A Magas-Tátrában, a Rainer-kunyhó
mellett immár évek óta minden télen hóból készülő Betlehem ezúttal kisebb lett,
mint azt a korábbi években megszokhattuk. A kunyhó üzemeltetője, Peter Petras
szerint ennek oka elsősorban a hóhiánynak tudható be. „A Betlehem
elkészítésének kezdetéán kevés volt a hó, ezért ezúttal kisebb méretűre
terveztük. A Betlehem általában 4,5 x 5 méter, és 3,5 méter magas, az idei
azonban csak 3 x 4 méter alapterületű lett. A belső kialakítás viszont minden
évben ugyanaz, a szent család, Jézus, Szent József és Szűz Mária látható hóból
kifaragva” – mondta Petras.
A betlehemi jászol
zsaluzatot előre elkészítették, de az erős szél megrongálta az alapot, így újra
elölről kellett kezdeniük. Karácsony után jött a hó, amelyet összegyűjtöttek a
ház körül, majd belapátolták és tömörítették. Ez a hó viszont elég száraz volt,
ezért nem volt teljesen megfelelő a születési jelenet előkészítéséhez. „A
boltozat kissé megsüllyedt, ami nehézségeket okozott a faragásban. Később
azonban kétszer is havazott, tehát a természet is hozzájárult a munkánk
sikeréhez, majd jöttek az erősebb fagyok, ezért azt gondolom, ha egy kicsit
stabilizálódik az időjárás, a betlehem a lehető leghosszabb ideig állni fog majd.
Persze csak ha nem jön egy erősebb olvadás, eső vagy esetleg vandál
turisták” – tette hozzá Petras, aki a Rainer-kunyhó közelében évek óta megfaragja
a születési jelenetet, amely évről évre egyre több látogatót vonz. A kunyhó üzemeltetője
ismét a fiával együtt építette fel a Betlehemet, melyben egy másik tátrai
teherhordó is segített nekik. Petras
arra is rámutatott, hogy az embereknek ne keressenek esztétikai értéket ebben a
hóból készült jászolban. Elmondása szerint ez elsősorban egy szimbólum, Jézus
Krisztus és a Három Királyok eljövetelének emlékére. Vízkereszt ünnepén a
hagyományokhoz híven ezúttal is Lándokból (Lendak) érkezett hagyományőrzők
mutattak be ünnepi műsort a Betlehem előtt, melyet gorál zenével kísértek.
A Tátra legrégebben
(1863-ban) épült menedékháza közelében a közeljövőben újabb hószobrok várják
majd az érkezőket. A Betlehem közelében hamarosan elkészítik a tátrai
teherhordó szobrát. „A teherhordó ülő helyzetben kb. négy méter magas lesz, de
felállva hat méter is lehet” – mondta mosolyogva Petras. A kunyhó melletti
lejtón egy kis hóházikót és egy csúszdát is szeretne felépíteni a gyerekek
számára, később pedig húsvéti tojást fog készíteni, amely a Rainer-kunyhó
környezetének húsvéti látványossága lesz.