![]()
110 évvel ezelőtt, 1908. december 17-én indult meg a közlekedés a mai napig működő tarajkai siklón az akkoriban
legfontosabb turistaközpontnak számító Ótátrafüred (Starý Smokovec) és a Tarajka
(Hrebienok) között kiépített siklóvasúton. A siklóvasút alsó állomása (1025 m) a
Grand Hotel mögött, a kápolna mellett található, míg felső állomása (1272 m) a
Tarajkán lett kialakítva. Az egész úgy működött, hogy a felső állomás
épületében volt egy elektromos motor, amely mozgatta a drótkötelet, melynek
mindkét végéhez egy-egy nyitott, ingajáratban közlekedő vagont erősítettek. Az
állomásokon nem volt váróterem, csak a felszállóhely felett volt tető, a
menetjegyeket pedig a vagonokban lehetett megvásárolni. Röviddel
a sikló működésének megkezdése után a helyi vállalkozó, Matejka Vince
megvásárolta a sikló felső állomása közelében lévő földterületet, ahol 1912-ben
„Tarajkai Kioszk” néven éttermet és kávézót épített. A kioszk mellett 1928-ban
megnyitották a Športhotelt, 1930-ban pedig szerény sípályát alakítottak ki a
szálló közelében. A Tarajkára vezető utat télen már azokban az években is
szánkó- és bobpályaként használták.
![]()
A II. világháború után a sikló állami
tulajdonba került, az addig nyitott kocsikkal közlekedő sikló fedett kabinokat
kapott, megváltozott a technológia is. A sikló 1967-ig eredeti nyomvonalán
közlekedett, az eredetileg a budapesti Ganz gyárban gyártott, 45 utasnak helyet
adó kocsikat ekkor az olasz Ceretti-Tanfani cég 130 személyes vagonjaira
cserélték, a menetidő pedig a korábbi 11 percről 7 percre csökkent. Ezzel
egyidejűleg felépítették az új felső állomásépületet, amely kb. 200 m-rel
lejjebb épült fel a korábbi állomásnál.
A tarajkai siklót legutóbb 2007-ben
újították fel, ekkor a két régi szerelvényt ismét újakra cserélték, a mai is
közlekedő kocsik a svájci Garaventa cégtől érkeztek. A felújított sikló ma már
egyszerre 160 utas szállítására képes, napjainkban a kor követelményeinek
megfelelő modern kocsikban tehetjük meg a Tarajkára vezető rövid utat.
Ugyancsak 1908 decemberében nyitották meg a forgalom előtt a tátrai villamos Poprád - Ótátrafüred közötti első szakaszát. A Tátrai Helyi Érdekű Villamos Vasút ótátrafüredi végállomása
az Adria villa és a mellette álló Petőfi ház előtt volt. A Phőbus Villamos
Vállalatok RT. még abban az évben megkezdte a villamosvasút továbbépítését, az
utolsóként elkészült Tátraszéplak–Csorbató közötti szakaszt 1912. augusztus
13-án helyezték forgalomba. A villamosvasút építése idején tervbe volt véve annak keleti irányú,
Matlárházán át egészen Barlangligetig történő továbbépítése, erre azonban
később már nem került sor.