![]()
A
Tátra Nemzeti Park Igazgatósága (Správa TANAPu) arra kéri a Tátrába látogató turistákat,
hogy ebben az időszakban legyenek tekintettel a természet érzékenységére,
fogadják megértéssel, ugyanakkor tartsák be az ide vonatkozó jogszabályokat. rendeleteket.
Pavol majko, a TANAP igazgatója elmondta, hogy a közelmúltban több alkalommal
is megsértették a természetvédelmi törvényt. „Turisták mozgását észleltük olyan
területeken, ahol nincs kijelölt túraútvonal. Ebben az időszakban, amikor a
mormoták kiássák magukat a hó alól, a vándorsólymok, a kőszáli sasok és a baglyok
fészkelnek, és folyik a siketfajdok és a nyírfajdok dürgése, nem kívánatos,
hogy az emberek a jelzett turistautakon kívül mozogjanak. Az elmúlt időszakban
több alkalommal járőröztünk, melynek során büntetéseket is kiszabtunk. A
Felkai-völgyben pl. találkoztunk egy férfival, aki olyan helyen szeretett volna
síelni, amely nem kijelölt síalpinista terület, ráadásul póráz nélkül vele volt
a kutyája is. Azt gondolom, ez így a lehető legnagyobb felelőtlenség” – mondja az
igazgató.
Majko
szerint a nemzeti park őrei nem pihennek, folyamatosak az ellenőrzések, és ha
kell, kompromisszumok nélküli szankcionálnak. Véleménye szerint megfontolandó,
miért van nyitva néhány magashegyi menedékház? „Tudjuk, hogy a Hosszú-tavi
menedékház és néhány más menedékház – ha nem is normál üzemmódban – továbbra is
nyitva vannak. Ha viszont létezik egy rendelkezés a zárva tartásról, irracionálisnak
tartom, hogy az ablakon keresztül frissítőt szolgálnak fel, amivel szükségtelenül
ide vonzzák a turistákat” – tette hozzá Majko.
Az
aszály miatt jelenleg magas az erdőtüzek kockázata, ezért arra kérik a
látogatókat, hogy viselkedjenek úgy, mint otthon és nem hagyjanak hátra maguk
után szemetet. Az igazgató elmondta, hogy az elmúlt napokban már három tűzeset
volt a nemzeti parkban. Hozzá tette, hogy a Tátrába látogató turisták száma
jóval alacsonyabb az ilyenkor megszokottnál, amely természetesen az új koronavírus-járványnak
köszönhető. „A Föld fellélegzik. Az emberek a járványnak köszönhetően otthon
maradnak, leállt a fogyasztás. Ez a Tátra természeti környezetében is
megfigyelhető” – mondta az igazgató.