A szokásos
kötélgyűrű maradványok mellett egy teljes Stubai-schling a legértékesebb fogás.
A körbejárás visszaútján a faltól távolabb haladok, a fal alatti törmelékmező
teljes felszínét átvizsgálva. Az átvizsgálás "felbontási pontosságát"
nagyjából 5 cm-re becsülöm, tehát a felszíntől elütő 5 cm-es tárgyakat jó
eséllyel észreveszem. A bemelegítő kör után eldugom a tartalékélelmet. Barátom
SMS-e szerint holnap este meg kell szakítanom a kutatást a régóta esedékes
Óriási-beszögellés megmászása miatt, ezért csak egynapi ennivalót csomagolok a
Gerlachra. 14:40-kor beszállás a Darmstädter útba. A gyönyörű idő ellenére
óvatos vagyok, nem szeretnék magam is keresés céljává válni. A fal középső,
nagy törmelékteraszán ismét letanyázok. Teschler Imre feltehetően jól ismerte a
hegyet, és megpróbálhatott itt lejönni. A fal alsó része tekintélyes labirintus
benyomását kelti, hóviharban én bizony le nem mernék itt mászni. Először a
Hátsó-Gerlach esésvonala alatti gerincre megyek ki több ponton, eleinte lefelé,
majd fel. Körbejárva visszajutok a hátizsákhoz. Most ellenkező irányba megyek.
Itt is sok az alkalmas felület lezuhanó tárgyak gyűjtésére, de semmi eredmény.
Ne tétovázz magyar, fel a Kienast-padra! Jobb híján így nevezem a keleti oldalt
ferdén kettéhasító jellegzetes törmelékpadot, ami nagyjából a
Gerlachfalvi-próbától a Hátsó-Gerlach közeléig terjed, kettészelve még a
Karcsmar-folyosót is. Már erősen aggódom az elméletem és látásom tisztasága
miatt, amikor végre megvan! Csakhogy nem ezt kerestem. A Kienast-padon, a csúcs
esésvonalában lezuhant alumínium emléktábla: "JOHANNES ACKERMANN HEINZ ACKERMANN PENIG-DDR
JULI 1972". Vajon milyen tragédia emléke lehet? Beteszem a
zsákomba, itt ledobva ne maradjon. A Kienast-pad kiváló gyűjtőhelye a lehulló
tárgyaknak, ezért felmegyek rajta a Tetmajer-horhos esésvonaláig. Kiábrándító
eredmény: egy hexagonális ék. Ellenkező irányban haladva át a Kienast-úthoz.
Este 8 óra, hamarosan sötétedik. A pad fölött 50 méterrel egy kis fűpárkányon
bivakolok. Barátom SMS-e jön meg: csak pénteken érkezik. Jó hír, nem kell
megszakítanom a kutatást, csupán az egy napra tervezett ennivalót leszek
kénytelen roppantul takarékosan adagolni. Önsajnálatom az egekbe szökik: nehéz
a remeték élete.
2003.08.06. Szerda
Nem ideális az alvóhely, lábam
gyakran lecsúszik a kötélgyűrűn lógó hátizsákról. 5-kor kelés, 6-kor indulás.
Ez az út közel van a Gerlachfalvi-oromrés esésvonalához, itt jó eséllyel
beleütközhetek az egykori szemtanú által látott csontvázba. Könnyű a mászás,
alaposan megnézek mindent útközben, de az oromrésig semmi eredmény. Teschler
Imréről egyelőre le kell mondanom. A csúcsot, és a dobáspróbát lekéstem. A
hegyen már élénk a mozgás, több csoport tart felfelé, és néhányan a főcsúcsot
is elérték. Felébred bennem a kis kíváncsi, ha már itt vagyok, pár perc kitérővel
felugrok a Gerlachfalvi-őrtoronyra is. Közeledő csoport hangját hallva
villámgyorsan eltemetem a matracot, éjszakázásom nyilvánvaló bizonyítékát. A
főcsúcson tétován szemlélődök, nem merem felkelteni a vezetős partik figyelmét.
