![]()
A Tátra főgerincének bejárása történetében kétségkívül Pavel Pochylý
volt az első igazi rekorder, aki 35 évvel ezelőtt, 1979. február 23. és március
9. között járta végig elsőként télen a hegység főgerincét. Pochylý a legendás
„Pókok” egyike volt, akik a hatvanas években új fejezetet nyitottak a tátrai
extrém hegymászásban. 35 évvel ezelőtt megszakítás, depók és segédcsapat
nélkül, egyetlen csúcsot sem kihagyva bejárta a teljes főgerincet a
Liptóhutai-nyeregtől a Bélai-Tátráig. Többek között megmászta a
Keleti-Vaskapu-csúcs felszökését is, csak ez két napig tartott! Ezt a nem
mindennapi teljesítményt hegymászó tevékenységének több éves kényszerű
megszakítása (börtönbüntetése) után hajtotta végre, és az időjárás sem
kedvezett neki. A Hátsó-Szmrecsini-csorba – Keleti-Vaskapu-hágó közötti
szakaszon négy napon keresztül együtt haladt egy cseh hármassal. Az utolsó
mászónap, a Barlang-hegy – Farcsík szakasz után a végkimerültség állapotában
érkezett meg Tátralomnicra. Pavel Pochylý mászását sokan a tátrai hegymászás
legnagyobb teljesítményének tartják.
Pavel Pochylýt az extrém hegymászás úttörőjének, egyben az
évszázad hegymászójának tartják a Tátrában. Pályafutása során több mint 300
mászótúrát hajtott végre a Tátrában, szinte minden nagyobb falon voltak első
megmászásai (a Ganek-karzaton például öt első mászás), valamint egyes lengyel
falon is (Vadorzó-kilátó / Kazalnica Mięguszowiecka). Több téli első mászás
résztvevője, a legendás, a lengyelek által „Pókok”-nak elnevezett csoport
vezetője. 1979-ben hajtotta végre a Tátra teljes főgerincének első téli,
szólóban, támogatás nélkül végrehajtott bejárást. Az alábbiakban Pavel Pochylý
saját beszámolója olvasható az 1979-es sikeres téli főgerincmászásról.
„Február 23. és március 9. között végigjártam a Tátra
hegység teljes főgerincét, a Liptóhutai-nyeregtől (Hutianske sedlo) a
Bélai-Tátra végéig. A felkészülés során a teljes útvonalat hét szakaszra
osztottam:
1. etap: Liptóhutai-nyereg (Hutnianske sedlo) – Gáspár-csúcs
(Kasprov vrch)
2. etap: Gáspár-csúcs (Kasprov vrch) – Hunfalvy-hágó (sedlo
Váha)
3. etap: Hunfalvy-hágó (sedlo Váha) – Vaskapu-hágó (Železná
brána)
4. etap: Vaskapu-hágó (Železná brána) – Lengyel-nyereg
(Poľský hrebeň)
5. etap: Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň) – Kis-nyereg-hágó
(Sedielko)
6. etap: Kis-nyereg-hágó (Sedielko) – Kopa-hágó (Kopské
sedlo)
7. etap: Kopa-hágó (Kopské sedlo) – Bélai-Tátra egésze (celé
Belianske Tatry).
Az út leírása:
1979. február 23-án, pénteken 19:30-kor indultam a
Liptóhutai-nyeregből (Hutianske sedlo). Két óra múlva az erdő felső határán
bivakoltam. A következő napon a jó idő és a kitűnő hóviszonyok miatt eljutottam
a Bánya-nyeregbe (Baníkovské sedlo), ahol ismét bivakoltam. Ezt „Tüzes bivaknak”
neveztem el, ahogy a 9 évvel korábbi, csoportos téli főgerinc bejárási kísérlet
során, úgy itt most is begyújtottam a benzinfőzőt.
