Magyarország legmagasabb pontja

Magyarország területének legmagasabb hegycsúcsa – a honfoglalástól kezdve egészen ezer éven át – lényegében mindig a Magas-Tátra legmagasabb pontja, a 2655 méteres Gerlachfalvi-csúcs volt.

Ezen a helyzeten nem változtatott a középkori országhatárok benyúlása a Balkánra, sem az Árpádok halicsi terjeszkedése, sem Nagy Lajos birodalma, sem Hunyadi Mátyás hódításai. (Esetleg ha a magyar hadjáratok által érintett, és csak egészen rövid időre „meghódított” területeket is figyelembe vesszük, akkor találhatunk ennél magasabb csúcsot Magyarország „területén”, azonban ezek a pontok csak kissé erőltetetten sorolhatók országunkhoz.) Ahogy nem változott a Gerlachfalvi-csúcs elsősége a török-kor alatt sem, hiszen a Magas-Tátra vidéke mindvégig Magyarországnál maradt.

Tehát bő ezer éven át a 2655 méteres hegycsúcs volt Magyarország legmagasabb „oltára”. Csakhogy a Gerlachfalvi-csúcs ezen kitüntetett elsőségéről hosszú időn át csak nagyon kevesen tudtak, és akik tudtak róla (vagy inkább „hitték”), azok sem tudták bizonyítani. Kilencszáz éven át egy sor hegycsúcsról hitték és mondták azt, hogy az hazánk legmagasabb pontja. Azonban ezt nemhogy pontosan lemérni nem tudták, de tegyük hozzá: a hobbiból űzött hegymászás és „bakancsos turizmus” megindulása előtt sokakat ez nem is igazán érdekelt.

Végül aztán a XIX. század második felében, a fejlettebb mérési technikák és a „turistaság” megjelenésével végre tudományosan is megállapították, hogy hazánk legmagasabb pontja bizony a Gerlachfalvi-csúcs. A haza legmagasabb „oltára” (ahogy a rajta elhelyezett emléktábla hirdette) 1896-ban a Millennium alkalmából új nevet kapott: átkeresztelték Ferenc József-csúcsra. Sokak szerint az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója méltatlan volt arra, hogy nevét viselje a haza legmagasabb csúcsa; azonban végül nem is annyira emiatt, mint inkább a hatalom- és ideológiaváltások okán a XX. században számos különféle – sokkal méltatlanabb – nevet viselt a csúcs. Szerencsére ma már ismét Gerlachfalvi-csúcs a hivatalos neve (németül: Gerlsdorfer Spitze, szlovákul: Gerlachovský štít).

Ritkán vizsgált szempont – és talán egy-két történelmi-földrajzi érdeklődésű, kutató kedvű, hazafias érzelmű elvetemült túrázón kívül nem is sokaknak jutna eszébe ilyesmiről cikket írni –, hogy a XX. századi határváltozásokkal együtt hogyan változott az is, hogy éppen mikor melyik csúcs volt a Magyarország aktuális politikai határain belüli legmagasabb pont.

Mert bizony az első világháború után Trianon révén az ország területének nagy részével együtt a Magas-Tátra is elveszett Magyarország számára. Így lett az új, kis-Magyarország legmagasabb pontja a Mátra teteje, az 1014 méter magas Kékes. Mivel akkoriban a határokon nem lehetett csak úgy szabadon átkelni és a közlekedés is nehézkesebb volt, ezért e szomorú „kitüntetés” irányította rá a figyelmet az eddig turisztikailag viszonylag elhanyagolt Mátrára.

Az 1938 novemberi első bécsi döntéssel aztán ismét változott az ország legmagasabb pontjának a helye. A Felvidék déli részének visszacsatolásával egyidejűleg a Kékes boldogan adta át addig kissé rossz szájízzel viselt címét az új északi határ mellett fekvő Rozsnyói-hegység egyik legmagasabb csúcsának, az 1293 méter magas Pozsálónak. Az Ökörhegynek is nevezett Pozsáló (vagy Pozsálló) egyébként nem a legmagasabb csúcsa a Rozsnyói-hegységnek, viszont a hegység 1322 méteres teteje, az Aranyasztal továbbra is Magyarország határain kívül rekedt.

A Pozsáló azonban csupán szűk fél évig tartotta első helyezését, mivel Kárpátalja 1939 márciusi visszafoglalásával helyét a régi-új északkeleti határon őrködő 2061 méteres Hóvár (ruszinul: Hoverla) vette át. A Hóvár egyébként a Máramarosi-havasok részét képező Csornahora – a „Chornahora” amúgy „Fekete hegy”-et jelent, azonban e hegység nevét a magyarban sem szokták lefordítani, csak legfeljebb magyaros írásmóddal írják le – teteje, manapság pedig ez Ukrajna legmagasabb pontja.

Másfél év múlva, Észak-Erdély visszacsatolásával az ország legmagasabb pontjának tekintett csúcs ismét „áttevődött”, mégpedig a Radnai-havasok 2303 méter magas tetejére, a Nagy-Pietroszra. A visszaszerzett területekkel kibővült Magyarország legkiemelkedőbb pontját a kormányzó tiszteletére Horthy-csúcsra nevezték át.

Azonban a 2303 méteres hegytető is csak négy évig maradt az ország főcsúcsa. A második világháború elvesztésével Magyarország ismét az 1938 előtti határai közé szorult vissza. A háborút hivatalosan lezáró 1947-es párizsi békeszerződés aztán (még ha csak egészen pici területtel is) még ehhez az állapothoz képest is tovább csonkította az országot, ez azonban az ország legmagasabb ormának helyére nem volt hatással.

Így Magyarország hivatalos politikai határain belüli legmagasabb pontjának címét 1944 óta újból a Kékes viseli. Az a tény, hogy a Kékes hosszú évtizedek óta (kis-)Magyarország legmagasabb pontja, legalább nagyban segítette a Mátra turizmusának fellendülését. Ha a határok ebben a pillanatban megváltoznának, a Mátrának szerintem az már akkor is örök hírnevet szerezne, hogy „a második legtöbb ideig volt Magyarország legmagasabb csúcsa”, még ha nagyságrendekkel kevesebb ideig is, mint a Gerlachfalvi-csúcs. Szerencsére ma már a határok jobb átjárhatósága miatt nem jelent gondot a Kárpát-medence Kékesnél magasabb csúcsira való eljutás sem.

Minthogy a mai kis-Magyarország hivatalos neve „Magyarország”, ezért akár joggal használható is a Kékesre a „Magyarország legmagasabb csúcsa” elnevezés, még ha az egyesek fülének – nekem is – rosszul cseng és pontatlannak hangzik. Annál furcsább, mikor az informális beszélgetéstől kezdve a „tudományos” írásokig gyakran „hazánk legmagasabb csúcsának” nevezik a Kékest. (És gyanítom, hogy ezen írások szerzőinek általában már eszébe sem jut, hogy történelmi okokból kifolyólag a mai közigazgatási értelemben vett Magyarország területe nem egyezik meg a magyar haza fogalmával.) Persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mekkora területre szűkíti le a „haza” fogalmát. Az én hazám legmagasabb pontja mindenesetre mindig is a Gerlachfalvi-csúcs volt, és politikai határoktól függetlenül mindig az is marad…

Forrás és fotó: http://magyar-historia.blogspot.hu