Egyikük így is megkérdi, merre akarok lemenni. Se angolt, se németet nem
beszél, így könnyen játszom az értetlent. Egy tudósabb társa segítségével végül
lezajlik némi információcsere, szerencsére ezzel beéri. Az új csúcskeresztet
felirata szerint 1997-ben helyezték el, alatta kb. 2 méterrel egy tábla nyoma
látszik. Talán a kisebbik millenniumi emléktábláé, amit 1900-ban lengyel
hegyivezetők dobtak le ?
A Millenniumi Emlékmű
eltávolításának körülményei nem egyértelműek, az alábbiakat tudom:
1) 1920. július utolsó hetében
Csizák Pál hegyivezető jelentette, hogy a diorittáblát összetörve találta.
Pontosan hol, hány darabban?
2) 1920. augusztus 9-én Schwicker
Richárd és Egerváry Jenő hegymászók a Tetmajer-horhosból a Batizfalvi-völgybe
lehúzódó szakadékban (Wala-szakadék) ráakadtak a tábla egy darabjára, de azt
lehozni nem tudták. Tehát csak EGYETLEN darabra, de az túl nagy volt.
3) Egenhoffer Teréz írja: Lelkes
magyar turisták megtalálták darabjait a völgy mélyén. Vajon hány darabot
találtak meg akkoriban?
4) Grósz Alfréd többévi kutatás után
megtalálta a diorittömb egy feliratos darabját. Ez legalább megvan, de vajon
pontosan hol talált rá Alfréd bácsi?
Mivel a Wala-szakadék az egyetlen
biztosan említett pont, ennek irányát tekintem fő keresési iránynak. A csúcs
alól a Wala-szakadék felé egy tágas, 130-140 méter mély, törmelékes oldal néz,
amely lefelé tölcsérszerűen szűkül. Ideális gyűjtőhelye minden leeső tárgynak.
Gondos pásztázással átnézem ezt a területet. Megvannak a jugoszlávok által itt
hagyott konzervdobozok, a feltehetően nagyon mérgező elemmaradványok, az
1997-ben nyugalmazott csúcsjelző vasrúd, egy vélhetően korábbi csúcsjelző
vastábla, rögzítőcsavarok, és még ezernyi kacat, de emléktábla egy darab se.
Nincs eredmény a kísérő szakadékokban, és az ezeket összekötő hegyoldalban sem.
A tölcsér kifolyása 75 m-es fallal törik le a következő teraszhoz. Ereszkedek
rajta 50 métert, többet nem merek, mert a vízfolyáson esetleg nehéz lenne
visszamászni. Érdekes alakú sziklaszög az egyetlen zsákmány. Visszamászva a
csúcsgerincre, beereszkedek a keleti falnak a csúcs alatti első 50 méterébe.
Itt is nagy reménnyel, eredménytelenül keresek. 16 óra, kezdek aggódni az
eddigi elgondolásom miatt, mert a legesélyesebbnek vélt területeket már
átnéztem. Végre nyugalom honol a hegyen, ezt kihasználva ledobok a csúcsról egy
méretes kődarabot a Wala-szakadék felé. Az eredmény teljesen meglep: a kődarab,
ahelyett, hogy megállna az eddig átfésült törmelékterepen, vígan átpattog a
tölcsér nyílásán, és hosszú dübörgéssel nagyjából a Wala-szakadék aljában végzi.
Lelkiismeretemet megnyugtatja, hogy nem hallok utána segélykiáltásokat.
Eszerint hibás volt az elképzelés, mely szerint a csúcs környezetét kell
átkutatni. Elindulok a Batizfalvi-főszakadékban, de nem kapkodom el, átfésülöm
a menetirány szerint jobbról kísérő két kisebb szakadékot is. Legalább a
márványtáblát jó lenne megtalálni. Hamarosan ez a remény is elszáll, lent
vagyok a völgyben. Feltaposok a felső teraszra, útközben megtévesztő
mozgásiránnyal, hogy lerázzam a mögöttem gyanakodva figyelő vezetős csoportot.
A felső terasz takarásában éles kanyarral a bivakhoz tartva, még vizet veszek
egy vízfolyásból, majd elsüllyedek az egyik kényelmes bivakban.
2003.08.07. Csütörtök
Itt sokkal jobban esik az alvás.
