A
Halastó (Morskie Oko) a Tátra sok látogatója szerint a hegység legszebb tava. A
tó a Halastavi-völgy (Doliny Rybiego Potoku) felső részén, a Tengerszem (Czarny
Staw pod Rysami) alatt található, olyan hegycsúcsok által körülvéve, mint a
Csubrina (Cubryna), a Menguszfalvi-csúcsok (Mięguszowiecki Szczyt) és a
Békás-gerinc (Żabia Grań).
A Giewont mellett a Halastó a Lengyel-Tátra másik fő
szimbóluma, amely már régóta jelen van a lengyel kultúrában (Kazimierz
Przerwy-Tetmajer, Jan Kasprowicz, Leon Wyczółkowskiego és mások munkáiban). Már
a XIX. század első felében jártak itt turisták, persze nem olyan tömegek, mint
manapság, amikor a szezonban valódi ostromot él át a tó és a mellette álló
menedékház.
A
Halastó 1395 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, ez a legnagyobb tó
a Tátrában (területe 35 hektár), egyben egyike a legmélyebbeknek (mélysége 51
méter). A tó egyik jellemzője természetes halállománya (a tóban pisztrángok
élnek, erre utal a tó eredeti lengyel neve is, hiszen régebben Rybi Staw,
vagyis mai magyar nevéhez hasonlóan Halastó néven ismerték, mai lengyel nevét,
amely szó szerinti fordításban Tengerszemet jelent, csak a XIX. században, a
turizmus kialakulása idején kapta). A tó az év néhány hónapjában be van fagyva,
a víz még a legmélyebb részeken is csak igen enyhén hullámzik (a mélyebben
fekvő részek állandó hőmérséklete +4 °C, a felső rétegek melegebbek). A
gleccser által maga előtt tolt moréna gátján épült fel 1907-1908-ban a PTTK Stanisław
Staszicról (a tó egyik első feltárójáról) elnevezett Halastavi menedékháza. A
Halastavat a piros jelzésű turistaúton kb. 1 óra alatt akár járhatjuk körül.
A Stanisław
Staszicról elnevezett Halastavi menedékház (Schronisko nad Morskim Okiem)
egyike a legnépszerűbb tátrai menedékházaknak. „Hétköznapi” turisták ugyanúgy
megfordulnak itt, mint hegymászók. A ház a Halastavi-völgy felső részén
található, a Halastó medrét elzáró morénagáton épült, 1410 méter tengerszint
feletti magasságban. Az első kunyhó ezen a helyen már a XIX. század 20-as
éveiben felépült, megépítésnek kezdeményezője a közelben található területek
tulajdonosa, Homolács Emánuel volt. Ez az épület kb. 40 évvel felépítése után
leégett. 1874-ben a Tátra Társaság (Towarzystwo Tatrzańskie) újabb épületet
emelt itt, amelyet a későbbi években folyamatosan modernizáltak. A XIX. század
vége előtt kocsiszínt építettek a menedékház mellé, majd 1898 októberében a
menedékházat tűzvész pusztított el. A végzetes éjszakát csak az akkori
kocsiszín vészelte túl, amely a mai napig turistaszállásként szolgál,
napjainkban a megtisztelő „Régi menedékház” néven ismerhetjük, ez a jelenleg
álló legrégebben épült menedékház a Lengyel-Tátrában (az épületet 1976-ban
felvették a műemlékek listájára). A zakopanei stílusban, fából épült, szintén
műemlékké nyilvánított új menedékház 1908-ban épült fel. A menedékházat
1988-1992 között teljesen modernizálták, természetesen csak olyan mértékben,
amely egy történelmi értéket képviselő épületnél megengedett.
A
menedékházat és a tavat jelzett turistaúton több irányból is elérhetjük. Hosszú
erdei túra keretében a Topor-irtásról (Toporowa Cyrhla) a Kutyatej-réten (Psia
Trawka), a Waksmunkdi-réten (Waksmundzka Połana) és a Mickiewicz-vízeséseken (Wodogrzmoty
Mickiewicza) keresztül a piros jelzésen, amely felmegy egészen a
Tengerszem-csúcsra (a Halastó körüljárását lehetővé tevő kitérővel együtt). Két
útvonalon érhetjük el a tavat a Lengyel-Öt-tó völgyéből (Dolina Pięciu Stawów
Polskich), a kék jelzésű turistaút a Mormota-halmon (Świstawa Czuba), a sárga
jelzésű pedig a Réz-hágón (Szpiglasową Przełęcz) vezet, és természetesen ne
feledkezzünk meg a Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) nevű tisztásról
induló legforgalmasabb lengyel-tátrai turistaútról sem, amely néhány
rövidítéstől eltekintve végig aszfaltozott úton halad.
A
Halastavi menedékház telefonszáma 18 207 7609 vagy 602 260 757 (hívható
9.00-21.00 között). Webcíme: www.schroniskomorskieoko.pl. Az új menedékházban 35
férőhely (három, négy, öt, hatágyas szobákban, ágyneművel), a régi
menedékházban 45 férőhely (több ágyas szobákban, saját hálózsák szükséges) van.
Az árak évszaktól és a szállás típusától függően az új menedékházban 37-49 zł, a
régi menedékházban 27-39 zł között változnak. Ez az a menedékház, ahol jóval
indulás előtt le kell foglalni a szállást, ha biztosra akarunk menni. A
menedékházban étterem, szezonális bár, turista konyha, a felszerelések
tárolására szolgáló helyiség és zuhanyzók is találhatók, valamint irodát tart
fenn a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) is.