Hogy a történelem megismétli önmagát, arról egy nappal
később, február 25-én is meggyőződhettem. Kedvezőtlenné vált az időjárás, erős
szél és havazás kezdődött. Kétszer is eltévedtem a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč)
alatt, majd a Volovecen (Volovec) az 1970-eshez hasonlóan „katasztrófa”
bivakban töltöttem az éjszakát. Az erős szél másnap, február 26-án is
folytatódott, ekkor a felhők felett jártam, így jó látási viszonyok mellett
értem fel a Lengyel-Toman-hegyre (Poľská Tomanová), ahol ismét bivakoltam.
Február 27-én jó idő volt, de erős szél fújt, és erősen
fagyott. Kezdtek fáradni a lábaim, és első alkalommal vettem be a fagyási
sérülések elleni gyógyszeremet (Xanidil-retard). A testem azonban nagyon
rosszul reagált rá, ezért ezt később nem használtam, ezt később a Peviton nevű
gyógyszerrel váltottam fel. Ezen a napon jelentkeztek az első nehézségek a
bakancsommal, kétségbeesett harcot folytattam a fagyás elkerülése érdekében. A
mászás hátralévő napjai során rendszeresen, minden második nap hóval
masszíroztam a lábamat, majd lábkenőccsel dörzsöltem be.
Február 27-én befejeztem az első szakaszt a
Nyugati-Tátrában, és a délutáni órákban a Gáspár-csúcsról (Kasprov vrch)
megkezdtem a következő szakaszt, immár a Magas-Tátrában. Aznap közvetlenül a
Svinica (Svinica) csúcsa alatt bivakoltam.
Február 28-án nagyon rossz időben a Csubrina (Čubrina) alatt
találkoztam egy háromtagú cseh hegymászócsapattal, akik félig expedíciós
stílusban mászták a hegység főgerincét. Elfogadtam meghívásukat, és velük egy
sátorban bivakoltam. Ez volt a legrosszabb bivak, amit valaha átéltem. Az
éjszaka során három alkalommal teljesen betemette a hó a sátrat, és csak a
szerencsének köszönhettük, hogy nem történt katasztrófa. A fiúk innen tartották
velem a tempót a Hunfalvy-hágóig (Sedlo Váha), így ezt a szakaszt együtt tettük
meg. Csak valamivel később, a Vaskapu-hágónál (Železná brána) vesztettem őket
szem elől.
Március 1. – még mindig nagyon rossz volt az idő, csak a
Vadorzó-hágóig (Mengusovské sedlo) jutottam, ahol bivakoltam. Március 2-án
reggel szép idő volt, de délután ismét romlott az időjárás. Ezen a napon egy
menetben eljutottam a Hunfalvy-hágóig (Sedlo Váha), ahová március 3-án, reggel
5 órakor érkeztem meg. Négy órával később megérkeztek a Csubrinán a sátrukban
vendégül látó barátaim is. A nap hátralévő részét ruháim szárítására, a
felszerelésem karbantartására és pihenésre használtam. Ezzel tulajdonképpen
befejeztem a második etapot.
Március 4-én a Hunfalvy-hágóból indulva nagyon szép időben
egy nap alatt abszolváltam a harmadik szakaszt, amely a Vaskapu-hágóban
(Železná brána) ért végett, aznap ott bivakoltam.
Március 5-én megérkeztem a teljes útvonal technikailag
legnehezebb részéhez (Keleti-Vaskapu-csúcs / Východný železný štít). Nagyon
rossz körülmények (köd, szél, fagy) kevesebb, mint két hosszt másztam, és mivel
úgy tűnt, a falban leszek kénytelen bivakolni, inkább visszaereszkedtem a
nyeregbe, ahol aztán bivakoltam.
Március 6-án javult az idő, így délelőtt a Korosadowicz-úton
(V-VI), majd a Tille-élen (VA2) felmásztam a Keleti-Vaskapu-csúcsra (Východný
železný štít). Még ugyanezen a napon, szép időben eljutottam a
Hátsó-Gerlachfalvy-csúcsig (Zadný Gerlachovský štít). Éjszaka ismét rossz
irányban változott az időjárás, szélvihar és köd nehezítette életemet.