Reggeli: utolsó szelet puffasztott rizs, két kocka csokoládéval. Maradt még
további két kocka, és kevés tejsűrítmény. Italom viszont bőven. 8:15-kor
indulok, átfésülöm a Wala-szakadék kifolyási körzetét. Ide érdemes lenne később
visszajönni, a tavaszi olvadások 2 m mély patakmedre megérne egy törmelékbolygatásos
kutatást. Fel a Wala-szakadékban. Az alsó részt rendkívüli gondossággal
guberálom át. Keresésem hatékonyságát megnyugtatóan jelzi az eldugott helyen
talált II. világháborús töltényhüvely. Nem kézifegyverből került ide, az 1944
okt. 9-10-én lezuhant szovjet-cseh repülőgép roncsa párszáz méterre a
Hátsó-Gerlach oldalában csillog. 11-re a főcsúcs esésvonala fölé jutok. A rend
kedvéért felmegyek egészen a Tetmajer-horhosig, majd onnan a Hátsó-Gerlachra
(11:45). Ez már nem része a keresésnek, hanem csak sport. Nem ritkán ráduplázok
a kalauzidőre, de most 6 perc alatt teszem meg a horhosból a kalauz szerint 15
perces utat. Vissza a Wala-szakadék alsó részébe. Bemászok a csúcs
esésvonalába, ahol még 2 törmeléktérség vár rám. Az eleje kb. II-es terep, de nem
merek kötélbiztosítás nélkül mászni, zavar a földig esés lehetősége. Az első
teraszon lefelé tartva átnézem a vízfolyás mentét, majd felfelé indulok. A
vízfolyás túloldalán eláll a lélegzetem: nemes egyszerűséggel ott hever az,
amit keresek! Írással felfelé néz, kb. 30 fok meredekségű, érintetlen, kissé
mohás, stabil lejtőn. Eufória tör rám, minden addigi fájdalmam, fáradtságom
elmúlik. Ha nem hagyom az előző standban a videokamerát, biztosan lefilmezem az
eredeti helyzetet, így azonban leírhatatlan lelkiállapotban felkapom a
dioritdarabot. Artikulálatlan hálafohászok sűrű raja száll az ég felé. A
felirattöredék jól kivehető: ELSŐ...BÖLC.
Amint magamhoz térek, átkutatom a
környezetet. Egyetlen mesterséges tárgy egy 12 cm hosszú, 2 cm átmérőjű
alumíniumcső. Ha tűzszerész lennék, talán megállapítanám, hogy
robbantószerkezet. De nincs rajta robbanásra utaló sérülés, inkább jelzőrakéta
lehetett. Lefilmezem a darabot a megtalálási hely fölött 1 méterrel, SMS-eket
küldök, majd felmegyek az utolsó teraszra, amit a tegnapi ereszkedéssel 25
méterre közelítettem meg. A logikus felmászás vonalán víz csorog, de anélkül is
III-as lenne az út. Gondos kötélbiztosítással felóvakodok. A tegnapi kődobás
intelmeként leginkább kőhullástól kell tartanom. Alapos vizsgálat, semmi
találat. A lezuhanó tárgynak itt két lehetősége van:
1) A térség fölé pár méterrel
emelkedő borda betereli a Wala-szakadék felé. Ezt már átnéztem.
2) Ha elég nagy a felpattanási
lendülete, átugorja a bordát, és egy mellékszakadékba jut.
Nem akarok félmunkát, megvizsgálom a
2. lehetőséget is. A szakadék hamarosan nehezen járhatóvá válik,
visszafordulok. Ez lesz a későbbi kutatási terület. Lemenetben még egy kísérő
oldalt vizsgálok át, majd újból átmozgatom a felszínt a megtalálás
környezetében. Végül kis kőhalomba tűzött fakaróval jelölöm a dioritdarab
helyét. Akárki jön ide, legyen ennyivel könnyebb a dolga. 18-ra ismét a
bivaknál vagyok. Összepakolás, 18:15-kor indulás. 18:50-re Batizfalvi-tó,
19:35-re Sziléziai-ház. Egyelőre nincs szállás, tele a ház a (hálistennek
feltámasztott) Magyar Kárpátegyesület túrázóival, de számomra már az éttermi
vacsora is életmentő. Betelepszem két magyar (Doki és Csaszi) mellé, jókat
beszélgetünk. Aznap voltak vezetővel a Gerlachon. Doki történész, azonnal
átérzi a megtalált emlékmű jelentőségét. Az étterem zárása után végre szobát
kapok.
