A
téli szezon sok turistát vonzott a Magas-Tátrába, amely a Zamkovszky
menedékházban (Zamkovského chata) is érezhető volt. „Sokan csatlakoztak a „Doby
Tatry” (Hódítsd meg a Tátrát) kihíváshoz, ennek talán köszönhetően is a szlovákok
ismét felfedezték a téli Tátra varázsát, amely talán varázslatosabb, mint egy
nyári mese. Nem veszünk részt a kihívásban, de rajta vagyunk az ügyön. De
néhány turistának az a kihívás, hogy ideérjen” – mondja nevetve az üzemeltető,
Andrej Kalinčík. Sokan vesznek részt ebben a kihívásban, így a turisták
számának növekedése azzal jár együtt, hogy javítani kell a menedékház nyújtotta
szolgáltatások színvonalát.
A menedékház
(népszerű szlovák nevén Zamka) teljes üzemmódban kezdte meg a rekonstrukciót,
melynek során összekötik a ház két épületrészét. A felújítás eredményeképpen nem
nő a szálláshelyek száma, de többek között a korábbinál nagyobb számú turista
biztonságos elhelyezését lehetővé tevő esőbeálló készül. „A ház a II.
világháborúból származik, nekünk pedig alkalmazkodni kell a kor igényeihez és a
megnövekedett forgalomhoz, hogy továbbra is ki tudjuk elégíteni a turisták
igényeit. A ház megjelenése változatlan marad, ez a filozófiánk része. A házban
sem fog változni semmi, ugyanaz lesz a szellemisége. Az anyagokat korszerűsítejük,
nem a designot” – mondja Andrej Kalinčík. A munkások már a ház rekonstrukciójának
megkezdése előtt el voltak foglalva a szennyvíztisztító telep, azt megelőzően pedig
a kis vízturbina felújításával.
Az
1996-ban kialakított szennyvíztisztító telep kapacitása már nem volt elegendő a
kor igényeihez, ezért úgy döntöttek, hogy építenek egy újat, amely megfelel a szükséges
paramétereknek. „A új szennyvíztisztító kapacitása egyenlő értékű azzal, mintha
150 ember élne itt, vagyis ennyi embernek kellene nap mint nap mosni,
zuhanyozni”. Tudjuk, hogy ez egy kicsit nagyobb, mint a jelenlegi
követelmények, de előrelátónak kell lennünk, hogy felkészültek legyünk a jövőre.
Ez egy 35 m3 térfogatú szennyvíztisztító telep” – magyarázza Andrej
Kalinčík.
Az
építkezés tavaly nyáron kezdődött, ősszel szeretnék befejezni, a menedékház az
egészet saját forrásból finanszírozta. Munka közben minden részletre gondolni
kell, mert bármi hiányzik az építkezésen, arra hosszú ideig várni kell.
Ráadásul minden kockázatos. „Soha nem tudhatjuk, milyen geológiai alappal
találkozunk. Látjuk a terepet, de hogy mi van alatta, az rejtély, melyet csak
akkor ismerünk meg, ha kiássuk. Szükség van egy légi szállító cégre, amely felhozza
ide néhány gépet és felszerelést, mellyel hatékonyan tudunk dolgozni a sziklás
terepen” – mondja Andrej Kalinčík. A kotrógép pl. két részletben repült ide, a
kanalat külön helikopter hozta. Végül minden technikai problémát sikerült
megoldani, bár néhány épületrészt elmozdítottak az eredeti helyéről. A
nyilvános WC a felújítás idején is használható, végül is milyen lenne a
környék, ha több száz embernek mondanák minden nap, hogy guggoljanak le az út
mellett.
A
ház, valamint a szennyvíztisztító telep üzemeltetéséhez egész évben stabil
vízhozamra van szükség, és így a szennyvíztisztító létesítmény építése előtt
helyreállították a kis vízerőművet. „Ez egy új technológia, szlovák termék,
amely kis eséssel sok energiát képes előállítani, és ez tiszta energia. Sajnos,
mivel a patak télen lefagy, ebben nem vagyunk túl hatékonyak” – mondja Andrej
Kalinčík. Mivel télen is szükség van villamos energiára, a Zamkovszky
menedékház normál működéséhez télen aggregátort kell üzemeltetni, amely stabilan
szolgáltat energiát mind a szennyvíztisztító telep, mind a menedékház számára.