2015. április 1., szerda

Így jártunk a Lengyel-Tátrában

Január elején véletlenül bukkantam rá egy utazom.com-os Tátra kirándulásra. Túl sokat nem gondolkodtunk rajta, amikor láttuk, hogy Nagy Árpi lesz a túravezető és a Lengyel-Tátra az úti cél, nem hosszú és nem megerőltető távokon, így hamar jelentkeztünk a február végi 3 napos túrára.
Kivételesen elég összeszedettek voltunk, nagyon vártuk az eseményt, már egy héttel hamarabb elkezdtük rendezgetni a felszerelést, Tomi listát készített, mit kell vinni, én beszereztem némi ellátmányt, és még a Dechatlonban sikeresen meg is támogattuk a GDP-t egy kis „erre-feltétlenül-szükségem-lesz-lengyelben” túraholmival.
Reggel fél ötkor van a találkozó a Hősök terén az Időkeréknél, igen, ez tényleg nagyon korán van :). Taxival és bőrönddel érkezünk a buszhoz negyed öt után, néhány kósza álmos fej már kóvályog a busz körül, csak a sofőrünk nagyon energikus és vidám,  ő hozzá van szokva, de talán jobb is ez így, mintha fordítva lenne…

Mindenkinek dedikált helye van a buszon, lezuttyanunk, felfújjuk a nyakpárnát, és innentől kezdve Besztercebányáig hol az ablakhoz, hol Tomihoz bújva szundikálok, így gyorsan elrepül az idő. Besztercebányán tartjuk az első pihenőt, Nagy Árpi, az egyik túravezetőnk ébreszt bennünket, kapunk 45 percet a reggelire és a folyó ügyekre, a sofőrnek kötelező az állásidő, úgyhogy nem is lehetne kevesebb a szünet. Az álmos fejek kibújnak a buszból, beszivárgunk és elfoglaljuk a benzinkutat, egy kis kávé, egy kis szendvics, egy kis mozgás, aztán indulunk tovább.
Innentől viszont már nincs alvás, ki is világosodott, bár az idő borús, szemerkél az eső, de megindul az információáradat is Árpinak köszönhetően. Árpi két lábon járó lexikon, amerre megyünk, mindenről mesél, észrevétlenül röppen el az utazás hátralévő része, és közben sok tudással leszünk gazdagabbak. A lengyel határt átlépve teljes képet kapunk az országról, hallgatjuk a tudnivalókat például a földrajzáról - bár Lengyelország nagy része síkság, a déli határon a Szudéták és a Kárpátok a Tátrával sok turistát vonz kirándulni más országokból is.
Lengyelország történelme sok ponton hasonlít a miénkre, a magyar vonatkozásokra Árpi külön felhívja a figyelmet. Mesél I. Mieszkó-ról, aki a lengyelek „Szent Istvánja” és aki helyett a mi Istvánunk kapta meg a pápától a koronát, amelyet eredetileg a lengyel királynak szántak volna. Szó esik az esztergomi születés Árpád-házi Szent Kingáról, IV. Béla király lányáról, akit a lengyel fejedelemhez adtak feleségül, bár a házasság szűz maradt, nem hálták el a királylány fogadalma miatt, amelyet a férj tiszteletben is tartott, így gyermekük nem született. Szent Kinga ma Lengyelország egyik védőszentje és a lengyel-magyar barátság szövődésének is fontos láncszeme lett.
Az ország történelmében később is feltűnnek magyar szereplők, ahogy a miénkben is lengyelek: Nagy Lajos, Dobzse László, Báthory István. Magyarország három részre szakadásához hasonlóan a lengyelek is megélték az ország felosztását, de ők még rosszabb helyzetbe kerültek, amikor 1793-ben a három szomszéd, Oroszország, Ausztria és Poroszország felosztották egymás között Lengyelország teljes területét, így az megszűnt független államnak lenni és bár a XIX. század első felében létrehozták a Lengyel Királyságot, ennek királya a orosz cár lett, így a felosztás ténye 1918-ig lényegileg nem változott.
Nem marad el a lengyel-magyar barátság történelmi gyökereinek felidézése, és az, hogy is fest mindez napjainkban. A híres „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki” (magyarul lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát), Árpi szerint bárhol hangzik fel a Lengyelországban egy kocsmában, nagyon nagy valószínűséggel a szomszéd asztalnál ülő lengyelek fogják tudni folytatni, a magyarokat szeretik Lengyelországban, és élénken él bennük a barátság. Egy új kutatás szerint genetikai kapocs is van a két nép között, mert egy bizonyos mutáció e két nemzet génállományában fordul elő Európában a leggyakrabban, amiből arra következtetnek, hogy a két nép közös őstől származik.
Ahogy átérünk Lengyelországba, a Chocholów nevű faluban hamar feltűnnek az első górál faházak, amelyek ennek a tájéknak jellegzetes elemei. A górálok a lengyel-szlovák határon élő népcsoport, elsősorban földművelésből, pásztorkodásból és sajtkészítésből élnek, de ma már egyre többen dolgoznak a turizmusban, az idegenforgalomban is. A népszokásaikat és hagyományaikat a mai napig őrzik, Zakopane egyik jelképe a fekete górál kalap, amelyből rengeteg látunk majd az utazásunk során is. A házaik gyönyörűen díszített gerendákból és rönkökből épültek, az alapjuk szépen lekerekített folyami kövekből áll, a tetejüket fazsindely borítja. A hagyomány szerint évente egyszer szappanos vízzel lesúrolják a házakat, ez a különleges védelem a számukra :) Ma már az Unesco világörökség részei. A házak között vannak többszintesek, látunk két-, három-, de négyszintes építésűeket is, ahogy ugyanis Árpi meséli nekünk, a lengyeleknek nagyon fontos a család, itt a fiatal párok házasságkötés után nem rögtön a különköltözés és a saját, külön élet felépítésén dolgoznak, hanem együtt élnek a korábbi családdal, szintenként és generációnként megosztva a házat, legalul laknak a legidősebbek, a nagyszülők. Nagyon szeretem a fát, a fából készült használati tárgyakat, és a faházakat is, úgyhogy vágyódással nézegetem a szebbnél-szebb épületeket.
Hamarosan megérkezünk a Kiry nevű parkolóba, ahonnan az első napi laza túránk indul a Zakopane környékén a legszebbiknek tartott és leglátogatottabb völgybe, a Kościelisko-ba. Most már ragyog a napsütés, körülöttünk minden csupa hó, így előkerülnek a napszemüvegek, hogy ne kelljen hunyorogni a fényorgiában, hanem lássunk is valamit a minket körülölelő hegyekből.
A Lengyel-Tátra teljes területe természetvédelmi terület, a nemzeti parkba belépés csak belépővel lehetséges, úgyhogy csak a gyors sorbaállást és jegyvásárlást követően tudunk megindulni. A belépő vásárlásakor felfedezünk egy pecsétet, a Kék túrás hagyományok szellemében – más lehetőséget egyelőre nem találván – a jegyünk hátulját nyomatoljuk meg, egy zerge rajza látható rajta.
A teljes cikk a TúraJuci.blog.hu oldalon olvasható.

Forrás és fotó: http://turajuci.blog.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...