Másnap a nap folyamán javult az időjárás, így eljutottam a
Jávor-csúcsig (Malý Javorový štít). Itt tulajdonképpen befejeztem a negyedik
etapot, amely eredetileg csak a Lengyel-nyeregig (Polský hrebeň) tartott volna.
Március 8. – a legrosszabb idő a teljes mászás során. 80
km/órás viharos szél, köd, havazás. Katasztrofális körülmények között este
11:00 órára sikerült feljutnom a Vörös-tavi-csúcs (Kolový štít) tetejére, ahol
egy kétségbeesett bivakot kellett túlélnem (ekkor már 24 órája nem ettem semmi
meleget).
Március 9, reggel – tovább tombolt a vihar, de a felhők
felett voltam, így jó látási viszonyok közepette reggel 9-kor megérkeztem a
Fehér-tavi-csúcsra (Jahňacý štít). A Fehér-tavi-csúcsról a Kopa-hágóba (Kopské
sedlo) történő ereszkedés közben felsőtestem teljesen megmerevedett. Erős
fájdalmat éreztem, ami a bénultság következménye, a fájdalmat nyugtatókkal
(Valoron) próbáltam csökkenteni. A nyugtató szedésének azonban katasztrofális
következményei lettek, hiszen a testem fájdalommentes, eufórikus állapotba
került, de elveszítettem koordinációs képességeimet és egyensúlyérzékemet. Meg
kellett várnom, amíg elmúlik a nyugtatók hatása, majd nagy fájdalmak közepette
ereszkedtem le a Kopa-hágóba. Ez az ereszkedés négy és fél órán át tartott.
A Kopa-hágóban kerestem egy szélvédett helyet, és egyszerre
bevettem 5 tabletta B-komplex vitamint. A napos, szélvédett helyen aztán fél
óra alatt eltűnt a bénulás okozta fájdalom. A Kopa-hágóból délután a
Hátsó-Rézaknák völgyén (Žadný Meďodoly) át leereszkedtem a Bélai-Tátra északi
végébe (ezen a szakaszon elkísért a testvérem, aki rejtélyes módon jelent meg a
hágóban).
A Hátsó-Rézaknák völgyéből felmentem a Barlang-hegyre (Nový,
a Murányt /Muráň/ ugyanis a nagy ködben nem találtam), ahonnan északról dél
felé mentem végig a Bélai-Tátra főgerincén. A főgerincről a Stežkyn keresztül a
Zsázsa-forráshoz (Šalviový prameň) ereszkedtem le, ahová kb. 11:45-kor érkeztem
meg. Ezután kb. másfél óra múlva, március 10-én Tátralomnicra megérkezve ismét
visszatértem a civilizációba.”
Ruházat és étkezés
A mászás sikere tulajdonképpen két alapvető kérdés
megoldásán alapult. E kettő a ruházat és az étkezés.
A ruházat
Az öltözködést az 1970-es túrán használt műszőrme-ruházat
továbbfejlesztésével oldottam meg. Az eredeti kétrészes darabból egyetlen összevarrt
kezeslábas készült, pontosan a testre igazítva. Alsóöltözetnek egy pamut
kezeslábast használtam. Ezt a két réteget az egész mászás alatt nem vettem le
magamról. Felső rétegnek egy standard szilon szélkabátot és vízhatlan szilon
nadrágot használtam (a ruházatnak ez a része nem bizonyult megfelelőnek).
Az étkezés
Úgy döntöttem, hogy előre miden napra étlapot készítek
pontosan kiszámított kalóriaérték szerint. A magammal vitt élelmiszerek teljes
kalóriaértéke 82 500 kcal volt. Ez a mennyiség 30 napos hegyi tartózkodásra
elegendő, de az egy napra jutó 2750 kcal alig több mint a napi minimális
szükséglet, amit a szervezetem mindenképpen igényel (ez kb. 2000 kcal). Maximum
30 napra készültem a tíz évvel ezelőtti tapasztalatok alapján, ekkor – a gerinctúra
időszakában – a körülmények a legrosszabbak voltak az utolsó száz évben.
