51 év után a Csorbai-tóból került elő Gojko Mitić tomahawkja Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2018/10/17
Hirdetés

Október 5-én 25. alkalommal rendezték meg a „Tiszta vizek” hulladékgyűjtési akciót, melynek során a nyári szezont követően 49 búvár három tátrai tó mélyéről gyűjtötte össze a tavak mélyén összegyűlt hulladékot. Ezúttal a Csorbai-, a Poprádi- és a Felkai-tavat, valamint a Poprád melletti Virágvölgyben (Kvetnica) található bányatavat tisztították meg. A búvárok összesen 562 kg. hulladékot hoztak a felszínre, ebből a legtöbb, 406,5 kg a kőfejtő tavának mélyéről került a felszínre, ezek között volt egy könyvekkel teli táska, televízió, különféle kötelek, fém és háztartási hulladékok.

A gyűjtőzsákokba, mondhatni hagyományosan idén is leginkább üvegpalackok és műanyag poharak kerültek, az idei legérdekesebb fogás Gojko Mitić tomahawkja volt. Az „idősebbek” talán még emlékeznek rá, hogy az egykori kelet-német filmipar futószalagon gyártotta a hazánkban is népszerű western filmeket. A filmek sztárja a szerb származású Gojko Mitić volt, a forgatás pedig a kelet-európai régió hegyeiben zajlott. Az NDK-s DEFA filmgyár jobbára az egykori Jugoszlávia területén forgatott, de 1967-ben eljutottak a Magas-Tátrába is, itt forgatták a Vadölő jeleneteit. A helyiek szerint a filmesek a Csorbai-tavon építettek egy kis házat, majd amikor a filmesek elvonultak, a filmen használt tomahawk a tó alján landolt. A Csorbai-tavat húsz búvár tisztította, csak ebből a tóból 77 kg. hulladékot hoztak felszínre. Az érdekesebb találatok között egy komplett meteorológiai állomás, valamint a Poprádi-tóba süllyedt újszerű állapotban lévő drón is szerepelt, ebből a tóból nyolc búvár 46,5 kg. szemetet szedett össze. A Felkai-tavat négy búvár tisztította, ők 32 kg. hulladékot gyűjtöttek össze.

Hirdetés
Hirdetés