2003.08.08. Péntek
Komoly aggodalommal dugom el
kincsemet a völgyben, hogy teher nélkül mehessek fel a Felkai-völgybe az
otthagyott dolgaimért. A Hosszú-tó fölötti rejtek nem bizonyul tökéletesnek,
élelmes mormoták vagy cickányok kirágták a müzlis-zacskómat. Még feltaposok egy
törmelékpadon a Hátsó-Gerlach alá, de komolyan kutatni nincs időm, délután
találkozóm van Tátralomnicon. A maradék bőrt le kell koptatnom a kezemről, vár
ránk az Óriási-beszögellés és a Villa-gerinc. Irgalmatlanul nehéz zsákkal jutok
le Tátraszéplakra, az utólagos mérés 6,68 kg-nak mutatja a diorittöredéket.”
Milleniumi emléktábla - további
kutatások a Gerlachfalvi-csúcson
Az emlékmű megtalálta darabja ismét a Gerlachfalvi-csúcson
A milleniumi emléktábladarab 2003-as
megtalálásakor úgy éreztem, még nincs befejezve a történet, könnyen lehetnek
további darabok a hegyen. Ráadásul kiderült, hogy a Neidenbach Ákos által őrzött
másik darabbal pontosan összeillik az újabb, tehát a megtalálás helye
valószínűleg közel van a Grósz Alfréd által megtalált töredék helyéhez. Grósz
Alfrédnak két útja is vezet a Gerlachfalvi-csúcs nyugati oldalán, és a 2003-as
találat ezen utak közelében volt. Feltehetően ő is itt bukkant rá a
tábladarabra az 1920-as években, tehát itt érdemes tovább keresni.
Emellett szerettem volna a
Karcsmar-folyosót is átkutatni, ugyanis 1919-ben itt szenvedett balesetet
Teschler Imre iglói hegymászó. Kettős okom is volt tehát újból
"átkutatni" a hegyet. Emiatt 2004-ben átvizsgáltam azt a szakadékot,
ami előző évben az emléktábla keresésekor kimaradt. Sokat reméltem tőle, mert
ez nagyon közel vezet Grósz Alfréd útjához. De nem volt szerencsém. Talán egy
nagyon alapos átvizsgálás, esetleg törmelékbolygatással és a rejtett hasadékok
megnézésével hozhatna még eredményt.
A Duna TV-n látható „Hazajáró” című
turisztikai magazinműsor szervezésében a műsor 2012-es, második évadja nyitó
adásának felvételei során 2012 szeptemberében egy megemlékező túrát tettünk a
Gerlachfalvi-csúcsra. Ennek keretében a hátizsákomban felvittem a csúcsra az
emléktábla megtalált darabját, illetve a műsorban röviden összefoglalva
elmondtam az eredeti emléktábla felállításának, a csúcsra történő
felszállításának történetét. Ezzel, valamint a túráról készült filmmel a Hazajáró
stábjával együtt jelképesen a nyilvánosság előtt is megemlékeztünk a történelmi
haza legmagasabb pontjáról, illetve az ott felállított emléktábláról.
Nyitott kérdés még a meglévő tábladarabok megnyugtató elhelyezése. Amíg
Neidenbach Ákos szívós munkával gyűjtötte a hegymászással kapcsolatos
emlékeket, addig mindez nála volt a legbiztosabb helyen. Azonban 2005-ben
kénytelen volt abbahagyni ezt a munkát, nagyrészt felszámolta a gyűjteményét,
és a töredéket visszaadta nekem. Remélhetőleg egyszer egy megfelelő múzeumban
otthonra talál, több hegymászástörténeti emlékkel együtt.
Lejegyezte: Bácskai Gusztáv
10 évvel ezelőtt találta meg Bácskai Gusztáv a millenniumi emlékmű ma ismert második töredékét