Elvileg számolnom kellett azzal a lehetőséggel is, hogy ezek
a körülmények megismétlődhetnek. De reális feltételezés szerint abban az
időszakban amikorra a mászást terveztem, átlagos körülmények lesznek, ekkor a
mászás 15-20 napig tartana. Ebben az esetben egy napra 4125-5500 kcal jut, azaz
megvan az a szükséges adag, amit a szervezetem maximális teljesítmény
kifejtéséhez igényel.
Az étkezés rendszere ezenkívül azon is alapult, hogy az
ennivalót nem csak minden napra osztottam fel, hanem szakaszok szerint is.
Minden szakaszra meghatároztam a napok minimális és maximális számát amennyi
idő alatt meg lehet tenni. Mivel sikerült több szakaszt is a tervezett minimális
időben teljesítenem (pl. a Hutnianske sedlo – Kasprov vrch szakaszt – a maximális
idő: hat nap, a minimális idő: három nap, ténylegesen három és fél nap lett),
így élelmiszer-fölöslegem maradt amelyre többet nem volt szükségem, ezt el is
dobáltam, ezzel csökkentve a súlyt és gyorsabb haladást tettem lehetővé a
további szakaszokon.
Az élelmiszerek teljes súlya csomagolással együtt 14 kg
volt. Ebből 4,5 kg hús 1,5 kg zöldséggel elkészítve és szétosztva 15 adagra 40
dkg-onként. Mindez műanyag zacskókban lefagyasztva. A hús elkészítésekor úgy
jártunk el, hogy a dehidratáció a maximális legyen. További 1,5 kg húst vittem
magammal füstölt hús formájában, 10 db 15 dkg-os csomagban. Ezeket az adagokat
szeletelt sajttal (kenyér helyett) műanyag tasakokba csomagoltam. További
élelmiszerek: tejpor 1.5 kg, zabpehely, pudingok, 1,5 kg szárított krumplipüré,
0,5 kg csokoládé, levesporok 1 kg, tea, 0,3 kg mazsola.
Vacsora: Egy adag hús hólében megfőzve, krumplipürével
besűrítve (egy tele kislábas – mindig csak a felét fogyasztottam el, a másik
fele megmaradt reggelre), egy liter húsleves, fél liter tea (a másik fél liter
megmaradt éjszakára).
Reggeli: A húsmaradék estéről, sűrű levesnek elkészítve,
zabkása pudinggal.
Ebéd: Egy liter tea vagy húsleves, egy adag füstölt hús. A
mindennapi táplálkozás részeként bevettem egy adag ásványianyag-pótló port is,
így az egész út során nem volt problémám a dehidratációval.
Más felszerelések és egyéb kellékek: Öltözet: pamut
kezeslábas, műszőr kezeslábas (Bonekan anyag – a bolyhosabb fajta) , egyszerű
szilon szélkabát, katonai símaszk, két pár térdharisnya, két pár gyapjúkesztyű
(egyujjas), két pár szőrmekesztyű, kamásli, magas szárú bakancs (Duplex –
Poprad), síszemüveg (Carrera), két pár speciális gyapjú érmelegítő.
Hegymászófelszerelés: Egy darab 56 méteres lengyel
segédkötél, hevederek és kötélgyűrűk 10 m, 10 db. NDK alumínium-karabíner, 25
falszög, Cassin márkájú jégkalapács, Salewa hágóvas, Hindukús hátizsák, szegre
akasztható zdiarsky zsák függőbivakhoz, egy normál zdiarsky zsák, német
mászósisak.
Egyéb felszerelés: Egy darab lengyel benzinfőző + 5 liter
benzin, Bluet gázfőző + 5 db gáztartály, gyufa, szilárd alkohol, benzingyújtó,
kétrészes láboskészlet, teáskanna, termosz, kanál, kés, konzervnyitó.
