Ismét látogatható a Jégtemplom a Tarajkán Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2017/12/11
Hirdetés
A jégbe fagyott szépség. Talán ezekkel a szavakkal lehetne legpontosabban jellemezni az idei Jégtemplomot, melyet Gaudí alkotása, a barcelonai Sagrada Familia inspirált. Az utóbbi években a Magas-Tátra egyik legfőbb téli vonzerejének számító jégtemplom, amely ezúttal nagyobb és hidegebb, mint a korábbiak, december 8-tól, péntektől várja a látogatókat. A rideg jégkockák a jégszobrászok munkája következtében zergéket, családokat ábrázoló remekművekké formálódtak, melyet színes ólomüvegek tesznek még varázslatosabbá. Érdekes módon ez a Tátra egyetlen olyan vonzereje, ahol a látogatók jobban fázhatnak, mint kint, a szabadban. „A kupola alatt -10 °C a hőmérséklet, ezért aztán a jégszobrok a szokásosnál is érzékenyebbek a külső hőmérsékletre” – mondta Zuzana Fabianová, a Tatry Mountain Resorts szóvivője.
A tátrai Jégtemplomot ezúttal ismét Adam Bakoš tervezte meg, aki saját elmondása szerint 0° alatti hőmérsékleten érzi igazán jól magát. Munkáját ezúttal szlovák, cseh és spanyol jégszobrászok segítették, akik idén a korábbinál 100 tonnával több jeget használtak fel, melyet csak az eddiginél nagyobb kupola alatt tudtak elhelyezni. Adam Bakoš azonban ezúttal nem vett részt a Jégtemplom ünnepélyes megnyitóján, az alkotás főszobrásza ugyanis megbetegedett, a jégtemplom elkészítése kikezdte az egészségét.

A Jégtemplom elkészítésében immár második alkalommal közreműködött a szlovák-görög származású üveg designer, Achilleas Sdoukos. Ő készítette a nyolc rózsaablakot, melyben az üveget nemesfémekkel és pigmentekkel kombinálta. Ezek közül négy a Tátrához kapcsolódó szakrális motívumot ábrázol, a tovább négy pedig a négy évszakot jeleníti meg. A kupola a szokásokhoz híven kitűnő akusztikával rendelkezik, melyet a megnyitó előtt egy nappal egy ismert szlovák énekes is tesztelt.
 
Az alkotók remélik, hogy az idei jégtemplom legalább öt hónapig a helyén marad, az első tátrai jégtemplom egyébként négy évvel ezelőtt készült el. Annak megalkotója František Bálek volt, aki abban a jégtemplomban mondta ki a boldogító „Igen”-t menyasszonyának. Azóta is minden évben rendeznek itt esküvőket. „Az előttünk álló szezonra már most négy előjegyzésünk van. Bízunk benne, hogy ez az egyedülálló látnivaló az eddiginél is több látogatót vonz a Magas-Tátrába, akik a Tarajkára megérkezve megcsodálják ezt a jégbe faragott látványosságot” – tette hozzá a szóvivő.
A tarajkai Jégtemplom december 8-án, pénteken nyitotta meg kapuit, és naponta 9:00-16:30 óra között látogatható, a belépés továbbra is ingyenes.




Forrás: https://spis.korzar.sme.sk; Fotó: Marek Hajkovsky
Hirdetés
Hirdetés