Fizetőssé válhat a belépés a Magas-Tátra védett részeire Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/09/18
Hirdetés
Fizetőssé tenné a Magas-Tátra és az észak-szlovákiai Pieninek védett területeire való belépést a szlovák állami környezetvédelmi felügyelet (SOP) - közölte az intézmény illetékeseire hivatkozva egy szlovák gazdasági lap kedden. A tervek szerint a belépőkből befolyó összeget a túraútvonalak karbantartására, valamint a hegyi turizmushoz kötődő infrastruktúra kiépítésére fordítanák.
Az alapötlet nem számít teljesen újnak a régióban, hiszen a Tátra lengyelországi részén már két évtizede szednek belépőket, ezek ára egy felnőtt esetében egy eurónak megfelelő összeget tesz ki – számolt be a részletekről a szlovák lap, amely szerint a Tátra védett területein is hasonló belépőárban gondolkoznak a környezetvédők.

Szlovákiában jelenleg csak a Szlovák Paradicsom (Slovenský Raj) területére való belépésért kell fizetni, itt egy felnőtt jegy ára másfél euró, a gyerekek után és a nyugdíjasoknak pedig 50 eurócentet kell fizetni. A Szlovák Paradicsomban azonban a helyi önkormányzatok, nem pedig a környezetvédők kapják a jegyeladásból befolyt összeget.
A belépők bevezetése tervének hátterében a lap szerint az állhat, hogy bár az állami környezetvédőknek eddig is lett volna módjuk arra, hogy a védett területeken belépőt szedjenek, arra azért nem kerítettek sort, mert a beszedett pénz a központi környezetvédelmi alapba folyt volna. A jövő évtől azonban ezen a téren hatásköri változások állnak be és így a belépőkből származó bevétellel már közvetlenül a környezetvédők gazdálkodhatnak.
A belépők bevezetése a jövő évben esedékes, addig azonban még döntésnek kell születnie arról, hogy az intézkedés konkrétan mely területeket érinti. A döntést várhatóan még egyeztetések sora előzi meg, mivel azoknak a területeknek egy része, amelyeken az SOP a belépőt bevezetné, nem állami tulajdonú, hanem egyházi és magánkézben lévő terület.

Hirdetés
Hirdetés