Gyógyszer: Xanidil-retard (Peviton), Vaboron, Fenmetrazin,
neopeviton kenőcs, Spofavit, B-komplex, Celaskon, ásványianyag pótló por 4
csomag, kötszer.
A hátizsák teljes súlya 30,5 kg lett, ez 8 kg-al több mint
az elméleti számításom. A súlykülönbözetet a nem megfelelő felszerelés okozta.
(függőbivakhoz való háromszemélyes zdiarsky zsák, síeléshez való lábmelegítő –
hálózsák helyett, nem megfelelő főzők és kötél). Olyan minőségi felszerelés,
ami egy hasonló jellegű vállalkozás követelményeinek megfelelne, jelenleg
nálunk nem elérhető.
Miért vágtam neki
Visszatérésem után gyakran feltették nekem a kérdést, hogy
miért határoztam el magam erre a mászásra. Ahogy életembe többször is
visszatértem a hegymászóéletmódhoz, a fiatalabb mászókkal folytatott
beszélgetéseim során arra nézetre jutottam, hogy bizonyos mértékben megragadtam
a fejlődésnek egy elavultabb fokán – legfőképpen ami a hegymászó-gondolkodást
illeti. Amikor kifejtettem azt a nézetemet, hogy azok az új technikai eszközök
és a tapasztalatok, amelyek a Csehszlovákiában és a világban végbement
fejlődésből adódtak (eltávolodás az óriásexpedícióktól – a nehéz falak
expedíciós leküzdésétől – fordulat a klasszikus hegymászás modernebb formái
felé) saját körülményeink között is alkalmazhatóak lennének, akkor utópista
teoretikusnak tartottak.
Ezért határoztam el magam egy olyan kísérletre, amely
igazolhatja elképzeléseimet. A különböző lehetőségek közül azt választottam,
amely a leglogikusabbnak, de egyben a legbonyolultabbnak is tűnt – a teljes
Tátra-gerinc bejárását előzetes készletek elhelyezése és támogatócsapat
segítsége nélkül.
Még egy kérdésre szeretnék választ adni: miért indultam
egyedül? Az előkészítés során és az anyagok tervezésénél nem számoltam azzal,
hogy egyedül fogok menni. Manapság a szólómászásnak nagy jelentőséget
tulajdonítanak – sokkal nagyobbat, mint amekkora a valóságban van. A
szólómászást egyaránt csodálat veszi körül laikus és nem laikus körökben is, és
a csapatban teljesített mászások fölé helyezik. Én személyesen kategorikusan
ellenzem ezt a hozzáállást a szólómászáshoz, de ebben az esetben hideg
számítással és meggyőződésem ellenére elhatároztam, hogy ezt a mászást szólóban
teljesítem.
Magam részéről csúcsteljesítménynek mégis a csapatban
teljesített mászásokat tekintem. Ezek a teljesítmények pszichésen is nagyobb
követelményt jelentenek. Szólóban a mászó csak sajátmagáért felel. A felelősség
mértékét is maga határozza meg, csak a saját személyére tekintettel. A hibák,
mulasztások és azok következményei is egyedül csak önmagát érintik. A csapatban
történő mászásnál a felelősség mértéke megnő, és így megsokszorozódik a
pszichikai teher is – negatív és pozitív értelemben egyaránt.
Ez csak az egyik alapvető pont a szólómászások
mérlegelésénél. A téma szélesebb körű megfontolása nem tárgya ennek a cikknek.
Ez a téma egy külön cikket és kiterjedt vitát érdemelne. Arról azonban meg
vagyok győződve, hogy a jelenlegi a csehszlovák hegymászás képes sok olyan kiváló
hegymászót felmutatni, akik az anyagi-technikai jellegű problémák megoldása és
elhárítása, valamint a hegymászó-gondolkodásban még meglévő elavult tendenciák
leküzdése után képesek lesznek világszínvonalú mászások végrehajtására – a magashegységekben
jelentősen kisebb költségvetéssel annál, ahogyan az ma történik.
