140 évvel ezelőtt, 1872. május 21-én született Divald Kornél (1872–1931) művészet-történész, muzeológus, műemlék-topográfus, író, műkritikus, fotográfus, az MTA levelező tagja. Divald Károly legidősebb fiaként a bölcsészkaron folytatott tanulmányai során került kapcsolatba a művészettörténettel, a történelemmel és a régészettel.
1895-től Tarczal György álnéven rendszeresen jelentek meg publikációi. 1903-1904-ben a Szepes megyei Történelmi Társulat felkérésére bejárta az egész Szepességet, erről a körútjáról 3 kötetes műben számolt be. Gyűjtőútjai, amelyek kiterjedtek Sáros vármegyére, majd később az egész Felvidékre, felbecsülhetetlen eredményekkel jártak. Nagyrészt gyalog és lovaskocsin járta be a vidéket, mindent felírt, jegyzetelt és fényképezett. 1899 és 1919 között csaknem teljesen bejárta a Felvidék 14 megyéjét, szakszerűen és részletesen kutatva a táj művészettörténeti emlékeit. Divald Kornél főbb művei közül kiemelkedik a „Szepes vármegye művészeti emlékei I.-III”. (1905-1907), valamint a „Felvidéki séták” (1926), de ezek mellett számos művészettörténeti és szépirodalmi írása jelent meg nyomtatásban.
A csúfos sárosi humor a „Szentek fuvarosának” nevezte, ő maga pedig sajátos, kesernyés humorával olykor „műtörténeti detektívnek” nevezte magát. A "szentek fuvarosa" annyit jelent, hogy Divald Kornél évek fáradságos munkájával bejárta a felvidék nagy részét - tizennégy vármegyéjét - felkutatta annak minden félreeső faluját és ami művészettörténeti anyagot bennük talált, szentek szobrait és képeit, "elfuvarozta" Bártfára, Besztercebányára, Kassára, néha még Budapestre is. A "műtörténeti detektív" meghatározásának pedig az az értelme, hogy a sorra vett falvakban a padlásokat és kamrákat sem hagyta megtekintetlenül. Mindenhova benyitott és detektívi szimattal kereste az elhullajtott és lomtári porban eltemetett művészeti maradványokat.
1914-ben megjelent „Felvidéki históriák” című szépirodalmi művében így vall szülőföldjéről: "A Felvidék ma nem a miénk. Szívem minden érzésével ragaszkodom szűkebb hazámhoz. Hogy elvesztettük, mégis alig érzem. Lelkemben úgy él, ahogy boldogabb időkben láttam és senki sem veheti el tőlem. Még ha nincs is szemem előtt térkép, elevenen magam előtt látom mindenestül, hegyeit, völgyeit, erdőit, virágos rétjeit, szántóföldjeit, ezek hegynek föl, völgynek leszaladó tarka pásztáit, hegyek ormain búsongó várait, egymást érő városait, s még sűrűbben fehérlő falvait, régi emlékeit, jólelkű embereit."
