2012. március 23., péntek

Túra a Liptói-Tátrában – Zsári-völgy, Smrek


A Baranyec a Zsári-völgyből
Nagyon vártuk a március 15-höz kapcsolódó hosszú hétvégét, 2 vagy akár 3 napos túrát terveztünk a Tátrába. Ahogy azonban közeledett az időpont, egyre tisztábban lehetett látni, hogy bár az előrejelzések szép időt jósolnak, túlságosan erős felmelegedés várható, ami jelentősen megnöveli egy téli túra kockázatát. Így aztán a dátum közeledtével 2 naposra redukálódott a terv, ami indulás előtti este, vagyis március 15-én egynaposra szűkült egy előre nem látott megbetegedés miatt. Ilyen előzmények után vágtunk neki Katával, Tibivel és Gyuszival március 16-án a Zsári-völgynek.


Zsári-völgy; balra a Három-púp, középen a Szomorú-hágó
Korai (de mint később kiderült, talán nem elég korai) indulást követően 8 óra után néhány perccel parkoltunk le a Zsári-völgy torkolatánál lévő parkolóban. Több magyar rendszámú autó is parkolt már ott, az egyikben éppen akkor szedelőzködtek a benne ülők. Mint láttuk, hótalpakkal felszerelkezve ők is a völgyben vezető kék jelzésen indultak el. Miután összeszedtük és felszereltük magunkat, fél 9-kor mi is elindultunk felfelé. A keményre fagyott, majdhogynem jeges hófelszín miatt úgy döntöttünk, hogy már a túra kezdetén felvesszük a hágóvasakat. Ebben jóval nagyobb biztonságban lépkedtünk felfelé, ugyanakkor valószínűleg több erőnket kivette, mintha anélkül kezdtük volna a túrát.
Ahogy feljebb értünk az erdőben, egyre jobban kinyílt a látóhatár, előkerültek a fényképezőgépek, és sok rövid megálló következett, hiszen szokás szerint mindent meg szerettünk volna örökíteni. Aznap először láthattuk a Vastag-púp (Hrubá kopa) és a Három-púp (Tri kopy) havas-sziklás gerincét, valamint a Szomorú-hágó (Smutné sedlo) alatti összefüggő hómezőt. A hágóba már ekkor emberek közeledtek, akiket innen még csak apró mozgó pontokként azonosítottunk.
A tervezetthez képest kicsit később, 10:15-kor érkeztünk meg a Zsári menedékházhoz (Žiarská chata, 1325 m). Nem sokkal a ház előtt láthattuk a 3 évvel ezelőtti „Évszázad lavinája” nyomait, pontosabban a teljesen letarolt egykori erdőt. A Jalóci-domb (Jalovecký príslop, 2145 m) oldalában felfigyeltünk egy érdekes felszínű hófoltra, beszéltünk is róla, hogy úgy tűnik, mintha ott megroppant és rövid szakaszon megindult volna a hó, de nem tudott felgyorsulni, valami megállította. Mint később kiderült, a szombat-vasárnapi felmelegedés megadta a hiányzó lendületet annak a megroppant hómezőnek, és jókora alaplavinaként hozta le a völgy mélyére egészen a turistaútig.
