2021. október 20., szerda

Meglepő mondat a Gránát-csúcsokon: „Valamit elnéztünk, ezért ide megyünk”

A Sas út (Orla Perć) a legnehezebb túraútvonal a Tátra lengyel oldalán. Ennek ellenére bármikor találkozhatunk olyan turistákkal, akik „véletlenül” kerülnek oda. Ugyanez a helyzet a Tengerszem-csúcs (Rysy) vagy a Kápolna-csúcs (Kościelec) felé vezető turistaúton is. Bár a tervezett útvonal tanulmányozása az interneten gyerekjátéknak tűnik, sokan még mindig nem tudják, hová mennek.
Augusztus közepe. Turisztikai főszezon a Tátrában. Északi-Gránát-csúcs (Skrajny Granat) a Sas úton - a Tátra lengyel oldalán a legnehezebb jelzett útvonal. Két turista érkezik a Zawratról.
- A Świnicára akartunk menni, de azt hiszem, elnéztünk valamit, és így ide megyünk - mondja a nő.
A közelben három színes túraruhába öltözött nő szelfizik.
- Hová mennek így?
- A Kereszt-nyeregbe (Krzyżne).
- Az egy magas csúcs?
- Az nem csúcs, hanem hágó.

A hegy mindenkié
Annak a híve vagyok, hogy a hegyek mindenkié. Valakinek a Giewont megmászása, valakinek a Halastóhoz (Morskie Oko) való felmenetel jelentheti képességei csúcsát – egyik esetben sincs okunk nevetni vagy „felsőbbrendűnek” érezni magunkat. Vannak olyanok, akiknek a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierchre) való felvonózás jelenti az élményt, és vannak olyanok, akiknek a Tengerszem-csúcs (Rysy) megmászása sem okoz különösebb nehézséget. Hiszem, hogy a hegyekben mindenkinek helye van. De fontos tudni, hogy hová tartunk, és milyen nehézségekkel kell szembenézni. Éppen ezért sokszor szembetűnő a Tátrában túrázó turisták tudatlansága.
 
Van egy tátrai legenda – ha nem is igaz, de legalábbis hihető. Egy turista a Kościelisko-völgyben (Dolina Kościeliska) felveszi a telefont és ezt mondja: „Igen, Jola asszony, hamarosan ott leszünk. Egy óra, maximum másfél. Már a Kościelisko-völgyben vagyunk, átugrunk a Halastóhoz, és máris ott leszünk”.
Más turisták állítólag megkérdezik a turistainformációban, hogy egy nap alatt meg tudják-e járni a Tengerszem-csúcsot és a Sas utat, és hitetlenkednek, amikor azt hallják, hogy nem. Egyesek úgy vélik, hogy minden hegy tetején van egy menedékház és egy üzlet, ezért „könnyedén”, felszerelés és élelem nélkül túráznak. Még ha ezek a történetek kissé erőltetettnek is tűnnek, el lehet hinni őket. Elég egy pillantást vetni a térképre, hogy lássuk, a Kościelisko-völgy és a Halastó húsz kilométerre van egymástól légvonalban.
 
A turisták megdöbbentő tudatlansága
Mennyi erőfeszítésbe kerül ma beírni a Google-ba, hogy „Tengerszem-csúcs túraútvonal leírása”, és megtudni, hogy ez egy egész napos, fárasztó, magas nehézségi fokú túra? Mennyi időbe telik, amíg kiderül, milyen utak vezetnek a Zawratra, és hogy nem mindegyik alkalmas családi kirándulásra?
Egy néhány évvel ezelőtti történet, amelyet egy turista tett közzé az egyik népszerű tátrai honlapon: „Hármasban indultunk a Gáspár-csúcsról (Kasprowy Wierch) a Svinicára (Świnica). Korábban jártam már a Nosalon, a férjemnek és 12 éves lányomnak semmi túrázási tapasztalata nem volt. Egy barátunk ajánlotta nekünk az útvonalat. Kutakodtam az interneten, de azt hiszem, más valószínűleg nem jó helyen keresgéltem, mert mindenhol azt írták, hogy ez egy festői és könnyű útvonal. Nem szeretek hegynek felfelé menni, a kondícióm a nullával egyenlő… Ráadásul úgy képzeltem, hogy a legnehezebb része az lesz, ha feljutok a csúcsra, és azt gondoltam, hogy onnan egy széles és kényelmes út vezet a Murowaniec menedékházig. Teljesen amatőr voltam, tudom. Az eredmény: igen, sikerült felmászni, de könnyekkel, izzadsággal és félelemmel társulva. Másnap a lányom közölte velem, hogy utálja a hegyeket, és soha többé nem fog hegyet mászni. Én sem”.
Évek óta túrázom a Tátrában, és sokszor találkoztam olyan turistákkal, akik olyan helyekre indultak, amelyek túl nehezek voltak számukra. A Kápolna-csúcs (Kościelec) felé elhaladtam egy síró lány mellett, aki le akart ereszkedni, mert félt feljebb menni, miközben a barátja tolta előre. Amilyen finoman csak tudtam, azt tanácsoltam nekik, hogy menjenek le. Egy másik alkalommal tanúja voltam egy olyan vitának, amelyet bizonyára az egész Pańsczyca-völgy hallott – a feleség ordibált a férjével, hogy „sétáról volt szó”, miközben már öt órája mennek, és ő nem bírja, és ne mondja neki, hogy menjen tovább.
 
