![]() |
| Pirit (www.asvanytan.nyf.hu) |
Podbanszkó (Bányaalja),
Stóla (Štôla), Gránát-fali-pad (Granátové lávky), Rézaknák (Meďodoly), Vaskapu-katlan
(Železná kotlina) – néhány elnevezés, amely az egykori tátrai bányászati
tevékenységre emlékeztet. A csúcsok alatt valaha extrém körülmények között
dolgoztak a bányászok, kalandorok, alkimisták. Kemény életük mára feledésbe
merült, a tátrai bányászokról szóló történeteket ma csak a Tátra szenvedélyes
kutatói ismerik. A Tátra fenségességével nem csak az emberek figyelmét keltette
fel, hanem azok kíváncsiságukat is, akik a lábai alatt megtelepedtek, hiszen a
hegyek nem csak a vadászok és a pásztorok céljait szolgálták.
A régmúltban a Tátra a
korabeli bányászok fő érdeklődési területe volt. Már az V. századból ismertek a
Tátra lábánál a bányászati, kohászati tevékenység nyomai. Alsótátrafüred alatt
megtalálták egy régi kohó maradványait, és a régészek találtak egy üllőt, amely
alatt egy régi római érme lapult. A Tátra első, írásban rögzített áldozata is a
bányászati tevékenységhez kapcsolódik, egy szepesbélai alkimista és kincskereső
saját fia szeme láttára holtan esett össze, amikor az megpróbálta kideríteni a
Tátra kincseinek titkát.
![]() |
| Medve-alagút (www.pluska.sk) |
Az egyetlen egykori
bánya a Tátrában, amelyet napjainkban a turisták közelebbről is megnézhetnek, a
Medve-alagút (Medvedia štôlňa) a Zsári-völgyben, a Liptói-Tátrában. A
Kopa-hágóban található információs táblán olvashatunk az ezen a területen
végzett bányászati tevékenységről, de napjainkban is sok geológus és történész
foglalkozik ezzel a rejtélyes témával.
„A Tátra területén az
intenzív bányászati tevékenység a XIII. században, a szászok betelepítése
idején kezdett kialakulni, akiket a tatárjárás pusztítása után elnéptelenedett
vidékek újranépesítése miatt hívtak be az országba. A bányászok egészen a XIX.
századi dolgoztak a Tátra egyes területein” – mondja Stanislav Pavlarčík, a
Tátrai nemzeti Park (TANAP) egykori munkatársa. A korabeli bányákban vasércet,
rezet, ezüstöt és aranyat bányásztak. A bányák nem voltak túlságosan
nyereségesek, ennek ellenére évszázadokon át működtek. Az elhagyott bányáknak
ma jobbár már csak az emlékük létezik, néhány alagút azonban túlélte az
évszázadokat. Az egyik leghosszabb ilyen a Liptói-Tátrában, a Zsári-völgyben
található, ennek hossza közel 500 méter.
A tátrai csúcsok közül
a legintenzívebb bányászat talán a Kriván oldalában folyt, ahol számos alagútban,
bányajáratban folyt a termelés. A Tátrában számtalan legenda, mítosz, meseszerű
történet született erről a korszakból. A bányászat még Mátyás király uralkodása
alatt kezdődött, és a Krivánon 1600-2300 méter magasság között folyt. A
bányászok a kitermel ércet a hátukon vitték le a völgybe, ami rendkívül nehéz,
költséges, és nem kifizetődő munka volt. Elsősorban aranyat bányásztak, de
megpróbálkoztak az ezüstbányászattal is.
![]() |
| Rézérc |
Mivel a nemesfémekből
sosem volt elegendő, a Kriván csúcsa alatt egészen 1718-ig folyt a
bányászkodás, amikor Selmecbányáról érkező tapasztalt bányamérnökök javaslatára
befejezték a kitermelés. A Tátra szinte minden völgyében és minden csúcsán
folyt egykor valamilyen bányászati tevékenység, vagy legalábbis voltak erre
irányuló próbálkozások. A Felkai-völgy felett emelkedik a legmagasabb tátrai
csúcs, a Gerlachfalvi-csúcs, vele átellenben található a Gránát-fal, ahol kis
szerencsével még ma is találhatunk akár centiméter vastagságú teléreket.
A szomszédos
Nagy-Tarpataki-völgyben, a Hosszú-tavi menedékház felett a régészek egy, az
őskorból származó, hegyes kereszttel díszített réz szekercét találtak. Ez
valamiféle kultikus tárgynak tűnik, amelyet a kelták vagy a szláv népek hoztak
fel a magas hegyekbe, minden bizonnyal azért, hogy közelebb legyenek
isteneikhez.
A legjelentősebb
rézlelőhelyek a Fehér-tavi-csúcs és a Kopa-hágó közelében voltak. Már maga az
Elülső- és Hátsó-Rézaknák völgye elnevezés is azt bizonyítja, hogy ezen a
területen egyértelműen rézbányászat folyt. Az Tátra utolsó fontos bányászati
központja Javorina közelében, de már a Bélai-Tátra területén volt. A kitermelt
ércet Javorinára szállították, ahol a helyi kohóban fel is dolgozták azt.
Amikor a Tátra
ösvényein járunk, érdemes tehát alaposabban a lábunk elé nézni, hiszen soha nem
tudhatjuk, hol akadhatunk az egykori kalandorok, vagy a rabszolgamunkát végző
bányászok nyomaira.
