2016. február 10., szerda

A Tátra elfelejtett múltja: bányászkodás a Tátrában

Pirit (www.asvanytan.nyf.hu)
Podbanszkó (Bányaalja), Stóla (Štôla), Gránát-fali-pad (Granátové lávky), Rézaknák (Meďodoly), Vaskapu-katlan (Železná kotlina) – néhány elnevezés, amely az egykori tátrai bányászati tevékenységre emlékeztet. A csúcsok alatt valaha extrém körülmények között dolgoztak a bányászok, kalandorok, alkimisták. Kemény életük mára feledésbe merült, a tátrai bányászokról szóló történeteket ma csak a Tátra szenvedélyes kutatói ismerik. A Tátra fenségességével nem csak az emberek figyelmét keltette fel, hanem azok kíváncsiságukat is, akik a lábai alatt megtelepedtek, hiszen a hegyek nem csak a vadászok és a pásztorok céljait szolgálták.

A régmúltban a Tátra a korabeli bányászok fő érdeklődési területe volt. Már az V. századból ismertek a Tátra lábánál a bányászati, kohászati tevékenység nyomai. Alsótátrafüred alatt megtalálták egy régi kohó maradványait, és a régészek találtak egy üllőt, amely alatt egy régi római érme lapult. A Tátra első, írásban rögzített áldozata is a bányászati tevékenységhez kapcsolódik, egy szepesbélai alkimista és kincskereső saját fia szeme láttára holtan esett össze, amikor az megpróbálta kideríteni a Tátra kincseinek titkát.
Medve-alagút (www.pluska.sk)
Az egyetlen egykori bánya a Tátrában, amelyet napjainkban a turisták közelebbről is megnézhetnek, a Medve-alagút (Medvedia štôlňa) a Zsári-völgyben, a Liptói-Tátrában. A Kopa-hágóban található információs táblán olvashatunk az ezen a területen végzett bányászati tevékenységről, de napjainkban is sok geológus és történész foglalkozik ezzel a rejtélyes témával.
„A Tátra területén az intenzív bányászati tevékenység a XIII. században, a szászok betelepítése idején kezdett kialakulni, akiket a tatárjárás pusztítása után elnéptelenedett vidékek újranépesítése miatt hívtak be az országba. A bányászok egészen a XIX. századi dolgoztak a Tátra egyes területein” – mondja Stanislav Pavlarčík, a Tátrai nemzeti Park (TANAP) egykori munkatársa. A korabeli bányákban vasércet, rezet, ezüstöt és aranyat bányásztak. A bányák nem voltak túlságosan nyereségesek, ennek ellenére évszázadokon át működtek. Az elhagyott bányáknak ma jobbár már csak az emlékük létezik, néhány alagút azonban túlélte az évszázadokat. Az egyik leghosszabb ilyen a Liptói-Tátrában, a Zsári-völgyben található, ennek hossza közel 500 méter.
A tátrai csúcsok közül a legintenzívebb bányászat talán a Kriván oldalában folyt, ahol számos alagútban, bányajáratban folyt a termelés. A Tátrában számtalan legenda, mítosz, meseszerű történet született erről a korszakból. A bányászat még Mátyás király uralkodása alatt kezdődött, és a Krivánon 1600-2300 méter magasság között folyt. A bányászok a kitermel ércet a hátukon vitték le a völgybe, ami rendkívül nehéz, költséges, és nem kifizetődő munka volt. Elsősorban aranyat bányásztak, de megpróbálkoztak az ezüstbányászattal is.
Rézérc
Mivel a nemesfémekből sosem volt elegendő, a Kriván csúcsa alatt egészen 1718-ig folyt a bányászkodás, amikor Selmecbányáról érkező tapasztalt bányamérnökök javaslatára befejezték a kitermelés. A Tátra szinte minden völgyében és minden csúcsán folyt egykor valamilyen bányászati tevékenység, vagy legalábbis voltak erre irányuló próbálkozások. A Felkai-völgy felett emelkedik a legmagasabb tátrai csúcs, a Gerlachfalvi-csúcs, vele átellenben található a Gránát-fal, ahol kis szerencsével még ma is találhatunk akár centiméter vastagságú teléreket.
A szomszédos Nagy-Tarpataki-völgyben, a Hosszú-tavi menedékház felett a régészek egy, az őskorból származó, hegyes kereszttel díszített réz szekercét találtak. Ez valamiféle kultikus tárgynak tűnik, amelyet a kelták vagy a szláv népek hoztak fel a magas hegyekbe, minden bizonnyal azért, hogy közelebb legyenek isteneikhez.
A legjelentősebb rézlelőhelyek a Fehér-tavi-csúcs és a Kopa-hágó közelében voltak. Már maga az Elülső- és Hátsó-Rézaknák völgye elnevezés is azt bizonyítja, hogy ezen a területen egyértelműen rézbányászat folyt. Az Tátra utolsó fontos bányászati központja Javorina közelében, de már a Bélai-Tátra területén volt. A kitermelt ércet Javorinára szállították, ahol a helyi kohóban fel is dolgozták azt.
Amikor a Tátra ösvényein járunk, érdemes tehát alaposabban a lábunk elé nézni, hiszen soha nem tudhatjuk, hol akadhatunk az egykori kalandorok, vagy a rabszolgamunkát végző bányászok nyomaira.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...