A
koronavírusfertőzés számának pozitív alakulása (Szlovákiában…) lehetővé tette a
bevezetett korlátozó intézkedések felgyorsítását. Ennek értelmében Szlovákiában
2020. május 6-tól ismét megnyithatnak a menedékházak és menedékhelyek. Eddig a
házakban nem lehetett aludni, emiatt jelentősen korlátozott volt a hosszabb
túrák vagy a kényelmes alvás lehetősége. A nyitva tartó menedékházak csak ablakon
keresztül szolgáltak ki harapnivalókat, vagy pedig teljesen bezárták. Mivel ez
csak a helyzet javulása és nem a járvány vége, a menedékházak működtetésére egyelőre
szigorú szabályok vonatkoznak. Összegyűjtöttük az eddig ismert információkat
arról, hogy jelenleg melyik menedékház milyen szolgáltatásokat nyújt.
Szlovákiában
a Központi Válságstáb 2020. május 6-án összevonta a koronavírus feloldása
tervezett menetrendjének 2. és 3. szakaszát. Az intézkedések közé tartozik a
rövid távú szálláshelyek megnyitásának lehetősége, melyek a hegyi menedékházakra
és kunyhókra is vonatkozik. Mindez azonban szigorú intézkedések betartása mellett
lehetséges, ami azt jelenti, hogy a menedékházak csak előzetes bejelentést
követően nyithatnak meg, és előzetes szállásfoglalás nélkül nem fogadhatnak
szállóvendéget.
A menedékházak:
- csak
rövid távú – max. 10 nap – szállást biztosíthatnak
- a
szobának WC-vel és fürdőszobával kell rendelkeznie
-
szobaszervizzel vagy a teraszon történő étkezés lehetőségével, de közösségi étkezés
és egyéb szolgáltatások nélkül
- a
szobának a vendég távozása után 24 órán át üresnek kell maradnia.
A menedékházak
belső tereiben tilos az ételek-italok felszolgálása. A külső tereken lévő asztaloknak
legalább 2 méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb
2 személy, vagy család gyermekkel tartózkodhat.
Poprádi-tavi
hegyi szálló (Horský hotel Popradské pleso):
Bár
hivatalos weboldalukon vagy a Facebook-on nem írják, hogy nyitnak és szállást
kínálnak, de május 6-tól pozitív változásokról beszélnek, rámutatva az
intézkedések enyhítésére a rövid távú szállás és étkezés területén. Elérhetőség:
recepcia@popradskepleso.sk;
Tel: +421 908 761 403.
Bilík
menedékház (Bilíková chata):
A
menedékház Facebook
oldalának bejegyzése: „A higiéniai előírásokkal összhangban 2020. május 6-tól
várjuk Önöket, természetesen a szigorú higiéniai intézkedések előírásainak
megfelelően (arcmaszk vagy kendő, fertőtlenítés, ételek a szobában vagy a
teraszon, külön fürdőszoba minden szobához). A szauna zárva marad. A terasz
május 9-től korlátozásokkal használható (arcmaszk, előírt asztal távolság, az
asztalnál ülő vendégek számának korlátozása, rendszeres fertőtlenítés). Az
intézkedések az Ön és a mi egészségünket szolgálják, ezért kérjük, hogy tartsa
be azokat, legyen türelmes és fogadja el azt a tényt, hogy nem minden
szolgáltatás lesz elérhető a megszokott módon”. Tel: +421 949 579 777
Téry
menedékház (Téryho chata)
Frissítők
állnak rendelkezésre az ablakon keresztül. Még nem tettek közzé aktuális
információkat a szálláslehetőségekről, információ a +421 949 650 315
telefonszámon, e-mailben a teryhochata007@gmail.com
címen vagy a Facebookon
érhető el.
Hosszú-tavi
menedékház (Zbojnícka chata)
Frissítők
állnak rendelkezésre az ablakon keresztül és a már megnyitott teraszon. Még nem
tettek közzé aktuális információkat a szálláslehetőségekről, információ
e-mailben a rezervacie@zbojnickachata.sk
címen vagy a Facebookon
érhető el.
Zamkovszky
menedékház (Zamkovského chata)
A
menedékház ablakon keresztül értékesít. Még nem tettek közzé aktuális
információkat, információ a zamka@zamka.sk címen,
a +421 905 554 471 telefonon vagy a Facebookon érhető el.
Sziléziai
ház (Sliezsky dom)
Április
24-től ablakon keresztül szolgálnak ki, május 6-tól pedig szállást is
biztosítanak a vonatkozó higiéniai szabályok szerint. További információ a +421
911 882 879 vagy a +421 918 988 30 telefonszámon, e-mailben a recepcia@sliezskydom.sk vagy a www.sliezskydom.sk címen.
Gyopár
menedékház (Chata Plesnivec)
A
ház március 13-tól zárva van. Még nem tettek közzé aktuális információkat,
információ a +421 905 256 722 telefonszámon, a chataplesnivec@gmail.com címen vagy
a Facebookon érhető el.
Zöld-tavi
menedékház (Chata pri Zelenom plese)
A
ház március 15-től zárva van. Még nem tettek közzé aktuális információkat,
információ a tatry@chataprizelenomplese.sk
címen vagy a +421 901 767 420 telefonszámon érhető el.
Kő-pataki
menedékház (Skalnatá chata)
Majláth
menedékház (Majláthová chata)
A menedékház
március 26-tól zárva van. Még nem tettek közzé aktuális információkat,
információ a +421 917 655 446 telefonszámon, a majlathovachata@gmail.com címen
vagy a Facebookon
érhető el.
Szoliszkó
menedékház (Chata pod Soliskom)
A menedékház
március 26-tól zárva van. Még nem tettek közzé aktuális információkat, információ
a +421 917 655 446 telefonszámon, a chatasolisko@gmail.com
címen vagy a Facebookon
érhető el.