Amikor kevés hó borítja a hegyeket,
akkor is legyünk megfontoltak téli úti célunk kiválasztásában. A Tátra télen
mindig veszélyes. A csúcsokról a völgyek irányában lefutó lavinák könnyen
magukkal ragadhatják az óvatlan turistákat. Havazás idején pedig akár több
tucat lavina is lejöhet egyetlen nap alatt. A téli időszakban a hegyimentők
minden nap közzéteszik az ötfokozatú nemzetközi skálán megállapított
lavinaveszély mértékét.
A legalacsonyabb – egyes – fokozat azt jelenti, hogy a
hótakaró általában rögzített és stabil, a lavinaveszély elhanyagolható. A
kettes fokozat mérsékelt, a hármas jelentős, a négyes nagy kockázatot jelent, az
ötödik fokozat pedig azt jelenti, hogy a hegyekben történő mozgás gyakorlatilag
lehetetlen.
„Nem szabad figyelmen kívül hagyni
még a legalacsonyabb fokozatú lavinaveszélyt sem. Lavinák megindulásának a
kockázata állandónak mondható, még akkor is, ha kevés hó borítja a hegyoldalt”
– figyelmeztet Marcin Józefowicz, a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) szakembere. A lavinák leggyakrabban meredek vályúkban, katlanokban, vagy
pedig olyan sima füves lejtőkön indulnak el, melyet nem nőttek be a fák; sok
függ emellett a hőmérséklettől és a széltől is.
A statisztikák szerint az ABS
rendszerű lavinahátizsák (ABS Lawinen Airbag System) használatával az
érintettek 90 %-a a lavina felszínén tud maradni. A hátizsákból két oldalra egy-egy
légpárna nyílik ki, mindössze 3 másodperc alatt. Amennyiben lavinába kerülünk,
csak meg kell húzni a hátizsák derékövén elhelyezett fogantyút, ennek hatására
300 bar nyomással sűrített nitrogén-dioxid gázzal fújódnak fel a hátizsák két
oldalán elhelyezkedő, élénk narancssárga színű, egyenként 150 liter űrtartalmú
légpárnák. „Ezek a hó felszínén tartják az embert, és nem engedik, hogy a hó
maga alá forgassa a testet” – magyarázza a szakember. Ez a hátizsák persze
kicsit nehezebb, mint az általában használt hátizsákok. Emellett a könnyű,
összecsukható hólapát, a lavinaszonda és a detektor is elengedhetetlenül fontos
kelléke a lavinába került személyek mentésének. A lavinahátizsák – melynek
kapacitása 50 liter – természetesen szervesen illeszkedik a szokásos turista felszereléshez.
A hó alá kerültek megtalálásában
nagy segítséget jelentenek a rádióhullámokkal működő keresőrendszerek. A
gyártójáról általánosságban csak Pieps-nek nevezett rendszer rádió adó-vevő is
egyben. A túra valamennyi részvevőjének induláskor adás üzemmódba kell állítani
a készüléket, és ha valakit elvisz a lavina, a többiek azonnal átváltanak vétel
üzemmódba, és így gyorsan megtalálhatják bajba jutott társukat a hó alatt. Ezen
kívül a kabátunkba, nadrágunkba vagy a bakancsunkba is varrhatunk olyan bélést,
ami tükör módjára visszaveri a rádióhullámokat. A hegyimentők ezeket az érzékelőket
célozzák meg a mentés során, antennájuk rádióhullámokat küld, amelyek ezeket a
felületeket elkérve visszatükröződnek, és hangjelzés formájában jelzik a
felhasználónak, hol kell keresni az áldozatot. Ilyen felszereléseket egyre több
helyen vásárolhatunk is és kölcsönözhetünk, melyek bizonyosan növelik a
lavinába kerültek túlélési esélyeit. A túra tervezése során legfontosabb
azonban a józan megfontoltság, hangsúlyozzák a hegyimentők. Olyankor sem
legyünk vakmerőek, amikor esetleg kisebb a hó a hegyekben.
„2008 decemberének közepén lavina
jött le a Halastó térségében, és átvágta a Liptói-határhegyre vezető turistaút
nyomvonalát. Öt embert ragadott magával (Ugyanúgy,
mint 2013. február 24-én a szerk.). Egyikük kimászott a lavinából, a másik
négy azonban a hó alatt rekedt. Saját jeladómat azonnal vételi módba
állítottam. A készülék azt mutatta, hogy a legközelebbi személy 40 m-rel
felettem van. Futottam felé, miközben a Pieps tovább keresett. Egyre csökkent a
távolság: 30 méter, 20, 10. Majd ismét emelkedett: 22 méter – valószínűleg
túlságosan balra fordultam… 4 méter, 3, 2, 1! A lavinaszondával (hosszú, vékony
alumínium csövekből áll) rátaláltam az áldozatra. Elkezdtem ásni a lapáttal –
az egy méter hó alatt fekvő áldozat jeladója bocsátotta ki a rádiójeleket. Óvatosan, oldalról ástam, mivel ez a teendő
akkor, ha ilyen helyzetbe kerülünk: finoman kiszabadítom a fejet és a mellkast
(hogy minél gyorsabban levegőhöz jusson), majd az egész testet. A hegyimentők
érkezését meg sem várva (leghamarabb negyedórával a riasztást követően tudnak
ideérni a TOPR központjából) elkezdem keresni a következő áldozatot…”
„Minél gyorsabban meghatározzuk azt
a helyet, ahol az áldozat el van temetve, annál nagyobb az esélye a túlélésre. Ezért
a bajba jutott társaink azonnal meg kell kezdeni a keresést, például figyelni,
hogy nem láthatóak-e személyes tárgyak a hó felszínén” – fejezte be a
szakember.
