Lépten-nyomon azt halljuk, olvassuk, hogy változó világban
élünk. A körülöttünk zajló folyamatok, a minket körülvevő világ állandó
változása alól nem lehet kivétel kedvenc hegységünk, a Magas-Tátra sem. A
változásokat a nyitott szemmel járók a hegységben járva nap mint nap
megtapasztalhatják, de nincs ez másképpen a Tátra elnevezéseivel,
nevezéktanával sem.
A Tátra nevezéktana rendkívül kényes kérdés. Napjainkban
legfőképpen azért, mert a világ legkisebb magashegysége jelenleg nem
Magyarország része.
De nem szabad elfelejteni, hogy feltárása, megismerése
idején, csúcsai többségének első megmászása, mondhatni „felfedezése” idején a
történelmi Magyarország része volt. Környékén, a Szepességben magukat magyarnak
valló, német ajkú cipszerek éltek, a cipszer társadalom polgári rétegéből
kerültek ki a hegység első bejárói, feltárói. Ebből adódóan természetesnek
mondható, hogy a földrajzi pontok névadása az ott élő nép hagyományait is
figyelembe véve főleg németül és magyarul történt meg. A Magas-Tátra ma
Szlovákiához tartozó részén a legtöbb földrajzi pontnak 1920-ig nem is volt
szlovák elnevezése.
Aztán jött Trianon, jött az impériumváltás, és országunk
ékessége idegen fennhatóság alá került. Ez természetszerűleg magával hozta az
addig általánosan használt elnevezések megváltoztatását, új, immár szlovák
elnevezések bevezetését. A Trianon idején már létező, majd a két világháború
közötti időszaktól általánosan használt magyar nomenklatúra a Tátra akkoriban
ismert csúcsait, hágóit, csorbáit tartalmazta. Ennek alapja dr. Komarnicki Gyula: A Magas-Tátra hegyvilága
című műve volt. Ebben a neves hegymászó és kalauzíró az akkoriban ismert és
népszerű, a hegymászók által előszeretettel látogatott objektumok nevét adta
közre magyar-szlovák, illetve a Lengyel-Tátra egy kis részét tekintve
magyar-lengyel nyelven.
És itt érkeztünk el napjaink változó világához, amely mint
már írtam, nem kerülheti el a Magas-Tátrát, a tátrai elnevezéseket sem. Nem
arról van itt szó, hogy ennek szellemében új neveket kell adni korábban már
magyar névvel bíró objektumoknak. Sokkal inkább arról, hogy ki kell egészítsük
az alapnak tekintett Komarnicki-féle névanyagot. Erre két okból is szükség van.
Egyrészt a Komarnicki névanyag korántsem öleli fel a Tátra egészét, tulajdonképpen
csak a Magas-Tátrára koncentrálódik, még annak Lengyelországhoz tartozó részét
is csak nagyvonalakban érinti. Nem érinti viszont a Liptó-Tátrát, és szinte
szóba sem kerül a Bélai-Tátra, amely bár turisták előtt egy turistaút
kivételével zárt terület, ennek ellenére szebbnél-szebb ősi elnevezéssel
találkozhatunk itt.
A másik ok, amely miatt szükséges a névanyag
továbbgondolása, az a korábban névtelen, sem a magyar, sem a lengyel
nevezéktanban névvel el nem látott tátrai objektumoknak a kor követelményei
szerinti elnevezése. Ezt a szlovák és a lengyel kalauzírók folyamatosan
megtették Trianon óta eltelt időben is, és megteszik napjainkban is, amikor
egyre részletesebb kalauzok jelennek meg a Tátráról. Ezekben a korábbinál
pontosabban írják le egy-egy útvonal bejárását, és így szükségszerű, hogy a
korábban név nélküli földrajzi pontok is önálló névvel legyenek megjelölve.
A magyar emberek által írott, magyar nyelvű Tátra-irodalom a
rendszerváltás után kezdett ismét életre kelni. A Trianontól a rendszerváltásig
eltelt időben Komarnicki Gyula és Vigyázó János egy-egy kalauzától eltekintve
nem találkozhattunk magyar emberek által írott Tátra-kalauzzal. Csakis szlovák
írók által írott, aztán magyar nyelvre lefordított kalauzok jelentek meg,
amelyben a korábbi, magyar földrajzi nevek helyett az impériumváltás után
használatba került, az eredeti elnevezésre sokszor nem is hasonlító szlovák
elnevezések, illetve azoknak szó szerinti magyar fordításai kerültek
bevezetésre.
A rendszerváltás óta viszont jelentős változás történt a
Tátrával kapcsolatos irodalomban, hiszen több olyan turista- és
hegymászókalauz, a Tátra nevezéktanával foglalkozó kiadvány napvilágot látott,
amelyet magyar anyanyelvű szerző jegyzett, illetve amelyet magyar anyanyelvű
fordító fordított. Ezekből néhány a főmenü Irodalom
menüpontjában tekinthető meg. Emiatt aztán sokszor jelentős eltérés mutatkozik
a Magyarországon és a Szlovákiában napvilágot látott turistakalauzok névanyaga között.
Azt gondolom, hogy nekünk, akik napi szinten foglalkozunk a
Tátrával – ki úgy, hogy útjait járja, ki úgy, hogy különböző kalauzokat,
ismeretterjesztő kiadványokat tesz közzé a hegységről – az a kötelességünk,
hogy napi szóhasználatunkban használjuk, ezáltal utódaink számára is megőrizzük
a tátrai magyar elnevezéseket. Amennyiben nem ezt tesszük, úgy néhány év, évtized
múltán csak kevesen fognak emlékezni arra, hogy a Magas-Tátrát annak idején bizony
magyar és német anyanyelvű turisták tárták fel, ők nevezték el csúcsait,
hágóit, völgyeit, tavait, amelyek csak később kaptak szlovák elnevezést!
Ezzel a bejegyzéssel felhívást szeretnék intézni e honlap
olvasóihoz, a Tátra útjait járó honfitársainkhoz, mindenkihez, akinek a Tátra bármilyen
szinten is élete kisebb vagy nagyobb részét képezi. Felhívást annak érdekében,
hogy ne hagyjuk eltűnni az eredeti tátrai magyar elnevezéseket, és használjuk a
legújabb, már megjelent, vagy a megjelenés előtt álló kalauzokban anyanyelvünkön
közzétett földrajzi neveket. Így talán elkerülhetjük azt, hogy a hegység
feltárását végző őseinktől kapott elnevezések feledésbe merüljenek.
…és talán megélhetjük azt a napot is, amikor a magyar
turisták nem mai szlovák nevén nevezik a hegység legmagasabb, turisták által is
elérhető hegycsúcsát, hanem azon a néven, amely saját szubjektív véleményem
szerint talán az egyik legszebb tátrai név: Tengerszem-csúcs…