Kiálló sziklák, mély árkok, magas
fellépők a hidakon – akadályok, melyekkel a fogyatékkal élő turisták
találkoznak a Tátrában. Ezek akadályozzák, adott esetben lehetetlenné teszik
közlekedésüket a magashegyi útvonalakon, elérhetetlenné teszik számukra pl. a
menedékházakat. Ahol lehetséges, a Tátrai Nemzeti Park (TPN) igyekszik
akadálymentessé ezeket az útvonalakat.
„A Lengyel-Tátrában nincs kimondottan a
fogyatékkal élők számára készített turistaút. Állami hozzájárulással azonban a
közelmúltban néhány útvonal felszínét úgy alakították át, hogy kerekesszékkel
is lehessen közlekedni rajtuk” – mondta Szymon Ziobrowski, a TPN munkatársa.
Ennek megfelelően újították fel pl. a Palánkos-völgyben és a
Kościelisko-völgyben vezető turistautakat. A Halastóhoz vezető aszfaltozott
turistaúton szintén lehetséges kerekesszékkel közlekedni, meg kell azonban
jegyezni, hogy ezen az útvonalon az ott közlekedő lovaskocsik zavarók, sőt,
akár veszélyesek is lehetnek.
A fogyatékkal élők igényeit is
figyelembe véve végezték el a közelmúltban a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch)
vezető kabinos felvonó kabinjainak és peronjának felújítását, így napjainkban
már fogyatékkal élő embertársaink számára is elérhetővé vált az alpesi zóna.
A Tátra lengyel részén mintegy 250
km jelzett turistaút található. Az első turistautat az akkori Tátra Egyesület (Towarzystwo
Tatrzańskie) irányításával építették ki 1877-ben, Jaszczurowkát kötötte össze a
Roztoka menedékházzal.