2013. március 29., péntek

Téli túrák a Magas-Tátrában – I.

A Magas-Tátra Poprádról nézve
Horn K. Lajos és Serényi Jenő, a XX. század elejének kiváló hazai hegymászói 1907-ben, a húsvéti ünnepek napjaiban téli túrát tettek a Magas-Tátrában, a Felkai-völgyben. Valamiféle különös véletlen folytán abban az évben Húsvét vasárnapja ugyanúgy március 31-re esik, mint 2013-ban, így a www.magas-tatra.info oldalon napra pontosan 106 évvel a túra után olvasható a két hegymászó élményekkel teli túrájának leírása. Túrájukról még abban az évben a „Turisták Lapja” XIX. évfolyamának 5-7. (május-július) számában számoltak be. A kirándulás első két napjának eseményeit Horn K. Lajos, a harmadik-negyedik nap eseményeit pedig Serényi Jenő vetette papírra. Az alábbiakban a túra első napjának eseményeit, a Tátrába, valamint a Sziléziai-házhoz történő megérkezésük leírása olvasható. A cikk írója rendkívül jól érzékelteti az utazás részleteit, sorait olvasva szinte magunk előtt látjuk a tájat, az embereket, a menedékházat, annak hóval befútt, hideg szobáit. A pénteki nap leírása után holnap és holnapután a további napok eseményeivel folytatódik a történet (az írást az eredeti helyesírással adom közre).

