Újjáépítenék a Késmárki menedékházat

Újjáépítenék a Késmárki menedékházat

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2014/03/18
Egyre erősödnek azok a törekvések, amelyek szeretnék újjáépíteni a Magas-Tátrában, a Nagy-Fehér-tó partján közel 40 évvel ezelőtt leégett Késmárki menedékházat (Kežmarská chata).
Hirdetés
Egyre erősödnek azok a törekvések, amelyek szeretnék újjáépíteni a Magas-Tátrában, a Nagy-Fehér-tó partján közel 40 évvel ezelőtt leégett Késmárki menedékházat (Kežmarská chata). A kezdeményezést egyre többen, magánszemélyek, szervezetek, és maga Késmárk városa is támogatja. „Úgy gondoljuk, teljesen indokolt a Késmárki menedékház újjáépítése, mely iránt már az elődeim is érdeklődést tanúsítottak. Már 2003-ban akadtak érdeklődők, aki szerették volna újjáépíteni a házat, de akkor a tárgyalások a Magas-Tátra zónabesorolásával történő ütközés, illetve a természetvédők ellenállása miatt elakadtak. Most azonban megtörni látszik a jég, úgy tűnik jó úton haladunk” – mondta el Igor Šajtlava, Késmárk polgármestere.

A terület Késmárk város tulajdona

A leégett menedékháznak helyt adó földterület ugyanis Késmárk városának tulajdona, és a polgármester bízik benne, hogy sikerül olyan befektetőt találni, aki biztosítaná a menedékház újjáépítéséhez szükséges összeget.
A város azt szeretné elérni, hogy osszák ketté a földterület tulajdonjogát. „Már régóta szeretnénk ismét üzemeltetni a menedékházat, de az idő megmutatta, hogy az erdőzónában nagyon nehéz azt törvényesen felépíteni úgy, hogy betartsuk a természetvédelmi előírásokat, és egyúttal a turisták és hegymászók igényeit is kielégítsük” – mondta el Marián Seman, a Késmárki menedékház Civil Egyesület tagja, amely egyesület készen áll a Késmárki menedékház újjáépítésére, és természetesen annak működtetésére is.
Nem az egyesület azonban az egyetlen, aki újjá szeretné építeni a menedékházat, üzletemberek is érdeklődnek a lehetőség iránt. Az egyesület célja azonban nem a megosztottság, és újabb akadályok gördítése az újjáépítés folyamatába, hanem az együttműködés. „Egyesületünk azzal a céllal alakult meg, hogy felhívjuk a nyilvánosság figyelmét a menedékházra, tudatosítsuk újjáépítésének célját. A teljes újjáépítést a szakértők és a nyilvánosság ellenőrzése mellett, az ötlet kezdeményezői, valamint a pénzügyi és humán forrásokat biztosító vállalkozók összefogásával szeretnénk megvalósítani” – mondta el Dalibor Kiš, a Civil Egyesület illetékese.
Az újjáépítés első lépeseként nemzetközi tervpályázatot írtak ki a menedékház terveinek elkészítésére, a versenypályázat győztesét június elején hirdetik ki. Ezután további tárgyalások, valamint környezeti hatásvizsgálatok elvégzése következhet. „Késmárki és más önkéntesekből álló brigádok, akik szívesen részt vennének az újjáépítés folyamatában is, a nyár folyamán megtisztítják a helyszínt az ott hátrahagyott hulladéktól” – tette hozzá Kiš.
A Késmárki menedékház szimpatizánsai évek óta rendszeresen tartanak összejövetelt a Nagy-Fehér-tó partján, azon a helyen, ahol a menedékház egykor állt. Március első napjaiban egy késmárki moziban nyilvános összejövetelt rendeztek, melyen diavetés keretében mutatták be az újjáépítési terveket. „Az október örömteli és szomorú hónap is egyben a menedékház életében. 1942. október 4-én ünnepélyes keretek között nyitották meg és szentelték fel a Késmárki menedékházat, és 2014. október 7-én lesz 40 éve annak, hogy a menedékház leégett. Ebben az évben már nyolcadik alkalommal tartunk összejövetelt az egykori menedékház helyén, és talán először mondhatom majd azt, hogy nem a termoszból szeretnék inni egy csésze teát, hanem a menedékházban” – mondta Oto Rozložník, az összejövetel szervezője. A kezdeményezők nem nagy házról álmodnak, hanem egy hangulatos nyári menedékházról, amely menedéket kínál az arra járó turistáknak.
Az egykori Késmárki menedékház utolsó gondnoka Rudolf Horeháj volt, akinek sok szép emléke fűződik a házhoz. „Nagyon sok szép emlékem van a menedékházról, de vannak szomorúak is, sok baleset történt a ház közelében, főleg a Fehér-tavi-csúcson. Szép élet volt, de nem volt könnyű” – mondja el egykori munkájáról. A gondnok nem volt ott, amikor a menedékház kigyulladt, és minden emberi erőfeszítés ellenére teljesen leégett. Amikor a Hegyi Mentőszolgálattól szóltak neki, hogy ég a menedékház, első pillanatban azt hitte, ez csak vicc. „Derékig érő hó, mínusz 14° és este volt, futottunk fel, és már útközben hallottuk, hogy valami felrobban, de biztosak voltunk benne, hogy sikerül eloltani a tüzet. A fecskendő azonban sajnos nem működött, a Zöld-tavi menedékházból hoztunk egy másikat, de az is csak akadozva működött, így nem volt mit tenni. Megpróbáltuk menteni, ami menthető” – magyarázta az egykori gondnok, aki szintén nagyon szeretné, hogy újjáépítsék a menedékházat.

A Késmárki menedékház a Késmárki-Fehérvíz-völgyében, konkrétan a Fehét-tavi-völgyben, a Nagy-Fehér-tó partján, a Magas-Tátra és a Bélai-Tátra határán, az Elülső-Kopa-hágó alatt állt.1942. október 4-én nyitották meg a korábbi Votruba menedékház helyett, melynek akkora már nagyon leromlott az állaga. A II. világháború után a Csehszlovák Sportszövetség képzési központjává vált, ahol különösen a hegymászók sajátíthatták el a sport alapjait. A menedékház 1974. október 7-én leégett, ezután nem építették újjá.

Forrás: https://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: pl.wikipedia.org

 

Hirdetés
Hirdetés