![]()
A szélvihar óta, amely
2004-ben sújtotta a Magas-Tátrát, sokan szívesen vitáznak arról, hogy ki kell,
vagy nem kell kitermelni a kidöntött, kettétört fákat a negyedik és ötödik
fokozatban védett területekről. Az igazság a lábunk előtt hever, de a médiában
hosszú ideje zajlik az adok kapok egyrészt az erdővédelmi egyesületek, másrészt
az erdészek között. Ebben a küzdelemben sok valótlanság és rágalom is
napvilágot látott. Emlékezetes a Csendes- és a Kapor-völggyel kapcsolatos
jogvita, melyek a legmagasabb szinten védett területek közé tartoznak. A Természetvédelmi
Egyesület azt kérte, hogy a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészete (Štátne lesy
TANAPu) azon az alapon tiltson meg minden kitermelő tevékenységet ezen a
területen, hogy a természetet az erdei élőhelyek és ökoszisztémák védelme
érdekében hagyni kell önmagának megújulni. Ezzel kapcsolatban azonban az
erdészek számos ellenérvet sorakoztattak fel.
Először is:
Szlovákiában már nem léteznek természetes erdők – kivéve néhány kis
szigetecskét –, ezek gazdasági felhasználása már 400 évvel ezelőtt
megkezdődött, azóta viszont az ökoszisztéma változása következtében többször
megváltozott a kinézetük.
A múltban ezekben a
völgyekben élénk gazdasági tevékenység folyt, az egész völgy visszhangzott a
kitermelt fát szállító szekerek nyikorgásától, a bányászok csákányának és
kalapácsának ütéseitől, a kincskeresők kiabálásától, vagy a juhokat és
szarvasmarhákat terelgető pásztorok hangjától.
A Csendes-völgyet a
völgyön végigfutó, a Tátrában megszokottaktól eltérően nyugodt és csendes
Csendes-patakról nevezték el. Ennek ellenére a környezetvédők azt állítják,
hogy ezen a területen fennmaradt az eredeti ökoszisztéma, az emberi beavatkozás
nélkül.
Másodszor: a betűzőszú
támadás során megsemmisült fenyőfák, melyek nagyságrendje közelít a
szélviharban elpusztult fák számához, és már elkezdte károsítani az egészséges
fákat, amely viszont dominó-hatást indíthat el. Az ilyen szennyezett fákat
gyakorlatilag szinte lehetetlen megmenteni.
Megelőző intézkedés
lehetne a legnagyobb számban kidőlt fákkal borított területeken lévő beteg fák
kéregtelenítése, és a szennyezett kéreg eltávolítása a területről. Ez azonban a
környezetvédők tiltakozás miatt az érintett területeken nem mindenhol volt
lehetséges.
Harmadszor: az
ökoszisztéma önálló megújulása gyakorlatilag szinte lehetetlen. Az az időszak,
amíg az életképes, egészséges növényzet ismét önmagától kifejlődik, kb. 200-300
év. A korábbi erdők helyén olyan fajok jelentek meg, mint a nyírfa, a nyárfa,
majd ezek árnyékában később vert gyökeret a boróka, és szinte utolsóként a
lucfenyő. A mesterséges újratelepítés ettől sokkal gyorsabb, a sérült
területeken akár 60 év múlva új erdő magasodhat.
Meg kell említeni egy
alapvető tényt, amelynek a tátrai erdők viszonylag gyenge ellenálló
képességüket köszönhetik. A XX. század 30-as éveiben azokon a területeken, ahol
korábban legelők voltak, lucfenyők beültetésével monokultúrákat hoztak létre,
amely káros hatással volt a biológiai sokszínűségre, a helyi ökoszisztémára. Az
erdőgazdálkodást abban az időben a lucfenyő-mánia jellemezte.
Az erdészek mára
megtanulták, hogy az új tátrai erdőkben a lucfenyőnek csak kb. 60 %-ban kell
megjelennie. A biodiverzitás biztosítja a fenyők és a bükk együttélését, amely
nagyon jellemző a Kárpátok erdeire. Ezzel az új filozófiával nem teljesen
értenek egyet a gyógyfürdők vezetői, akik arra panaszkodnak, hogy a légúti
problémák kezelése nagyobb számú fenyő telepítését tenné szükségessé.
A 2004-es szélvihar
által érintett terület 50 km hosszú, és mintegy 5 km széles volt. A szélvihart
követő szúcsapás hatalmas károkat okozott azokban az egészséges erdőkben,
melyek túlélték a szélvihar pusztítását. A rovarok támadásának ezek az erdők
nem tudnak ellenállni.
Ha a környezetvédők nem
akadályozták volna meg az erdészeket a munkában, a szúkárok jelentősen kisebbek
lennének, és a Tátrát ért szúcsapás minden bizonnyal nem lenne ilyen hatalmas
mértékű.
A legmegdöbbentőbb az
a tény, hogy nem a józan ész, hanem a természetvédelmi egyesületek lobbija
kerekedett felül. Hiszünk a természet erejéről szóló szép szavakban, bár a
természet haldoklik a kezeink között…