A menedékház előtti kis pihenő, tízórai után, a patak hóval magasan megrakott hídján átkelve nekivágtunk az első komolyabb emelkedőnek. Innen már egyre jobban látszott a Zsári-nyeregből a Baranyecre vezető szép gerincút, amit lépésről lépésre próbáltunk kifürkészni, hiszen mai túránk legmagasabb pontjának a Baranyec 2184 m-es csúcsa volt betervezve. A fokozatosan meredekebbé váló emelkedőn jól tartott a hó, csak nagyon ritkán szakadt be lábunk alatt, a hágóvasakban viszonylag jó tempóban tudtunk haladni az egyre erősebben tűző napsütésben. Jelzés híján az előttünk járók nyomait követtük, míg el nem jutottunk a Szomorú-hágóba és a Zsári-nyeregbe vezető téli utak elágazásához. Itt, a Középső-lejtő (Prostredný grúň) alatt mi jobbra tértünk, és néhány perc kitartó gyaloglás után eljutottunk arra a pontra, ahonnan először pillanthattuk meg magát a Zsári-nyerget. Egyre inkább kitágult a völgy Kis-Retesz-katlan (Malý závrat) nevű része, melyben a zöld jelzés vezet a nyereg felé. A jelzésből most szinte semmit nem láttunk, a hóba szúrt karók, na meg a kitaposott nyomok jelezték a helyes irányt. Gyönyörű idő volt, itt még a szél sem rezdült, kék ég, vakítóan fehér hó, havas csúcsok, kattogott a fényképezőgép…
A Baranyec és az oda vezető út a Zsári-nyeregből
…aminek az lett a következménye, hogy ismét csúsztunk kicsit, így 5 perccel 13:00 óra után értünk fel a Zsári-nyeregbe (Žiarske sedlo, 1917 m). Itt pihenő gyanánt ebédeltünk egy gyorsat, de nem túl sokat, ugyanis hamar úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk tervezett úticélunk, a Baranyec felé. Szerencsénkre kb. fél-háromnegyed órás előnnyel előttünk haladt egy 4 fős csoport, akik nyomot tapostak nekünk a teljesen szűz hóban. Ha ők nincsenek előttünk, lehet, hogy mi sem indulunk el a gerincen, így viszont gyorsan eldőlt a kérdés, irány a Baranyec!
Jobbra a Placslivo, alatta a Zsári-nyereg, balra a Bánya-hegy és a Vastag-púp
Nem számoltunk azonban azzal, hogy a gerincre kiérve mennyire megerősödik a szél. Már a nyeregben is erősödött, de ahogy kiértünk a szélvédett katlanból a védtelen gerincre, rendesen megrohantak minket a széllökések. A nyereg fölötti hópárkányt magunk mögött hagyva megmutatta magát a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč, 2088 m) sziklacsúcsa, egyre jobban beláttunk a Jamniki-völgybe, láthattuk az őszi túrán bejárt völgyet, a felette magasodó Kusza-gerincet (Otrhance), a szépen egymás után sorakozó Vastag-hegyet (Hrubý vrch, 2137 m), Jakubinát (Jakubina, 2194 m), valamint a Felső-, a Középső- és az Alsó-Magurát. Gyönyörű szélfútta hópárkányokat láthattunk, ennek, valamint a kiterjedt kilátásnak köszönhetően itt sem tudtunk csúcssebességgel haladni…
Balra a Placslivo, alatt a Zsári-nyereg, jobbra a Hegyes-Rohács
A nyeregtől távolodta egyre inkább magára vonta a figyelmünket a Zsári-nyereg szemben lévő oldalán magasodó Placslivo (Plačlivé, 2126 m) piramisa, melynek hóval alaposan betakart oldalában túrasízők szlalomoztak lefelé. A nyitott terepre érve az előttünk járók nyomai egyes szakaszokon teljesen eltűntek, hiszen a jégkeménységűre fagyott hórétegen sokszor még a hágóvas sem hagyott jól látható nyomot. Ráadásul a „nyomolvasásból” arra következtettünk, hogy az előttünk járó 4 fős csapat két tagja egy jó darabig még itt is bakancsban közlekedett. Bármilyen fárasztó is volt már reggel óta hágóvasban lépkedni, ezt azért elég nagy bátorságnak gondoltuk.
Jobbra a Kriván
Lassan, egyenletes tempóban, megerőltető emelkedő nélkül haladtunk a gerincen, és ahogy emelkedett, hátranézve újabb és újabb távoli csúcsokat pillantottunk meg. A havas gerincek mögött rövid időre előbukkant a Giewont csúcsa, majd a Smrek előtti meredek, gyakorlatilag jégkeménységűnek mondható emelkedőt leküzdve alaposan kitárult a látóhatár. A 2072 m magas Smrekről (14:15-kor) már láttuk a Liptói-Tátra legmagasabb csúcsát, a Sebest (Bystrá, 2248 m), valamint tőle jobbra az összetéveszthetetlen Krivánt (Kriváň, 2494 m). A Sebes és a Kriván között a Magas-Tátra néhány csúcsa volt látható, köztük félig elbújva maga a legmagasabb orom, a Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovkský štít, 2655 m). A Hegyes-Rohács sziklapiramisának falába szinte belesimulva egyre jobban kivehetővé vált az ősszel megjárt, mögötte emelkedő Volovec (Volovec, 2063 m) csúcsa, bár magát a csúcsot nem sikerül megpillantani.
Ez várt volna ránk a csúcsig
A lapos, csúcsnak alig nevezhető Smrek kiemelkedésén túljutva egy lejtős szakasz következett. Ennek szélén aztán szemügyre vehettük, mi vár még ránk a Baranyec csúcsáig. Először egy kitett gerincen történő leereszkedés, majd egy erősnek látszó emelkedő a csúcsra. Az előttünk járó csapat négy tagja ekkor még az emelkedőn járt, kicsit szétszakadozva és nem túl gyors tempóban haladtak a tető felé. Itt végiggondoltuk a lehetőségeinket. Majdnem fél három volt, erős, néhol viharos lökéseket produkáló szél fújt. A szélnek kitett szakaszokon semmilyen nyom nem látszott, és attól tartottunk a csúcsról lefelé vezető út is ilyen lesz. Osztottunk-szoroztunk, és végül közös elhatározásból úgy döntöttünk, inkább visszafordulunk, és a felfelé már megtett úton ereszkedünk le a hegyről. Az ember a hegyek között néha rákényszerül ilyen döntésekre, ezek azt hiszem, nem csak a magashegyek, a nyolcezresek világában érvényesek, megfontolt döntés után 2000 méteren is ugyanúgy fontosak lehetnek. Igaz, ott voltunk a csúcs közelében, de a Baranyec, mint ahogy a többi csúcs is megvár, ott lesz még jövőre is, talán még 100 év múlva is, lesz még rá alkalmasabb lehetőségünk, hogy biztonságban, nagyobb élményt mint veszélyt nyújtva megmásszuk.
Kata és Tibi lefelé a Smrekről
Így aztán fél 3-kor visszaindultunk a felfelé bejárt úton. Lefelé azt hittük, tempósabban tudunk majd haladni, de ez csak részben valósult meg. A nyeregig (15:10) nem is volt semmi gond, a hó ugyanolyan kemény volt, mint felfelé. Onnan lefelé viszont annyira megsütötte a nap, hogy egyrészt kásássá vált a felszíne, másrészt egyre több helyen és egyre mélyebben szakadozott be alattunk. Ahogy elértük az erdőhatárt, a törpefenyők tetején még inkább felerősödött ez a tendencia, így szinte tojásokon lépkedve értük el ismét a menedékházat (16:40), ami ekkor már árnyékban volt. Innen rövid pihenő után máris mentünk tovább, Kata és Tibi már hágóvas nélkül, én és Gyuszi még küzdöttünk vele, bár már nagyon nem volt kellemes, de úgy gondoltuk, ha eddig kibírtuk, gyorsabban leérünk, ha rajtunk van. 18:00 előtt néhány perccel érkeztünk vissza a parkolóba, és a csúcsról odaérkező sárga jelzésen ekkor ért oda a mellettünk parkoló autó egyik utasa is, akikkel már reggel találkoztunk. Gyorsan összeraktuk a képet, hogy akkor nyilván ők négyen taposták előttünk a nyomot a Baranyecre. Meg is kérdeztük őket, hogy milyen volt a csúcsról lefelé vezető út. A válasz az volt, amire számítottunk, azt mondták, nagyon kimerítő útjuk volt lefelé, a törpefenyők közé érve lépten-nyomon beszakadt alattuk az addigra a tűző naptól már kellően átmelegedett hófelszín.
Lefelé a párkányokkal szegélyezett gerincen
Ez a hír még inkább megerősítette döntésünk helyességét, és a kimaradt Baranyec ellenére azt hiszem, mindannyian kellemes emlékekkel gondolhatunk vissza erre a túrára. Ez a túra a TANAP különleges engedélye miatt télen is bejárható, de arról azért ne feledkezzünk meg, hogy a az időjárás előrejelzés és a lavinajelentés nyomon követése mellett végigjárásához megfelelő felszerelés, és némi téli tapasztalat is szükséges.
A túrán készült fotók saját Picasa albumomban, valamint Tibi és Gyuszi webalbumában tekinthetők meg.
Forrás: Tátraturista; Fotók: Benus Tibor, Csibi Gyula, Tátraturista

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...