2015. július 18., szombat

150 éve született Déry József

150 évvel ezelőtt, 1865. július 18-án született Déry József (1865-1937) ítélőtáblai bíró, festő, a XIX.-XX. század fordulójának egyik legjobb magyar hegymászója, Téry Ödön veje. Déry elsősorban az Öt-tavi-katlant övező csúcsok meghódításában vette ki részét, ő mászta meg elsőként 1896. július 22-én a Vörös-tor­nyot a Vörös-torony-hágóból, 1901. augusztus 23-án pedig Benkó Mihály társaságában a jellegzetes alakú (háromszög formájú, 2169 m magas) Sárga-falat a keleti szakadékon keresztül, mindkétszer id. Hunsdorfer János vezetésével. 1896. július 21-én szintén Hunsdorfer vezetésével megmászta az Öt-tavi-katlant övező csúcsok egy addig névtelen, csipkézett ormát, amelyet az Magyar Turista Egyesület 1900-ban Déry-csúcsnak keresztelt el. Hegymászó túrái mellett 20 éven át volt a Turisták Lapjának szerkesztője, a folyóiratban 1894-től közel 100 cikket írt, gyakran saját rajzaival, fényképeivel illusztrálva. Tátrai panorámaképeket is rajzolt, illetve festett, pl. a Jég-völgyi-csúcsról. 1895-től pedig az MTE különböző tisztségeit töltötte be, 1931-ben az Egyesület tiszteletbeli elnökének választották.

Forrás: Tátrai túrák, http://www.fsz.bme.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...