I. Utban a Sziléziai menedékházhoz.

1907. év nagypéntekje virrad már keleten. A zakatoló vonat ablakaiból gyönyörködünk a téli tájban. A vasúti töltés mellett kanyargó Hernád habjaiból nem látunk, nem hallunk semmit, még jégpánczél alatt rejtőzködnek. Az idei szokatlan kemény tél fehér hímpora még vastagon takarja a réteket és hegyoldalakat, melyek fölött robogó vonatunkat megelőzve rohan tova sóvár tekintetünk, kutatva czélunkat, ideálunkat.
A Mekka felé haladó karavánok zarándokai nem leshetik oly türelmetlenül szent városuk feltűntét, mint a hogy mi várjuk régi jó ismerősünk felbukkanását. Közeledünk Szepes-Olaszi felé, vonatunk egy nagyot kanyarog és látjuk kibontakozni vágyaink netovábbját. Örömünk leírhatatlan. A fenséges bérczek megpillantása feledtet velünk mindent, mi földi, csak nézzük-nézzük a fehér csúcsokat s mintha mozdonyunkat is gyorsabb haladásra ösztönözné a havasi szellő, rohanása mintha gyorsulna, mintha őt is húzná az a nagy mágnes, mely évről-évre érezteti velünk vonzóerejét, úgy száguld utasaival északnyugat felé.
A Gerlachfalvi-csúcs (akkoriban Ferenc József-csúcs)
Poprád-Felka állomás, a tátrai turisták legtöbbjének kiinduló pontja, de máskép fest nyáron! Csak úgy rajzik akkor a zöldkalapos vidám sereg, kopognak a hosszú botok és nem tudom, hogy kevesebb-e a „Rucksack”, mint az ember. Az a pár halandó, ki itt lézeng most, bámulva néz reánk, nem tudván elképzelni, mit kereshetünk most télen a hegyek közt. Télen, mert tél van még idefönt márczius 29-én. Nálunk a pestbudai hegyek oldalairól már leolvadt a hó, csak a tetőkön fehérlik még belőle, hírdetvén az idei hosszú és kemény telet. De itt, hazánk északi részén vastagon borít még mindent nehezen olvadó rétege. Egy nagy fehér lepel még a poprádi sík az Alacsony-Tátrától a Magas-Tátráig. Vígan csilingel szánunk Felkán és Nagyszalókon keresztül Tátrafüred felé. Utunk mellett embermagas hófalak húzódnak (oly mélyen vágták be magukat a nemrég elmult tátrai téli szezonra igyekvők szántalpai), csak néha engedve szabad kilátást a hóborította síkságra. De a Magas-Tátra szemhatárt beszegő láncza előttünk van mindig, nincs oly magas hófal, olyan sűrű fenyves, melyen túl ne emelkednének a hóborította sziklaóriások. A csípős hideg légen keresztül még közelebbről integetnek felénk, mint nyáron, tisztábban, ezüstös fővel köszöntenek... Jövünk már, jövünk, nem kell soká ránk várnotok.
Szánunk befordul a hegység alján mindenütt végighúzódó fenyvesbe, az út innen Füredig nyílegyenes. A szemközti szalóki csúcsról hideg szellő borzongatja elgémberedett tagjainkat, önkéntelenül közelebb húzódom Serényi Jenő barátomhoz. Úgyszólván gyermekkorunk óta áldozunk a szabad természetnek, űzzük a hegyek, pár év óta a nagy hegyek kultuszát. Az egy szépért, egy ideálért rajongó szívünket újra, meg újra közelebb hozzák azon órák, melyeken ledobva a czivilizáczió béklyóit, együtt, egymást segítve, egymás életét erősen kezeink közt tartva vándorolhatunk a gigászi jég és hótömegek felé - sziklaösvényeken.
Merengésünkből felrezzenünk, a szán megáll. Lovaink szügyig állanak a süppedő poros új hóban, mely két társunkat pár nap előtt visszafordulásra kényszerítette. De mi gondolván az eshetőségre, skijeinket Budapestről magunkkal hoztuk. Mielőtt még őket felköthettük volna, át kellett esnünk a hidegben való skikenés kevésbé kellemes mulatságán, nehogy a 15 kilós hátizsák terhe alatt lesülyedve, a kátyúba ragadt szekér helyzetébe éljük be magunkat. Végre megindulunk, az első lépések olyanok, mintha sohase lett volna még lábszánnal dolgunk, mintha sohase száguldtunk volna rajta budai hegyeink lejtőin a tél folyamán. Az egy hétre való elemózsia, a hóolvasztáshoz szükséges spirituszmennyiség, kötelek, mászóvasak, hótalpak (Schneereifen) és meleg ruha terhe, valamint hosszú ski-botjaink helyett a magas hegységben sokkal használhatóbb, de a skiken való manövrirozásnál sokkal szokatlanabb jégcsákányra való nemtámaszkodhatás miatt bizony időbe került, míg szabadabban mozoghattunk és biztosabban nekivághattunk útirányunknak. Útirányunknak mondom, mert útról bizony szó sem volt. Mindent 1-2 méter magas hó borított, nem látszottak az útmenti padok, nem követhettük a fák oldalaira mázolt fehér kereszt jelzést sem, a hó annál magasabban feküdt.
Téli élet a Magas-Tátrában
A 12 órát nem harangszó, hanem gyomrunk korgása jelezte, csak most jutott eszünkbe, hogy ma még nem ettünk semmit. Éhségünket csillapítandó, egy most elhagyott villa oldalában a nélkül, hogy lábszánjainkat lecsatoltuk volna, költöttük el szalonna, kenyér, vaj, sütemény és fügéből álló ebédünket. Ízlett rettenetesen és de ízlett volna utána még egy jó pipa dohány, de szedelőzködnünk kellett, mert még nagy darab utunk volt aznapi czélunkig. Egy darabig nagyjából a felkai tóhoz vezető útirányt követtük, de később a mindent egyformán borító hóban bizony letévedtünk róla. Mentünk tehát iránytű után és folyton fölfelé. A fenyők ágait a földig hajtotta a rájuk tapadt hó- és jégréteg, gyakran, nagyon gyakran jégcsákányainkkal törtük keresztül magunkat ezeken a fenyőgátakon. Egy vágás vezet egy helyen meredeken a Szalóki csúcsnak, iránya észak-északnyugat, tehát nem egészen a mi északnyugat-nyugati irányunk, de legalább nem kellett folyton a sűrűben vergődnünk, követtük tehát felfelé az erdőhatárig, hol már túl meredeknek találtuk s lábszánjainkkal mind gyakrabban csúszunk vissza önkéntelenül, a mi éppen nem siettette előrehaladásunkat. Végre is türelmünket vesztve közvetlen az erdőhatár alatt, de most már kemény hóban traverzáltunk mindig nyugat felé a Szalóki oldalában, magunk alatt hagyva a Keresztdombot, közvetlenül befutottunk a Felkai völgybe. Még egy jó félórai kapaszkodó, melynek a Gerlachfalvi gerincz árnyékában csontkeményre fagyott haván már nyomot sem hagynak skijeink és a Sziléziai menedékház előtt csatoljuk le ½ 6 órakor, 5 órai folytonos felfelé való menetelés után őket.
A Greisiger bérlőtől még Nagyszalókon átvett kulcsokkal nyitottuk ki a gondosan elzárt menedékházat. Kétszeresen menedékház volt most ez minékünk, miután a sötétséggel beálló nagy hideg a szabadban való tartózkodást mind elviselhetetlenebbé tette. Igaz, hogy bent sem volt valami nagy meleg s nemcsak a zárt verandán, hanem majdnem minden helyiségben több-kevesebb havat találtunk, de legalább védve voltunk a kint vígan fütyülő hideg széltől. Tüzelőfát is eleget találtunk, de tüzet a konyha takaréktűzhelyében még sem sikerült csinálnom, daczára, hogy denaturált szeszkészletünk egy részét a fagyujtás problémájának sikertelen megoldására pazaroltam. Ezalatt Jenő barátom minden feltalálható ágyneműt és pokróczot a konyhába czipelt s kettőnk részére a földön pompás fekhelyet készített. Magasról világított már be a veranda zuzmarás üvegablakain a teli hold, midőn konzervek, sajt és teából álló vacsoránk elköltése után, minden felhúzható ruhadarabot testünkre öltve, mászóczipőt lábainkra húzva pihenőhelyünket felkerestük.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...