2011. január 11., kedd

Lavina-ismeretek (4.) – A lavinák főbb csoportjai


Sorozatunk most következő részében a lavinák 3 nagyobb csoportjáról, az alaplavinák, a deszkalavinák és a laza- vagy porhólavinák legfontosabb ismérveiről tudhatunk meg néhány dolgot. Szó lesz róla, a tél során mikor milyen típusú lavinák elindulása várható, így az időjárás alakulását figyelemmel kísérve eldönthetjük, hogy a hegyi mentőszolgálat által kiadott lavinajelentést is figyelembe véve mennyire kockázatos elindulni a magunk elé kitűzött túrára.
Csak említés szinten kerül szóba a jéglavina, amelyről a Tátrában gleccserek híján nem beszélhetünk.

Vizes hó-, vagy alaplavina – jellemzően a tavaszi időszakban előforduló, erős hanggal és robajjal elinduló lavina, melynek során a hóréteg saját súlyánál fogva, teljes keresztmetszetében lecsúszik a hegyoldalról. Akár az első hóréteg is lecsúszhat a füvön vagy a sziklán, az ilyen, kora télen pusztító alaplavinák során a meleg felszínre hullott hó alulról átnedvesedik, s így rendkívül gyengén kötődik a talajhoz. A tavaszi felmelegedés során akkor indulnak meg, amikor az erős napsugárzás és felmelegedés hatására a hó teljes mélységében átolvad, meglazul, de a hófelszín alatti olvadékvizek is jelentősen alámoshatják. A nedves hó-lavina sebessége lassú, fajsúlya óriási, emiatt nagyobb méretű szikladarabokat sodorhat magával, fákat törhet ketté vagy csavarhat ki tövestől, ami tovább növeli pusztításának erejét.

Deszkalavina az egymásra rakódott, különböző típusú hórétegek nem egyenletes kötődése miatt alakulhat ki. Az egymásra rakódott hórétegek nem állnak össze egy egységgé, és a konkrét repedések mentén, roppanó mély hang kíséretében elmozdulhatnak, gyakorta a síelők és hódeszkások mozgásának köszönhetően. Egy korábbi, leülepedett rétegen – ami lehet az eltemetett zúzmara vagy a kipárolgással szivacsossá gyengült régebbi hóréteg, vagy éppenséggel a sima, kemény, jeges felület – a táblákba összeállt rétegek a meredek lejtőre sütő déli nap hatására könnyedén elmozdulhatnak. Nagyobb táblákban indul, majd egyre kisebb darabokra töredezve, félelmetes, akár 250 km/óra sebességgel száguld le a hegyoldalon. A leszakadás szélessége akár több száz méter is lehet, a leszakadó táblák szélességének megfelelő párhuzamos pályán pusztít, óriási sebességével masszaként csúszik le a hegyoldalon. Ha keményebb rétegekből áll, vonatként gázol el mindent, ami az útjába kerül, legyen az erdő, vagy ember. Az éppen meginduló tábláról azonban szerencsés esetben le is futhatunk. Ez az életmentő bravúr már több magyar hegymászónak is sikerült a Magas-Tátrában, de erre azért mégsem apelláljunk…

Laza hó- vagy porhólavina havazás közben vagy nagyobb havazás után kialakuló friss, könnyű hó alkotta lavina. Kialakulásához a régi és új hóréteg közötti nem megfelelő kapcsolat, másrészt a két hóréteg hőmérsékletkülönbség vezethet. A terepen könnyen beazonosíthatjuk, ugyanis mint a habot könnyen elfújhatjuk a havat. Ha a felszín körülöttünk könnyedén berogy, nagy a veszélye, hogy megindul a hóréteg. Mély basszus hangot hallatva indul el, amit először inkább csak érzünk, mint hallunk. A legkönnyebben elinduló porhólavinák lefelé szélesedő palástként, folyadékszerűen hömpölyögnek lefelé. Elsősorban nem a hó súlya, hanem irtózatos, akár 400 km/órát is elérő sebessége, valamint az ennek köszönhető légnyomáskülönbség miatt veszélyes. Sebessége miatt az előtte haladó lökéshullámok már megérkezése előtt képesek fellökni az embert. Az útjukba kerülő levegővel keveredve hatalmas felhőként lezúduló porhólavinák apró szemcséi miatt a tüdőbe kerülő hómennyiség fulladást okozhat. A mögötte keletkező óriási légnyomáskülönbség minden mozdíthatót magával ragad, ezzel is sérüléseket okozva a lavinába kerülőnek. A nulla fok alatt keletkező porhólavinát a hó saját súlya, vagy akár a szél is elindíthatja. Nagyobb havazást követően célszerű 3-4 napot várni, és csak a lavinák lerohanása, illetve a hóréteg leülepedése után kimerészkedni a veszélyes hegyoldalakra.

A Magas-Tátrában nincsenek gleccserek, így itt nem találkozunk jéglavinával.  A gleccserek, jégfelületek, függőgleccserek egyes részeinek leszakadását dörrenés-szerű, szisszenő, éles hangok sűrűsödése jelzi, jellemzően a napkelte és napnyugta körüli órákban fordul elő.

Ajánlott irodalom:









Kapcsolódó bejegyzések:

A folytatásban: Nemzetközi vészjelzések

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...