2012. május 29., kedd

Medvék sétálnak a tátrai településeken


Egy erdei iskolában váltott ki pánikot a Tátrában egy medve, mely két kisboccsal közösen keresett táplálékot az épület közelében. A gyerekeknek be kellett menekülniük az épületbe. Az incidens Tátraerdőfalván (Tatranská Lesná) történt. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) dolgozói állítják, az utóbbi időben egyre több medvével kapcsolatban kell intézkedniük, az előző éjszaka öt medvét kergettek.

"Gyorsan beparancsoltam a gyerekeket az épületbe, mikor azok kifutottak megnézni a medvebocsokat, melyek már a járdán voltak. Egy pillanatban nagyjából tíz méterre lehettem az anyjuktól, az már jelezte, hogy  támadásra készül" - írta le élményeit a természetiskolai eset egyik szemtanúja. Pavol Majko, a Nemzeti Park igazgatója szerint végül riasztólövésekkel kergették el a medvéket az épület környékéről.
Az eset jövőbeni megismétlődését a tátraerdőfalvi szeméttárolók biztonságossá tételével próbálják megelőzni, áramot vezethetnek a konténerek köré. A tegnapi nap folyamán Tátralomnic közelében is feltűnt egy medve, majd Felsőtátrafüred egyik lakásának közeléből riasztották a parkőröket. Az illetékesek szerint a helyzet komoly, a településeknek pedig csak korlátozott eszközeik vannak a medvék elleni fellépésre. A polgármesterek nehezményezik, hogy a kormányváltás, és a környezetvédelmi minisztérium élén való tisztviselőcsere is megakasztotta a probléma megoldását, minden hivatalos procedúrát elölről kell kezdeni. A legnagyobb problémát a bocsokat nevelő medvék jelentik, ugyanis azok kicsinyeiket rászoktatják arra, hogy a konténerekből táplálkozzanak. A településekhez és az emberekhez hozzászokott medvék így a jövőben is gyakran megjelennek a házak környékén, veszélyt jelentve az arra járókra.


A környezetvédelmi minisztérium képviselői és TANAP Igazgatósága jövő héten tárgyal Tátraváros vezetőségével, hogy megoldást találjanak a problémára. A környezetvédelmi tárca a lakott térségben kószáló medvék kilövését is mérlegeli. Tátravárosba minden évben bemerészkednek a medvék a lakott területekre. A fiatal medvebocsok tavasszal elmenekülnek az anyamedve mellől attól tartva, hogy az idős hímek széttépik őket. Az éhség kemény úr, arra készteti a bocsokat, hogy az emberek közelében keressenek táplálékot. A TANAP állatvédőinek olykor sikerül a hulladékkonténerekre szerelt szerkezet segítségével elfogni a medvéket. Ezt a módszert alkalmazták egy erdei iskolában és a Kő-pataki menedékháznál. A természetvédők a probléma ideiglenes megoldásának a zárt, „medvebiztos” hulladékgyűjtő konténerek beszerzését javasolják. Ezzel a módszerrel meglehet előzni, hogy a medvék éjjelente a lakóhelyek környékén bóklásszanak. Azokon a területeken, ahol előfordulhatnak medvék, a TANAP munkatársai figyelemfelkeltő táblákat és két óriásplakátot helyeztek el. Éjjelente rendszeresen járőröznek, s a szemeteskukáknál lakmározó egyedeket gumilövedékekkel, riasztópisztollyal zavarják el.
Forrás: http://www.bumm.sk, http://www.hirek.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...