Tél van. Mély hó és
csikorgó fagy. Esténként messzire világító fáklyák fényénél igáslovak húzzák az
élménytől fellelkesült turistákkal teli szánokat. Manapság a lovasszánozás (kulig)
elsősorban kereskedelmi tevékenység, de ez nem mindig volt így. A helyi utazási
irodák által szervezett esti fáklyás lovasszánozás az egyik legnépszerűbb téli
vonzerő Zakopanéban. Az esti szánozás legtöbbször szabadtéri kolbászsütéssel
végződik, és az ezt követő mulatozás gyakran reggelig is eltart. A lovak által
megtett útvonalak nagyon különbözőek lehetnek – városi vagy erdei, illetve
esetenként a Tátrai Nemzeti Park határain belül vezetnek. Amennyiben enyhébb a
tél, és nincs elegendő hó, a lovasszánokat gumikerekes szekerekkel
helyettesítik, ez azonban már nem ugyanaz az érzés… Az egyetlen dolog, amiben
az ilyen típusú kikapcsolódásra vágyók bízhatnak, az a biztos havazás, ami Zakopanéba
télen elég sokszor előfordul.
A kulig hagyományos
lengyel szórakozás, amely nem más, mint egy vagy több lóval húzott lovasszánok
vagy szekerek fáklyás felvonulása. A kuligozás a téli, farsangig tartó időszakban
Lengyelország déli hegyvidékein, így Zakopane környékén is az egyik legnépszerűbb
téli látványosság, amely gyakran tábortűznél történő kolbászsütéssel, majd egy
kellemesen meleg pásztorkunyhóban (szałas) reggelig tartó zenés-táncos mulatozással
végződik. A kuligozás a XVI. sz-tól a XX. sz-ig az arisztokrácia és a középnemesség
népszerű szórakozása volt, akik a farsang utolsó hetében így látogatták meg
rokonaikat vagy a szomszédos birtokosokat.
A leglátogatottabb
célpontok azok a kastélyok, paloták voltak, ahol sok lány élt. A régi lengyel
szokás szerint „amikor a szán megállt a nemes háza előtt, a házigazda átadta a
vendégeknek a pince kulcsát, és megkezdődött a lakoma és mulatozás”. Ezután a
szán újabb mulatozókkal bővülve tovább folytatta útját. A kuligozást mindig a
lányok előtt titokban tartott megbeszélés előzte meg, erről a férfiakon kívül csak
a fiatal házas nők tudhattak. A megbeszélésen az eltévedés esélyét kizárva előre
megtervezték az útvonalat, megbeszélték, hogy milyen szokásokat kövessenek, és előre
meghatározták, hol fejeződik be gyakran akár több napig is tartó szánkós felvonulás.
Ha minden rendben volt, nem okoztak komoly meglepetést a lányos szülőknek,
hiszen jól tudták, hogy minden házban találnak kolbász, bigost, céklalevest és
sört.
A kuligozásnak kulturális
dimenziója is volt, ezeken a mulatságokon csak hagyományos lengyel táncokat
(krakowiak, mazurka, polka, polonéz) lehetett táncolni. Tilos volt külföldi
táncokat, pl. tangót vagy keringőt táncolni, ez azzal járt, hogy az illetőt
kipenderítették a társaságból.
A XIX. sz-ban,
Lengyelország felosztása után a kuligozás hazafias töltetet kapott, akkoriban
ezeket a fáklyás felvonulásokat a lengyel nemzeti hagyományok ápolásként a betolakodókkal
szembeni nemzeti ellenállás szimbólumának tekintették. A kuligozást egy
Harlequin (fekete maszkos bohóc) vezette, az ő feladata volt a szánkózás
útvonalának megtervezése, hogy a nemes családok egymással szövetkezve tudjanak
fellépni a betolakodók ellen.
Napjainkban a
lovasszánozás természetesen sokkal kevésbé spontán, mint annak idején, de
baráti társaságban, csilingelő, fáklyákkal megvilágított lovasszánokon történő
szánkózás, majd a szabadtéri tűzön való sütögetés kétségkívül olyan vonzerő,
amely turisták sokaságát csalogatja Zakopanéba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése