A Tátra
legendás épületeinek legtöbbje még emlékszik azokra az időkre, amikor gyönyörű magashegységünket
az Osztrák-Magyar Monarchia arisztokráciája látogatta. Túléltek akár százötven évet,
de ahelyett hogy a látogatók ma is megcsodálhatnák őket, pusztulásnak indultak.
A nyughatatlan orvos, aki a települést és
a fürdőt alapította
Az
újtátrafüredi Hotel Európát idősebb Szontagh Miklós orvos álmodta meg, aki elégedetlen
volt az ótátrafüredi szálláslehetőségekkel, ahová ő maga mint fürdőorvos érkezett. Maga is
tuberkulózissal küzdött korábban, és pozitív tapasztalatai voltak a tátrai
klíma egészségügyi hatásait illetően, ezért a légzőszervi megbetegedések – ezek
között a TBC – gyógyításának akarta szentelni az életét. „Ótátrafüreden az
akkori körülményekhez képest is nagyon primitív volt minden. Állítólag azt írta
szüleinek, azon gondolkozik, hogy egyáltalán kipakolja-e a kofferét, annyira elavult
itt minden” – meséli Semančík. Három év múlva két másik befektetővel végül előteremtette
a szükséges anyagiakat, kibérelte a területet, és belekezdett Újtátrafüred
kiépítésébe.
Az 1891-ben felépült Hotel Európában – ami a
fürdőhöz tartozott – a hatvan vendégszoba mellett orvosi rendelő és a
fürdőigazgatóság is helyet kapott. Az évek múltával azonban a szálló egyre
kevésbé tudta ellátni feladatát, a legjelentősebb hiányosságok egyikeként a
szobákban nem voltak pl. egészségügyi berendezések.
Az
épület a kulturális emlékek közé tartozik, de mivel tulajdonosai folyamatosan
változnak, rekonstrukcióját folyton halogatják, de a Magas-Tátra Idegenforgalmi
Társulás korábbi igazgatója, Peter Chudý szerint a terület tulajdonjoga körül is
viták vannak.
A Hotel
Európa tulajdonosa a Spectre Investments társulás, és bár megkezdődött az átépítés,
Šípková szerint a munkák jelenleg újabb tulajdonosváltás miatt szünetelnek, mivel
az új tulajdonosnak más céljai lehetnek az épülettel.