Sok áldozatot szedett a hosszú tél a zergék között Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/05/21
Hirdetés
Az elmúlt télen szokatlanul sok, eddig 20 elpusztult zerge tetemét találták meg a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészetének (TANAP) munkatársai. „A boncolások azt mutatták, hogy pusztulásukat hiúztámadás, nagy magasságból történő lezuhanás, illetve a téli körülmények által okozott kimerültség okozta” – mondta el Jozef Hybler, a TANAP zoológusa. Az elmúlt télen bőséges volt a hó a Tátrában, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a zergék sokkal alacsonyabban fekvő területekre húzódtak, mint általában. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az egyik elhullott zerge tetemét a Poprádi-tó villamos vasúti megállóhely közelében találták meg. „A zergének ez rendkívül alacsony magasságnak számít. Tátrai zergével általában nem találkozunk az erdőzónában. Valószínűleg egy fenevad elől menekült ilyen mélyen az erdőbe” – tette hozzá Hybler. Ilyen esetre még azok az erdészek sem emlékeznek, akik már több mint 30 éve járják a Tátrát.

 

Különösen sok tetem bukkant elő február és március fordulóján, amikor a Vázseci- és a Menguszfalvi-völgyben néhány nap alatt 13 elpusztult zergét találtak. Közülük többnek a boncolása azt állapította meg, hogy pusztulásukért a hiúzok a felelősek, melyek közül egyes példányok gyakorlatilag a zergékre specializálódtak. A magas hótakaró, amely ezen a télen jellemezte a Tátrát, kedvez a hiúzoknak, mivel ennek köszönhetően a zerge könnyebb zsákmányt jelent számukra. „Volt olyan helyszín, ahol négy zergét is találtunk, valamennyit hiúz támadta meg és pusztította el” – tette hozzá a szakember. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a hiúzok csoportosan támadtak. A hiúzok által megtámadott zergék legtöbbje fiatal példány volt, a szakember szerint pedig a fiatalabb és kevésbé tapasztalt zergékkel a hiúz könnyebben elbánik.

 

„Az elhullott zergék maradványai a medvéket is előcsalogatják, akik téli barlangjukból előbújva keresik az ilyen energiabombákat” – mondta a zoológus. Az sem zárható ki, hogy egyes példányok pusztulását farkasok okozták. Ennek megállapítása nagyon nehéz. „Ha egy farkasfalka megtámad egy zergét, nem sok marad belőle” – mondta Hybler.
Ebben az évben az erdészek nem találkozta orvvadászok nyomaival. „Nem volt egyetlen olyan eset sem, amikor orvvadászat jeleivel találkoztunk volna a nemzeti park területén” – mondta el a szakember. Mindazonáltal az a 20 elpusztult zerge, melynek tetemét megtalálták a nemzeti park erdészei, Hybler szerint csak a töredéke annak, amennyi elpusztult e tél folyamán. „Arra számítunk, hogy a Tátrában élő több mint 1000 zergéből ennél sokkal többen elpusztultak a tél folyamán” – mondta Hybler. A télnek a zergék állományára gyakorolt hatását az erdészek és a természetvédők csak tavasszal tudják majd értékelni, amikor a zergeszámlálás tényleges adatait összevetik az elmúlt évi adatokkal. Bár az előző télen keményebb volt a fagy, de a hegyekben nem volt olyan nagy mennyiségű és olyan sokáig kitartó hótakaró, mint ezen a télen. A szokásos tavaszi zergeszámlálást június második felében végzik el a nemzeti park területén.
Forrás: https://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: spravatanap.org
Hirdetés
Hirdetés