A hegyek nem versenyek
Tudom, hogy vannak emberek, akik életükben először vagy másodszor járnak a Tátrában, és elindulnak a Sas útra (Orla Perć). Nemrégiben ilyen szobatársaim voltak egy hostelben. Este hétkor estek be a szobába (hajnali fél négykor indultak), alig éltek. Sikerült nekik, tudták, hogy mire vállalkoznak, és nem titkolták tapasztalatlanságukat. Azért mentek, mert szerettek volna valamivel eldicsekedni a barátaiknak.
De nem értem, hogyan lehet nem utánanézni az útvonalnak, ahová az ember indul egy olyan világban, ahol mindenhol kapható térkép és útikönyv, és az interneten nem nehéz részletes útleírásokat, fotókat és videókat, valamint az útvonalat szinte lépésről lépésre bemutató beszámolókat találni.
Nem fogadom el azokat az érveket, hogy „ugyan már, a Kápolna-csúcsot (Kościelec) könnyű megmászni”. Talán igen – jó időben egy jó kondícióban lévő, tériszonytól mentes ember számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki ugyanúgy fog reagálni. A hegyek nem arról szólnak, hogy ki mássza meg gyorsabban a csúcsot, vagy hogy hányat mászunk meg egy héten belül. A hegyekben szembe kell nézned önmagaddal – a szervezeteddel, a kitartásoddal, a félelmeiddel. Lehet, hogy valaki csúcsformában van, de halálos tériszonya van.
Egy másikat nem fog lenyűgözni a szakadék fölötti keskeny ösvény, és a felfelé vezető útra fordított erőfeszítések az élményhez képest aránytalanul nagyok lesznek. Sok múlik az időjárási viszonyokon, a hangulatunkon és az elvárásainkon. Aki arra számít, hogy a Halastóhoz (Morskie Oko) busszal el lehet eljutni (elég sokan vannak ilyenek), akkor csalódni fog, hogy 9 km-t kell gyalogolni egy irányba.
 
A turisták nem tudják, a turisták nem látják
A Tátrában túrázó turisták egy részének láthatóan gond van a látásával, és nem tudják elolvasni a Tátrai Nemzeti Park (TPN) figyelmeztető táblákat, amelyek a lezárt vagy egyirányú útvonalaka figyelmeztetnek A Zawrat – Świnica közötti turistaút jelenleg egyirányú, ami sokakat nem akadályoz meg abban, hogy a forgalommal szemben haladjanak. Ez azonban zavarja azokat, akik a megfelelő irányba mennek, és hosszabbá teszi az utat (a láncokon el kell haladni egymás mellett). Sajnos, ebben nincs megoldás, mivel a Świnica csúcsán nincs ügyeletben egy túravezető, aki kedvesen emlékeztetne arra, hogy a forgalom irányával szemben megyünk.
A városkában, ahonnan Norvégia egyik legnagyobb turisztikai látványosságához, a Trolltunga sziklához vezető út indul, nagy táblák tájékoztatják a turistákat arról, hogyan öltözzenek, mit vegyenek fel, és hány órát töltsenek a túrán. NAGYBETŰVEL írják, hogy az útvonalon nincsenek menedékhelyek, és hogy „a fáradtság nem ok arra, hogy segítséget hívjunk”. Magán az útvonalon táblák jelzik: „Figyelem, ha most itt vagytok, és már elmúlt 13 óra, forduljatok vissza. Sötétedés előtt nem fogtok visszaérni”.
Lehet, hogy ezek a szabályok viccesen hangzanak, különösen annak, aki ismeri a hegyeket, de néha úgy gondolom, hogy hasonló táblákat kellene elhelyezni a nemzeti park minden bejáratánál. Talán akkor többen utána néznének az útviszonyoknak és az erőnlétükhöz igazítanák a terveiket. Mert a hegyek tényleg mindenkié, mindenki felfedezheti szépségüket. Mindaddig, amíg tudják, hová mennek.
Forrás és fotó: https://turystyka.wp.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...