A www.wiecznatulaczka.pl
oldalon március elején jelent meg egy túrabeszámoló a Kápolna-csúcsra tett
nyári túráról, melyben a cikk írója megjegyzi, hogy olyan szerencsében volt
része, hogy teljesen egyedül volt fent a csúcson. A cikk megjelenése után
nagyon gyorsan érkeztek a kritikák azzal kapcsolatban, hogy egyedül túrázni
hülyeség, a sors kísértése, és egyáltalán soha nem szabad egyedül indulni a
hegyekbe, mert azzal az életünket kockáztatjuk. De valóban így van? Hiszen a
magányos túrázás nem a veszély szinonimája! Az előző cikket folytatva lássuk,
miben látja a blog írója, Madzia az egyedül túrázás pozitívumait:
Tempó és pihenő – olyan gyorsan megyek, ahogy akarok, nem hajtom
túl magam, mert azt érzem, hogy folyamatosan kerget valaki, és azért sem
idegeskedek, ha lemaradnak a társaim. Csak magamat nézve határozom meg a
pihenők számát és idejét.
Függetlenség – nincs vita, kompromisszumok, kényszer, veszekedés az
útvonalról, az úticélról.
Fényképezés – tanulok fotózni, így a megfelelő beállítások
megkeresése beletelik egy kis időbe. A túra dokumentálása, az útvonal leírása,
az utamba kerülő érdekességek feljegyzése szintén időt vesz igénybe. Én azonban
szeretem ezeket! Nagyon nehéz azonban koncentrálni, ha valaki türelmetlen
mögöttem, unottan fújtat, és nem szeretne 5 méterenként megállni. És akkor még
nem is beszéltem arról, amikor felállítom a fényképezőgép állványt. A magányos
túrákon szabad voltam, és ez örömmel töltött el!
Csend – teljesen megváltoztatja a hegyek és a természet erejének
megítélését. Nem azt mondom, hogy egy kis nevetés, hangos beszélgetés elnyomja
a hegyek szellemiségét, de nyugodt környezetben sokkal könnyebb a természet
szépségeire összpontosítani. Társakkal a túra csoportos kirándulássá változik,
melynek során nagy hangsúlyt fektetünk a többi résztvevőre, és a csoportszellem
válik uralkodóvá. A keret ugyanaz, az apró részletek azonban nem keltik fel a
figyelmünket, és szinte észrevétlenül beleolvadnak a háttérbe.
Némaság – itt a bennünk kialakuló belső csendre gondolok, amely úgy
tűnik, csak akkor jön létre, ha magunk mögött hagyjuk a mindennapok káoszát, és
minden aggódást kiűzünk a gondolatainkból. Egy magányos túrán lehetőségünk van
arra, hogy kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal, saját legmélyebb gondolatainkkal
és érzéseinkkel, ami napjainkban sajnos nem mondható természetesnek. A túra
során eredeti gondolatok, ragyogó ötletek juthatnak eszünkbe, vagy egész
egyszerűen csak megnyugszik a minket körülvevő világ.
Idő – nem ismerem pontosan a relativitáselmélet lényegét, de a
magányos túrák során valahogy lassabban telik az idő. Senki nem beszél róla,
senki nem tereli el a figyelmünket, semmi nem kötelező – ezeknek köszönhetően
úgy lehet érezni, hogy az út hosszabb ideig tart.
Új barátok – az biztos, hogy könnyebben találkozik az ember új
barátokkal egyedül túrázva, mintha társaságban lenne. Társsal (vagy társakkal)
általában elvagyunk a társainkkal, nem akarunk kapcsolatba kerülni idegenekkel,
vagy ha mégis, az megmarad a felületes érintkezés szintjén. Egyedül túrázva
jobban ki vagyunk éhezve az érintkezésre, nyitottabbak vagyunk egy kis
beszélgetésre.
Biztonság – tudom, hogy ugyanez szóba került az egyedül túrázás
negatívumainál is, de észrevettem, hogy ha egyedül járom a turistautakat,
jobban összpontosítottam és figyelmesebb voltam, mint máskor. Tudva, hogy
kizárólag csak magamra számíthatok, tényleg odafigyeltem minden biztonsági
óvintézkedésre.
Felelősség – társaságban a felelősség megoszlik a csoport tagjai
között, és gyakran kerülünk olyan szituációba, amikor arra gondolunk, hagyjuk,
oldja meg valaki más. Hm, lehet, hogy ez kényelmes megoldás, de nem
felelősségteljes. Könnyű valaki másra hárítani a felelősséget, de ha az ő
döntése nem felel meg nekünk, az számunkra irritáló lehet. Valószínűleg a
kompromisszum lehet jó megoldás, a valóságban azonban ilyen esetben ez senkinek
nem felel meg tökéletesen. Egy magányos túrán viszont én magam felelek a saját
döntéseimért, amely eleinte nem könnyű, de a tapasztaltságunkkal együtt az
önbizalmunk is megerősödik, amely a mindennapi életben is pozitívan tükröződik
vissza.
Ahogy valószínűleg
észrevették, sok minden szól az egyedül túrázás mellett. Ha valaki úgy érezi,
hogy szeretné ezt átélni, ne feledje az alábbiakat:
Ne félj – a félelem legjobb ellenszere a tapasztalás. Ha nem
próbáljuk meg, soha nem fogjuk megtapasztalni.
Készülj fel – mielőtt belevetjük magunkat a mélyvízbe,
tanulmányozzuk a térképeket, útikönyveket, nézzük át felszerelésünket,
tájékoztassunk valakit a tervezett túráról, rendszeresen adjunk életjelet
magunkról. Ne feledjük, hogy csak rá számíthatunk!
Osztályozd a nehézségeket – kezdjük az ismert, vagy könnyebb és
rövidebb utakkal, fokozatosan növeljük a nehézséget és a távolságot.
Légy felelősségteljes – rossz idő esetén egyedül Te döntesz a túra
folytatásáról vagy a lehetséges visszafordulásról. Légy tisztában saját
képességeidben, hallgass az intuíciókra. Senki másnak a hibája nem befolyásolhat,
egyedül te felelsz önmagadért.
Élvezd a csendet – a minket körülvevő világ hangos, tolakodó,
fékezhetetlen. A magányos túrázás lehetővé teszi, hogy mindezt magunk mögött
hagyjuk, meghalljuk önmagunkat, és fejlesszük az érzékenységünket. Ez az elszigeteltség
eleinte nyomasztó lehet, de idővel a félelmet és a szorongást magunk mögött
hagyhatjuk, és a minket körülvevő környezetre helyezhetjük a hangsúlyt.
Forrás és fotó: http://www.wiecznatulaczka.pl
Sokat túrázok egyedül és fantasztikus élmény egyedül lenni a szabadban.
VálaszTörlésNem különösen veszélyes ha az ember kellőképpen fel van készülve és ismeri a saját korlátait.
A fotózáson tanuláson kívül egyik sem olyan, amit ne lehetne többen csinálni, persze negyon nehéz jó társakat találni magashegyi túrázáshoz. Van az a társaság amiél egydül is jobb.
VálaszTörlésÉn a gyermekeimmel szoktam túrázni - és ez a közös élmény sokkal nagyobb, mintha egyedül lennék! - Ismeretlen vagy számomra közömbös, esetleg idegesítő egyének esetén nyilván más a helyzet!
VálaszTörlés