120 éve érkezett az első vonat Tátralomnicra Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2015/09/01
Hirdetés
120 évvel ezelőtt, 1895. szeptember 1-én érkezett az első vonat a Magas-Tátrába, mégpedig Poprádról Tarpatakon át Tátralomnicra. A vasúti összeköttetés megvalósítása jelentős lépés volt abban az irányban, hogy a Magas-Tátra elérhetővé váljon nem csak Magyarország, de szinte teljes Közép-Európa gazdagabb rétegei számára. Ez nagyon gyorsan tükröződött nem csak a vendégek összetételében, de a Tátra gyors ütemű fejlődésében is. Az első vasútvonal kiépítését, és a Popráddal történő vasúti összeköttetés megvalósítását hatalmas rivalizálás előzte meg. Értelemszerűen Ótátrafüredre kellett volna kiépíteni az első vasútvonalat, amely abban az időben már ismert turistaközpont volt.

Az újonnan alapított, és az állam által preferált Tátralomnicot viszont klimatikus gyógyfürdővé kívánták fejleszteni, melyhez nagy segítséget jelenthetett egy vasútvonal kiépítése Kakaslomnicról. A két település közöttii rivalizálást végül is egy, a helyszínre küldött bizottság oldotta meg, amely 1894 szeptemberében mindkét pályázatot értékelte, és végül is Tátralomnic kapta meg a vasútvonal kiépítésére szánt koncessziót, Ótátrafüred viszont egy jövőbeni összekapcsolásra kapott ígéretet. Mivel kevés földmunkát igényelt, a 9,2 km hosszú pálya építési munkái gyors ütemben haladtak, 1895. április 1-től 411 munkás dolgozott az építkezésen, az első gőzmozdony már július 17-én próbautat tett. Öt hónapos építkezés, ezzel együtt 350 000 korona felhasználása után 1895. szeptember 1-én megérkezett az első vonat Tátralomnicra. A vasút eleinte csak szezonális jelleggel, július 15-től szeptember 15-ig közlekedett, de néhány éven belül, egy tulajdonosváltást követően egész évre kiterjesztették a közlekedését.
A 10 évvel később megnyitott tátralomnici Palota Szálló építése idején Pfinn József keskeny nyomtávú fogaskerekű vasutat tervezett a vasútállomás és a szálló között, de tervei megmaradtak a tervezőaasztalon.

Forrás: http://www.tatry.sk; http://sk.wikipedia.org; Ivan Bohuš: Od ohnísk a kolíb po Tatranské osady
Hirdetés
Hirdetés